Kategóriák: Hazai pálya

Hoppá! Itt egy újabb Raul Young EP a Materia gondozásában!

Raul Young 2024-ben sem unatkozik. A kőszegi dj / producer tavaly sorra szállította az új zenéket, és a jelek szerint ez idén sem lesz másképp. A legújabb release február 2-án jelent meg. A „Fluctuation EP” három friss szerzeményt tartalmaz, és a Marco Bailey neve által fémjelzett Materia gondozásában látott napvilágot. Ez immáron  Raul Young hatodik megjelenése a belga kiadó címkéje alatt!

A Hangar D két perces ópusz, tökéletes intróként szolgálhat bármilyen  mix-hez. A címadó track ennél már jóval energetikusabb, repetitív pulzálása kíméletlenül bedarálja a hallhatóságot. Hasonló érzéseket kelt bennünk a Pavilion című szerzemény is, a Raul Young-ra jellemző sötét és mély hangzásvilágot pengeéles textúrák, valamint hipnotikus basszusok teszik még inkább félelmetessé.

Aki figyelemmel kíséri Raul Young munkásságát, annak feltűnet, hogy ez már nem az első zene, ami a Hangar címet viseli.

A legelső Materia-s Ep-mre 2021-ben készítettem egy intro tracket, ami a Hangar C nevet kapta és számomra meglepően sikeres lett, Richie Hawtin számos fellépésén azzal kezdett hónapokon keresztül, de pl. Charlotte de Witte és Julian Jeweil szettjeiben is visszaköszönt. Azóta az összes Materia kiadványomra készítek egy-egy ilyen ambient jellegű introt. Szeretek néha kiszakadni a 4/4-es ütemből, és jó ilyen zenéken dolgozni.”

– avatott be Raul Young a Hangar-sorozat rejtelmeibe.

Raul Young frissen megjelent EP-jét olyan nagynevű előadók méltatták, mint Laurent Garnier, Dax J, Danny Tenaglia vagy éppen Richie Hawtin: 

Slam „Thanks for the music:)”
Laurent Garnier „Track 1 for sure”
Chris Liebing „nice”
Paula Temple „love Raul Young’s sound”
Takaaki Itoh „Pavilion (Original Mix) is top for me”
Danny Tenaglia „Downloading for Danny Tenaglia, thanks!”
Arjun Vagale „fantastic tunes”
Kaiserdisco „Another great release on Materia!”
Richie Hawtin „downloaded for r hawtin”
Dax J „Downloading to check it out later. Thanks for sending”
Ramon Tapia „will try thnx”
Ricardo Garduno „Nice release, thank you!”
Endlec „Nice one. Downloading to check them properly!”
Klaudia Gawlas „Thank you for the tracks! really nice ones”

RAUL YOUNG – FLUCTUATION EP
Release Date: 2024-02-02
Label: Materia
Catalog: MATERIA78
Link: https://www.beatport.com/release/fluctuation-ep/4386284

Aki pedig szeretné élőben is meghallgatni Raul Young-ot, az februárban három helyen is megteheti. Két megyeszékhely után Toulouse-ba is ellátogat. Franciaország negyedik legnépesebb városa a magyar fociszurkolók számára is emlékezetes lehet, hiszen a 2016-os EB-n itt játszottuk a Belgium elleni nyolcaddöntőt.

03/02 Illegal Control X Romkert Szombathely w/ INSOLATE
10/02 Nextapes X Helynekem Miskolc
23/02 Peak Time Toulouse (France)

Végszó gyanánt pedig itt van Raul Young szilveszteri zágrábi fellépésének teljes hang- illetve képanyaga! Ő zárta a Future Scope nevű eseményt, a 120 perc során pedig az egyik frissen megjelent zene is felcsendül majd!

 

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

„Boiler Room” partit szerveztek egy nyugdíjasotthonban

A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A  belga Gent városa mellett található "De…

20 óra ago

Szombaton újra eufórikus transzélményre számítsatok!

Márciusban debütált a legjelentősebb hazai tradicionàlis goatrance csapat, a Lunar 604 events új partysorozata a…

1 nap ago

Megjelent a magyar rock történetét bemutató képregény folytatása a ’80-as–’90-es évekről

A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…

2 nap ago

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

https://www.facebook.com/profile.php?id=100076263170470 5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje…

3 nap ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

3 nap ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

4 nap ago