Kategóriák: Videók

Két órás videó a 2004-es Budapest Parádéról

A magyar Loveparade-nak is nevezett Budapest Parádét a Sziget Produkciós Iroda szervezte 2000 és 2006 között. Minden évben általában augusztus utolsó szombatján rendezték meg. Ez volt Magyarország egyik legnagyobb ingyenes, szabadtéri rendezésű felvonulása. Ahogyan az egy több százezres ingyenes tömegrendezvény esetében lenni szokott, a közönség összetétele nyilván hagyott némi kívánnivalót maga után, de 20 év távlatából úgy gondolom, hogy mindannyian kellemes nosztalgiával emlékezünk vissza ezekre a felvonulásokra, ahol többek között a Hyperspace és a Soundhead is indított kamiont. És ugyebár a Bónusz Fesztivál is ennek a mulatságnak a hivatalos afterparytjának számított hosszú évekig.

Korábban már találtunk egy hasonló videót a 2001-es, majd a 2002-es felvonulásról, ezúttal pedig a 2004-es Budapest Parádéról került elő egy majdnem két órás videó a VIVA TV prezentálásában. Zseniális képsorok!

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Megjelent a magyar rock történetét bemutató képregény folytatása a ’80-as–’90-es évekről

A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…

1 óra ago

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

https://www.facebook.com/profile.php?id=100076263170470 5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje…

19 óra ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

20 óra ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

2 nap ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros érkezett vendégségbe.…

2 nap ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

2 nap ago