Bár múlt héten még annak is fennállt a veszélye, hogy elmarad a rendezvény (a biztosítását végző szervekkel való megállapodás hiánya miatt), végül 300 000 raver gyűlt össze Berlinben.
A Loveparade alapítójaként is ismert Dr. Motte által megálmodott esemény röviddel délután 2-kor startolt. A menet a Brandenburgi kaputól indult és a Június 17. utcán végig haladva tett egy kört, majd fordult vissza a Tiergartennél található győzelmi oszlopnál.
A látogatókat 35 fokos hőség fogadta, a mentősöknek 150 alkalommal kellett intézkedniük, végül 53-an szorultak kórházi ellátásra. A szervezők vasárnapra közös takarítós aftert szerveztek, hogy megtisztítsák a környéket az előző napon felgyülemlett szeméttől. Ezen az akción számos DJ is részt vett, akár csak Mark Reeve, aki előző nap két kamionon is játszott, A Rave The Planet fellépői között olyan nagynevű DJ-ket találhattunk idén, mint például Dr. Motte, Westbam, Klaudia Gawlas, Nakadia, Anja Schneider, vagy éppen Alan Oldham.
És legnagyobb örömünkre – a Rave The Planet történetében először – Paralich személyében magyar fellépő is zenélt a felvonuláson! A Time Machine kamionján Lady Maru, Jens Mahlstedt, és Colin Van Wye társaságában osztozott a pulton a Dead End alapítója. A budapesti éjszakából ismert kollektíva fő motorja kétségtelenül az egyik legfoglalkoztatottabb hazai név lett a nemzetközi piacon, napjainkban már többet zenél külföldön, mint itthon. Mondjuk mi ezen nem csodálkozunk. Már két évvel ezelőtt megírtuk róla a „10 feltörekvő hazai techno DJ-ről” szóló cikkben, hogy benne látjuk a legnagyobb spirituszt. Bár ilyen jelentős nemzetközi sikerekre talán még mi magunk sem gondoltunk volna akkor 🙂
Paralich pedig volt olyan kedves, hogy megossza velünk az élményeit:
Gratulálunk Barbinak és köszönjük, hogy az év egyik legjelentősebb nemzetközi techno rendezvényén öregbítette hazánk hírnevét!
A Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között összművészeti programokkal, különféle borkóstolókkal és dűlőtúrával várja…
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-ig, az szja-bevallástól függetlenül…
Május 18-án újra megnyílik a Viadukt-terasz a Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti…
A „The Samples: The Prodigy Marathon – Albums Edition” elnevezésű YouTube-videó a zenekar teljes diszkográfiáját…
Sept az egyik legismertebb lengyel dj / producer. Tavaly az INOTA Fesztiválon is színpadra lépett.…
A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A belga Gent városa mellett található "De…