Kategóriák: Hírek

Beat – Új filmsorozat készül a berlini technoszcénáról

A televíziózás piacát ma már olyan márkák uralják, mint a Netflix vagy az Amazon. Akik pedig jobbnál-jobb sorozatokkal örvendeztetnek meg minket. Az idei év egyik új szériája a „Beat” címet kapta és a berlini technoszcénába fog bepillantást nyújtani. Állítólag már az év végén megjelenik.
A hét részes sorozatot Marco Kreuzpaintner fogja rendezni. Ő jegyzi a Krabat című német filmet is. Tőle származik a „Beat” című filmsorozat ötlete is. ami nem meglepő módon egy drog-és szexfüggő fiatal klubtulajról fog szólni. Ezt a szerepet Jannis Niewöhner fogja játszani, aki a történet szerint besegít a rendőrségnek az orosz és arab klánok által elkövetett szervkereskedelem felgöngyölítésében. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ez az utolsó mondat eléggé letaglózott.
Amit még érdemes tudni az az, hogy több helyszínen is forgattak. Ilyen például a Kraftwerk, a KitKat vagy a Watergate. A Berliner Zeitung beszámolója szerint a soundtrack mellőz minden slágert és kőkemény Berghain-ban megszokott ipari technora számíthatunk. A német hírportálok és kommentelők eléggé szkeptikusan állnak a témához. Meglátjuk.]]>

bendover

Legfrissebb posztok

Pénteken debütál a Gólyában a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

5 óra ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros volt a…

13 óra ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

13 óra ago

Búcsúzik a D9-től a New Generation Rave

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

23 óra ago

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

1 nap ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

1 nap ago