Kategóriák: Hazai pálya

Denes Toth új zenével jelentkezett a Blindfold Recordings-on

Igen csak felpörögtek a történések Denes Toth körül, a felvidéki dj / producer 2024-ben sem unatkozik. Tavaly októberben indította el kiadóját, a Moodyverse azóta három megjelenésen is túl van. Az általa kiadott zenéket pedig a melodic / indie dance stílus legnagyobbjai, Tale of Us, Innellea, Kevin de Vries, és Massano pörgeti – csak, hogy a legnagyobbakat említsük.

Legújabb szerzeménye a Baime vezette koppenhágai Blindfold Recordings címkéje alatt látott napvilágot. A label egy igazi szerelemprojekt, és ahogyan a neve is utal rá: bekötött szemmel, a legnagyobb szenvedéllyel állnak ki a jó zenék mellett, csak a fülre hagyatkozva! Nem kell túlbonyolítani, a képlet ennyire egyszerű. A 2014-ben megalapított kiadó gondozásában eddig olyan producerek munkái láttak napvilágot, mint például Final Request, Thodoris Triantafillou, Adam Ten, Arude és Naeiiv.

Denes Toth új zenéje „Night Vision VI” elnevezésű válogatásalbumra került fel, aki a „Saturnalia” címet viselő track kapcsán pedig egy kis háttérinfót is megosztott a hallgatósággal:

ez egy személyes emlékeztető magamnak, hogy soha ne adjam fel, hiszen nagyon közel álltam ahhoz, hogy eldobjam ezt a projektet, amikor először dolgoztam rajta. Végül úgy döntöttem, hogy akkor is összeszedjem magam, egy csomó részét kiszedtem, ami nem tetszett, újakat adtam hozzá, a dal szerkezetét pedig olyan formára szerkesztettem, aminek a végeredménye végül most is hallható.”

Ez egyébként a Blindfold Recordings negyvenhatodik kiadványa a sorban.
Denes Toth új zenéjét, akárcsak az egész EP-t a Beatporton keresztül lehet megvásárolni. Tiszteld meg és támogasd a művész munkáját azzal, hogy megvásárlod a szerzeményt, vagy akár az egész kiadványt, ha tetszik!
Beatport: https://www.beatport.com/release/night-vision-vi/4432631

Denes Toth egy videót is megosztott arról a pillanatról, amikor tavaly nyáron a több ezres publikum előtt élőben is letesztelte a zenét a Budai Várban. A felvidéki DJ / producer naptárában egymást érik a fellépések, márciusban négy ország, négy különböző fővárosában is fellép. A sort Isztambulban kezdi, ahol a Kastel
klubban fog debütálni, ezt követi pozsonyi rezidenciája az Aldea, ahol a Secret Factory lesz a meghívott vendég. A magyarok által is jól ismert prágai Roxy Clubban Kevin de Vries előtt fog warm upolni, míg a sort március 30-án a budapesti Badhannában fogja zárni, ahol egy showcase keretén belül fog bemutatkozni a Moodyverse. További infókért pedig érdemes bekövetni Denes Toth Instagram oldalát!

Baime, Denes Toth, Amadori, Selderv, Echordia, VALON (SE), Ayan
Release Date: 2024-03-01
Label: Blindfold Recordings
Catalog: BFR046
Beatport: https://www.beatport.com/release/night-vision-vi/4432631

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

„Boiler Room” partit szerveztek egy nyugdíjasotthonban

A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A  belga Gent városa mellett található "De…

2 nap ago

Szombaton újra eufórikus transzélményre számítsatok!

Márciusban debütált a legjelentősebb hazai tradicionàlis goatrance csapat, a Lunar 604 events új partysorozata a…

3 nap ago

Megjelent a magyar rock történetét bemutató képregény folytatása a ’80-as–’90-es évekről

A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…

4 nap ago

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

https://www.facebook.com/profile.php?id=100076263170470 5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje…

4 nap ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

5 nap ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

5 nap ago