Kategóriák: Fesztiválszezon

Ma kezdődik a Babar Festival!

Az idén harmadik alaklommal megrendezésre kerülő Babar Festival igazi színfoltnak számít a hazai fesztiválpalettán. Három dolog miatt pedig magunk is nagyon ajánljuk. Egyrészt a zenei felhozatal jelenti miatt, másrészt a csodálatos természeti környezet és a Balaton közelsége, harmadrészt pedig a fesztivál kedves és barátságos mivolta jelenti a hívószót. Péntek éjjel ráadásul a Primate.hu csapata felel az egyik színpad programjáért.

A 2021-ben útjára indított Babar Fesztiválon főképp az underground elektronikus zenei irányzatok kapnak helyet, de az akusztikus zenék is nagy szerephez jutnak. A Babar Festival szervezői elsősorban nem a nagy tömegeket kiszolgáló előadókat keresik, de azért néhány fellépőt így is érdemes külön megemlíteni. Fellép a hazai underground születése óta kiemelt szerepet játszó Titusz, vagy éppen az új generációt képviselő brxnadetth, akinek a naptára hemzseg a külföldi fellépésektől, az év elején két alkalommal is színpadra lépett a Primate.hu eseményein. Ők ezúttal a Tilos Rádió, illetve a Ghost csapatának képviseletében fognak érkezik, ahogyan a Kamarave, Hulable és az E-Café nevű kollektíva is fáradhatatlanul dolgozott a programterv megvalósításán. Ez a fajta összefogás és a fesztiválra jellemző családias, szerethető, és természetközeli mivolta emeli ki a Babart a nyári események köréből.

Összesen három zenei stage lesz ebben az évben (Dzsumbuj, Szurdok, Katlan), színpadra lép még többek között a pszichedelikus hangzást és népzenét mesterien ötvöző Óperentzia, első ízben mutatja be tudását hazai közönség előtt Psycrain, osztrák psytrance producer. Entheon Psy pedig még messzebbről, egyenesen Mexikóból fog érkezni! Íme a fellépők teljes listája és a napi programbontás:





A pénteki és a szombati programtáblára tekintve azt láthatjuk, hogy a Primate.hu összesen hat fellépővel is képviselteteti magát Domonkos Kucsera (live), Smole, Nick Behrmann, DJ Perraggio, Vladislow (live), valamint Ben Dover személyében. Még külön eseményünk is készült: https://www.facebook.com/events/557111919844385

De nem csak a zenei programok miatt lesz érdemes június 21-25. között Somogybabod felé venni az irányt. Nappal számos off programra is sor kerül, különböző előadások, kézműves foglalkozások, nyitott beszélgetések formájában, a fesztiválgalériában pedig tehetséges fiatalok fogják kiállítani a művészeti alkotásaikat. A nappali programokról itt olvashatsz részletesebben: https://www.facebook.com/events/289125836894422

A legfontosabb gyakorlati tudnivalókról pedig itt:


A helyszínek közötti könnyebb eligazodást térkép segíti. Sátrazni egyébként bárhol lehet!


Ahogyan már a bevezetőben is említettük, a Babar Festival a Balatontól alig karnyújtásnyira található. A legegyszerűbb módja a lejutásnak a vonatos utazás, Balatonlelle állomástól pedig transzfer busz visz a bejáratig.

Ha szereted a családias környezetben, kellően kedves és befogadó közönség előtt megrendezett zenei eseményeket, ahová már csak a látványvilág és a nappali programok is érdemes ellátogatni, akkor a Babar Festival a Te helyed! Nézd meg ezt a csodát a saját szemeddel Te is!

Esemény: https://www.facebook.com/events/541402987686071
Jegyek: https://cooltix.hu/event/6400c63aad103a3e920c267b

 

 

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje lett.…

16 óra ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

17 óra ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

2 nap ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros volt a…

2 nap ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

2 nap ago

Búcsúzik a D9-től a New Generation Rave

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

2 nap ago