Kategóriák: Hazai pálya

Először került fel hazai producer dala az Innervisions kiadó éves válogatás-albumára

Idén novemberben „tizenharmadik évedjához” érkezett a berlini Innervisions kiadó minden év végén megjelenő válogatása. A Secret Weapons a kezdetekkor – egészen pontosan 2007-ben – még csak egy kislemeznyi hanganyagot ölelt fel, mára azonban több mint egy tucat szerzemény kap rajta helyet.

A tizenhárom mindenképp szerencsés szám, a Mulya projekt mögött megbújó Nagy Leventének legalábbis egészen biztosan. A Haunted című track olyan producerek darabjai mellet kapott helyet, mint Jonathan Kaspar, Denis Horvat, Jimi Jules, vagy a Woo York páros.

Persze Levente sem ismeretlen szereplője a hazai house szcénának, hiszen már több mint egy évtizede az Yvel & Tristan páros egyik – mindenkire rábízom, hogy kitalálja melyik … 🙂 – tagja. Mulya projektje viszont csak néhány éves múltra tekint vissza, de így is olyan platformoknál jelentek már meg a munkái, mint például a hamburgi TAU. A zenei kiadót még 2018-ban indította útjára Benjamin Busse és Friso Traas, más néven az Adana Twins. Viszont Dixon és Âme legendás labeljénél nem minden nap jelenik meg magyar producer munkája, szóval csak így tovább!

Egy kis ízelítő a válogatás-lemez hanganyagából:

Farkas Marton

Legfrissebb posztok

„Boiler Room” partit szerveztek egy nyugdíjasotthonban

A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A  belga Gent városa mellett található "De…

1 nap ago

Szombaton újra eufórikus transzélményre számítsatok!

Márciusban debütált a legjelentősebb hazai tradicionàlis goatrance csapat, a Lunar 604 events új partysorozata a…

2 nap ago

Megjelent a magyar rock történetét bemutató képregény folytatása a ’80-as–’90-es évekről

A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…

3 nap ago

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

https://www.facebook.com/profile.php?id=100076263170470 5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje…

4 nap ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

4 nap ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

4 nap ago