Kategóriák: Programajánló

A pécsi közönség idén szilveszterkor sem marad minőségi elektronikus zene nélkül

Az év utolsó és egyben leghosszabb éjszakáján sorra érik egymást az elektronikus zenei rendezvények a szerencsésebb helyeken az országban. Szerencsére idén ehhez még Budapestre sem kell feltétlenül utazni, hiszen a vidéki nagyvárosokban élőknek sem kell lemondaniuk a minőségi zenéről. Elégedetten csettinthet többek között a szegedi, a debreceni és a győri közönség is. És a pécsieknek sem lehet okuk a panaszra!

Aki figyelemmel kíséri a dél-magyarországi régió eseményeit, az biztosan találkozott már a Flipside csapatával. Ők szervezik a  Dunai Nyári Tábort, nyáron bevonultak a Tettye Katlanba, nemrég pedig a hűvös őszi estéken is fényárban úszó, impozáns Trezor Rendezvényházat vették be. A novemberi buli sikere után nem volt kétség, hogy hamarosan jön a folytatás.

A Flipside csapata imádja a különleges helyszíneket. A szilveszteri buli apropóján pedig ismét sikerült nagyot alkotni, ugyanis az elektronikus zene szerelmesei a pécsi Szabadkikötőt vehetik birtokba. Nézzük is a fellépőket!

DJ Mango Magyarország egyik legsokoldalúbb zenei veteránja: hip-hop, drum and bass, nu skool, dancehall reggae és még ki tudja hány stílusban jártas DJ-ként, producerként és MC-ként egyaránt. A kezdetek óta benne van az alternatív körforgásban, személyében üdvözölhetjük a Tilos Rádió és a Chi Recordings egyik alapkövét.

Daniel Meister – az összes többi fellépővel együtt – már egy sokkal fiatalabb generációt képvisel. Több, mint 10 éve foglalkozik zenekészítéssel, ő ebben az egyik legtehetségesebb a hazai porondon, nem hiába lett a Telekom Electronis Beats idei produceri pályázatának egyik nyertese. Zenéit olyan világsztárok szokták előszeretettel pörgetni, mint például Marco Carola vagy éppen Nicole Moudaber.

A zenei ínyencek számára Petione live produkcióját szeretnének különösen a figyelembe ajánlani. A paksi illetőségű producer csak a vasakban hisz, egyedi produkciójához számos szintetizátor és dobgép nyújt segítséget.

Ben Hansey az egyik pipiligetes bulin találkozott először az elektronikus zenével és azonnal a szívébe zárta a minimal / house hangzásvilágát. Azóta pedig rendszeres szereplője a Flipside rendezvényeinek, és a szervezési feladatokból is kiveszi a részét.

Ton a pécsi underground techno közösség egyik markáns képviselője, akit a végletekig kimerítő live act-jeiről lehet felismerni. Most viszont a szokásostól eltérően egy dj szettet fog összerakni, hogy megsétáltathassa kedvenc zenéi közül azokat a nokedli szaggatókat, amelyek garantáltan nyugtalanná teszik az összes lábat.

A hajnali 4-ig tartó szilveszteri buli már 21 órakor kezdetét veszi. A szilveszteri bulik árszabásához képest igazán kedvező 3000 ft-os áron kaphatók a jegyek, ráadásul diákigazolvánnyal éjfélig csak 2000 ft a belépés. Aki esetleg nem ismerné a helyszínt, annak nem kell aggódnia: a buli természetesen fedett helyen kerül megrendezésre. A Szabadkikötő a pécsi alternatív közösség egyik bástyája, ahol az underground kultúra számos válfaja teret kap, legyen szó, festészetről, táncházról vagy éppen az elektronikus zenéről.

Esemény: https://www.facebook.com/events/1639852513151358

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Pénteken debütál a Gólyában a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

17 óra ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros volt a…

1 nap ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

1 nap ago

Búcsúzik a D9-től a New Generation Rave

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

1 nap ago

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

2 nap ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

2 nap ago