Kategóriák: Programajánló

Rocco – A HVOB világkörüli turnéjának következő állomása az Akvárium klub

Kiterjesztett platformon navigál a szignifikánsan személyes elbeszélésével a HVOB, miközben megkéri publikumát, hogy körültekintően, megfontoltan szemlélődjön, figyelmen kívül hagyva a tengernyi online információt amiket a mindennapok zúdítanak ránk. Feledkezzünk bele egy különálló zenei mesemondásba.

Anna Müller és Paul Wallner formációja a HVOB 2012-ben látta meg a napvilágot, és rögtön az első soundcloud-os megjelenésük után a német tánc és house zenei producer Oliver Koletzki vette szárnyai alá a visszafogott minimalista elektronikára összpontosító, vokállal kiegészült projektet. Rögtön az első EP-jükkel bemutatkozhattak a világ egyik legjelentősebb zenei eseményén a Melt fesztiválon.

2015-ben folytatódott a siker, hiszen ekkor jelent meg a „Trialog” névre keresztelt első albumuk, melyet az amerikai Thump Magazin az „Az Év Albuma” címmel jelentett be. Ugyancsak ebben az évben a formáció „a világ egyik legjobb live act produkciója” kitüntetést is besöpörte.

A duo második albuma a „Silk” 2017-ben született meg Winston Marshall kollaborációjával, melynek első track-jéről Jamie McNamara a BeatRoute újságírója azt írta: mélabús hangulatú gitár által navigált tánczene. Ezzel az albummal érték el az első teltházas koncertjüket a Mezzanine nevű helyen San Francisco-ban.

A korábbi két HVOB kiadáshoz hasonlóan a legendás belga indie kiadó a PIAS – Play It Again, Sam! égisze alatt megjelent „Rocco” fogalmi megközelítést is alkalmaz. A „Trialog” multimédiás projekt, a „Silk” egy kollaborációs szerzemény, a „Rocco” pedig 13 különálló, de dramaturgiailag összefüggő narratívát ismertet az elengedésről, búcsúzásról és új kezdetről.

A neves formáció 2019-ben világkörüli turnéra indul, melynek magyarországi állomása Budapesten az Akvárium Nagy Hall-ban lesz. A jegyek rohamosan fogynak, így ha felkeltettük érdeklődésed, keresd fel bátran az Akvárium weboldalát és vásárold meg belépőjegyed, nehogy lemaradj az év egyik jelentős elektronikus zenei eseményéről.

Helyszín: Budapest, Akvárium Nagy Hall
Kapunyitás: 19:30
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/192663548281518/
Jegyek, Információk: https://akvariumklub.hu/programok/hvob-concert-tour-rocco/

Misty

Legfrissebb posztok

Pénteken debütál a Gólyában a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

5 óra ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros volt a…

13 óra ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

14 óra ago

Búcsúzik a D9-től a New Generation Rave

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

23 óra ago

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

1 nap ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

1 nap ago