Kategóriák: Hazai pálya

Cosmic Xplorer két EP-t is megjelentet novemberben

Cosmic Xplorer legutóbbi Arido records-os megjelenése után (amit többek között az angol Ben Sims és az uruguay-i William Artists is lejátszott rádióműsorában) két újabb is várható novemberben.

Az első Dani saját kiadóján a Hypnosis Multiplex-en érkezik. A hivatalos megjelenés november 5-én lesz, az előrendelés már elindult. A HYX 002-n ezúttal a főszerep a Buenos Aires-i Dario Sosa-é (D.S.) akit néhányatok már ismerhet a Subsist kiadós megjelenéséről. Dario amellett, hogy szemtelenül fiatal nagyon tehetséges elektonikus zenei zeneszerző.

Az EP-n Dario három eredeti száma a techno mélyebb, füstösebb, hipnotikusabb hangzásvilágát fedezi fel. Ez alapvetően érett zenei gondolkodásra vall, ami nem is csoda hiszen a most 20 éves Dario 13  éves kora óta az elektonikus zene követője. Az elektonikus zenéhez való kötődését nem is tükrözhetné jobbban más, hogy kezdődő művészi karriejét már jó pár évvel megelőzően a dél amerikában már jól ismert Vander Agency egyik alapítótagja. Az ügynökség valódi underground techno művészeket vonultatott fel az elmúlt 3-4 év során a pandémia kezdetéik, olyanokat mint: Jonas Kopp, Pfirter, Temudo…

Az EP-n két remix is megtalálható, mindkettő Cosmic Xplorer kezeműve. A Danira jellemző gyorsabb tempo, hipnokusság és misztikusság járja át mindkét remixét. 

https://hypnosismultiplex.bandcamp.com/album/ungravity

A megjelenésről a legnagyobb undergound elektonus zenével és klub kultúrával foglalkozó spanyol nyelvű Vicious magazine is foglakozik egy a Dario-val készített interjú során.

Dani másik megjelenése november 12-én várható az ecuadori Noctem Klang gondozásában. A három számos EP található zenék egyáltalán nem egy kaptafára készültek. Egészen a döngölősebb gooveoktól kezdve a mélyebb hangzásokon át mindent besűrített az EP-be.

Linkek a megjelenésekhez:

https://hypnosismultiplex.bandcamp.com/album/ungravity

https://open.spotify.com/album/6lXo8ifSRHoZ3pKHnBkEtf

https://www.beatport.com/release/ungravity/3521930?utm_source=toneden&utm_medium=bp_affiliate&utm_campaign=ToneDen

https://noctemklang.bandcamp.com/

https://www.beatport.com/label/noctem-klang/73184

 

 

 

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Három külföldi headlinerrel búcsúzik a D9-től szombaton a New Generation Rave szombati buliján

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

3 óra ago

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

9 óra ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

9 óra ago

A H!DE és a Prime Fm bemutatja: Dj Ruby az A38 hajón

Felkészültél? Június 15-én Sri Lanka, és Argentína után, ismét hazánkba látogat a progressive house egyik…

10 óra ago

8 éves fiú fog jövő kedden dj-zni a Pavilonban!

Igazán különleges élményben lehet része Budapesten annak, aki ellátogat jövő kedden a Nehru-part egyik legfelkapottabb…

13 óra ago

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

17 óra ago