Kategóriák: DJ-k

15 érdekesség Paul Kalkbrenner-ről, amiről eddig nem biztos, hogy hallottál

Paul Kalkbrenner 2019-ben járt nálunk utoljára. Sok újdonságot már nem is lehetne írni róla, mi azért mégis megpróbáltunk összeszedni róla 15 olyan infót, amiről eddig nagy valószínűséggel még nem hallottál.

1. Hálás a magyaroknak! „Mivel Berlin kelet-német oldalán nőttem fel, nagyon hálás vagyok a magyaroknak, hogy lebontották a vasfüggönyt – mondta. – Tudom, hogy Magyarország a Habsburg Birodalom része volt, 1945-ben szabadultak fel, aztán 56-ban kirobbantották a forradalmat, majd 1989-ben jött a vasfüggöny, és megszabadultak az oroszoktól. Aztán eszembe jut még a gulyásleves is, és a szegedi halászlé! Mindent összevetve egyfajta lelki közelséget érzek a magyarokhoz, hiszen nagyon bátor népnek tartom őket. Az is érdekes, hogy a Facebook-oldalamon a németek után a legtöbb rajongó magyar és osztrák. Nagyon szeretem a magyar közönséget. Nem véletlen, hogy a DVD-men a Balaton Sound-fellépésem is rajta van, mert ez volt az egyik legklasszabb buli a turné során.” – nyilatkozott korábban a Starity.hu-nak.

2. Hannes Stöhr filmrendező először csak azért kérte fel, hogy készítse el a 2000-es évek Berlinjének technó-világáról szóló filmhez a soundtracket, de közben rájött, hogy Paul tökéletes lenne a főszerepre is. Megszületett a Berlin Calling kultuszfilm, melynek filmzenéje rekordokat döntögetett, 121 hétig szerepelt a német kislemez-eladási listán. Ezt 1977 óta semmilyen semmilyen más zenének nem sikerült elérnie.

3. A film másik főszereplője a magyar származású Lengyel Rita. Hannes Stöhrrel egy éven át turnéztak együtt Paul Kalkbrennerrel, hogy megismerjék ezt a világot, és készüljenek a szerepre. A filmbe végül a forgatás anyaga került be

4. Paul Kalkbrenner először 2009. április 3-án zenélt Magyarországon. HIvatalos volt a Berlin Calling ősbemutatójára az Urániába, majd az NVC szervezésében, a mára már megszűnt Merlinben is zenélt.

5. A leghosszabb Paul Kalkbrenner live 3 óra 45 percig tartott.

6. Köztudottan imádja a focit, kedvenc csapata a Bayern München, kedvenc játékosa pedig Toni Kroos.

7. A Berlin Calling-ban kizárólag régi focimezeket hordott, mégpedig az 54-es NSZK, 66-os angol, 74-es holland, 80-as brazil, 88-as Milan és 90-es argentin trikót. Ezek a mezek mind a saját mezgyűjteményéből valók. Nagyjából 150 darabbal rendelkezik, korábban rendszeresen hordta is őket, ma már inkább csak akkor, amikor a Bayern játszik. Gyerekkorában betéve tudta az összes focis eredményt és statisztikát.

8. Az európa- és világbajnokságok idején nem vállal fellépést, nehogy akár egy meccsről is lemaradjon.

9. Nem akar élete végéig a zenélésből élni, később szívesen állna a német labdarúgó szövetség alkalmazásában is.

10. Gyerekként trombitálni tanult, 14 éves korában kezdett el DJ-zni. Öccse, Fritz Kalkbrenner egyébként négy évvel fiatalabb nála.

11. Feleségével 2012 óta házasok, Simina Grigoriu, szintén DJ és több alkalommal zenélt már Budapesten, először 2010-ben. 

12. 300 000 kilométert repül évente, de ma már minden cucca elfér egy bőröndben, ami pontosan 19,2 kilogrammot nyom.

13. Nem kedveli a designer hoteleket. Legszívesebben első világháború előtti épületekben száll meg.

14. Néhány évvel ezelőtt Afganisztánban is fellépett, mégpedig az ott állomásozó német katonák előtt.

15. Imádja a klasszikus zenét, gyakran látogatja a berlini filharmonikusok koncertjeit. Kedvenc zeneszerzője Beethoven és Gustav Mahler.

 

bendover

Legfrissebb posztok

Megjelent a magyar rock történetét bemutató képregény folytatása a ’80-as–’90-es évekről

A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…

12 óra ago

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

https://www.facebook.com/profile.php?id=100076263170470 5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje…

1 nap ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

1 nap ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

2 nap ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros érkezett vendégségbe.…

2 nap ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

2 nap ago