Kategóriák: Programajánló

Maratoni techno lesz szombaton a Fabrikában!

Az igazi tavaszra úgy tűnik még egy kicsit várni kell, de aggodalomra semmi okunk, hiszen javában pörög a klubszezon! Budapest legapróbb underground klubjában ezen a hétvégén sem marad sok idő a pihenésre. Pénteken a Moments ünnepli fennállásának két éves évfordulóját, aki viszont keményebb és monoton ütemekre vágyik, annak szombaton lesz érdemes elnézni a Fabrikába!

A The Organization csapata tavaly májusban debütált az óbudai klubban, most pedig a TECH24/7NO kollektívával közösen hoznak tető alá egy maratoni rendezvényt. A csapat neve önmagáért beszél, hiszen szombaton extra hosszú nyitvatartással készülnek. Már este 10-kor elindul a zene és egészen másnap délelőtt 10-ig fog szólni a techno! Ebben a tizenkét órában pedig összesen nyolc dj fogja váltani egymást  a pult mögött. A játékidőt igazságosan elosztották egymás kötött, hsizen mindenki kereken másfél órát fog zenélni.

A line up: DAYAN – DRCTN – 4RY4V – LEDFACE – DEEP SECRETS – TØRN – JNST001 – OXENHOFFER

Íme egy kis ízelítő, amit IDE kattintva tudsz megnézni! Nem csak a dj-kről láthatsz többet, hanem a pontos időrendi line up-ot is megtudhatod!

Aki még nem járt Óbuda legeldugottabb kis pincéjében annak itt az ideje, hogy ellátogasson ide! Ez egy valódi menedék a belvárosi diszkók és a csillogó-villogó klubok ellenpólusaként. Az itt megrendezett partyk hangulata a régi berlini gyárbulik, illetve foglalt házak hangulatát idézi.

Mivel a helyszín befogadóképessége véges, ezért azt javasoljuk, hogy a biztos bejutás érdekében váltsd meg elővételben a jegyeket!

Esemény: https://www.facebook.com/events/911156497171282
Jegyek: https://cooltix.hu/event/65ddba4ed3749366ed09bd4d

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Megjelent a magyar rock történetét bemutató képregény folytatása a ’80-as–’90-es évekről

A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…

3 óra ago

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

https://www.facebook.com/profile.php?id=100076263170470 5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje…

21 óra ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

21 óra ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

2 nap ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros érkezett vendégségbe.…

2 nap ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

2 nap ago