A zenepiac főszereplői válaszolnak, mitől egyedi a SONUS Fesztivál?

A horvátországi SONUS Fesztivál idén ünnepeli 10. évfordulóját. A jubileumi eseményre kiemelkedően erős line upot építettek fel, a techno és house elsőszámú headlinereivel, a legfrissebb generációs közönség aktuális kedvenceivel valamint éppen feltörekvő underground tehetségekkel.

A szakma mindig is pozitívan véleményezte a fesztivált, mely egyedülálló koncepcióval rendelkezik a piacon.

 „A Sonus Festival a maga hihetetlenül jól felépített lineupjával, ahol a legnagyobb elektronikus-zenei tehetségek és az ő világszínvonalú produkcióik voltak terítéken és az az energia valamint a boldogság ami ezt körülvette, fantasztikus volt. Ez történik, ha kombinálják a remek szabadtéri helyszíneket, a belevaló közönséget és csodálatos zenéket. Köszönhetően persze a legendás német Cosmopop és Time Warp csapat szervezőkészségének.”
Richie Hawtin /2014

 

„A Sonus vonzza a legigényesebb és legtudatosabb közönséget. (…) Ugyanakkor nem veszíti el a szórakozás és a hajópartik hedonista érzését sem.”
Timeout /2017

„A Sonus utolsó napjaira egy fesztivál a fesztiválban, valamint egyike az év legjobb minimal partijainak.”
Resident Advisor /2018

„A horvát SONUS Fesztivál jelenleg elengedhetetlen bokszutcája a globális techno és tech-house versenypályának.”
Mixmag /2019

 

Egyedi… „Főleg az emberek miatt, akik a világ minden tájáról érkeznek és a helyszín valóban egyedülálló. Különleges hangulatot varázsol.” Pan-Pot /2022

 „Mindig lenyűgöző line upot állítanak össze. Ez egy szabadtéri fesztivál a tengerpart mellett, csodálatos természettel körülötte…szóval minden adott, amit szeretek!”
ANNA /2022

Most pedig 5 pontban összeszedve, miért éri meg a SONUS-t választani:

  1. A Sonus-on a buli valóban éjjel-nappal csaknem egy egész héten át tart. Ahogy az egyik session a naplemente alatt véget ér, a következő egész éjszakán át zajlik majd egy kis pihenés után újabb klub nyitja meg kapuit a nappali ravere. És ez a ciklus ugyanígy folytatódik. A szabad ég alatt, minden oldalról festői környezettel valóban megadja azt a varázslatot, amire sokan vágynak a táncparketten.
  2. Sokan szembesülnek azzal, hogy dönteni kell, az értékes szabadidőjüket nyaralással vagy fesztiválozással töltsék. A Sonus-al mindkét világ elérhető a látogatók számára a Pag-szigeten. Mindenki megtalálhatja az egyéni személyes egyensúlyát a buli és pihenés között, az új zenék illetve a gyönyörű környezet felfedezése során.
  3. Nem sok olyan fesztivál létezik, ahol ennyire közel lehetsz a tengerhez vagy a természethez. Valójában csak ki kell lépni a klubból és ott van! Nemcsak természetesen csodálatos, de egyedülálló is a földönkívüli hangulatú sziklás, holdszerű táj – tökéletesen illik a rendezvényen hallható futurisztikus elektronikus zenékhez.
  4. Természetesen a line up a legfőbb attrakció. Több mint 60 előadóval, többnyire nemzetközi headlinerekkel – az elektronikus zene legkiválóbbai mind egy helyen, nyomukban a nemzetközi fanatikus közösséggel. Nagyon színes emberek keveréke, persze mindegyikük pontosan megtalálja azt a zenét és hangulatot, melyet máskor/máshol is keres.
  5. Érdemes megemlíteni, hogy azok a klubok, melyekben a Sonus vendégeskedik, a világ legjobbjai közé rangsorolt szórakozóhelyek. A Cosmopop szervezőség számára a produkció minősége a legfontosabb és ez a Sonus esetében sincs másként. Mindegyik klubnak megvan a maga feelingje, amely éjszaka valami egészen mássá formálódik a nappali eseményekhez képest, így effektíve sokkal több különböző szabadtéri élményt nyújt a fesztivál a látogatók számára.

Ha mégis csak mostanra sikerült meggyőzni magad, hogy ott a helyed, akkor a JEGYET ITT tudod megvenni. Igyekezz, az utóbbi években telt házas volt a fesztivál, ne maradj le róla!

Ha pedig már biztosan tudod, hogy ott leszel vagy esetleg még csak érdeklődsz a SONUS iránt, akkor lépj be a hivatalos hazai csoportba: Sonus Festival Group Hungary

További info: www.sonus-festival.com

Tadia

Legfrissebb posztok

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje lett.…

15 óra ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

15 óra ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

1 nap ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros volt a…

2 nap ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

2 nap ago

Búcsúzik a D9-től a New Generation Rave

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

2 nap ago