Kategóriák: Programajánló

Japau-val melegít a The Etiket és a Katlan Fesztivál Győrben

A Katlan Fesztivál az újvonalas techno kedvelőinek egyik legfontosabb nyári eseménye. A tárnoki kőfejtőben megrendezett három napos megmozduláson a legaktuálisabb nemzetközi és hazai dj-k váltják egymást sorban a pultban.

Ilyen például Japau is. A berlini származású, 1993-as születésű zenész szinte berobbant a nemzetközi vérkeringésbe, hiszen első kontrollerét mindössze 2019-ben szerezte be. Stílusát erőteljes bassline és kick-ek jellemzik,. Személyében üdvözölhetjük az industrial vonal egyik aktuális kedvencét. Nemzetközi karrierje egyre csak felfele ível, rendszeres fellépőnek számít a Verknipt eseményein. 2022 óta több alkalommal is megfordult Magyarországon, március 23-án pedig a győri közönség is élőben megtapasztalhatja, hogy miért is sorolják Japau nevét a keményvonalas techno legnépszerűbb előadói közé.

A hazai körítésről is érdemes néhány szót ejteni. Mzperx már nem csak itthon, hanem külföldön is egyre nagyobb ismeretséget szerzett magának. A nyíregyházi illetőségű dj / producert januárban Los Angeles-be hívták zenélni. Detective Kelly a ’90-es évek virágzó hazai partikultúrájában szeretett bele az elektronikus zenébe, és kezdett el DJ-ként is tevékenykedni. Jelentős szerepet tölt be napjainkban a budapesti éjszakában, azt azonban kevesen tudják róla, hogy első szárnypróbálkozásai közé tartozott egy Győr-Moson-Sopron megyei rezidencia. A fellépők névsora a kultikus Rómer Házat igazgató Sikztah nevével lesz teljes, aki az idén 25 éves The Etiket és 15 éves DDEMF főszervezőjeként 2024-ben is sokat tesz azért, hogy a győri közösség bőven el legyen látva minőségi zenei programokkal.

A The Etiket és a Katlan Fesztivál koprodukciójában megvalósuló buli a Rómer Házban kerül megrendezésre. Figyeld az esemény falát, a jegyek értékesítése hamarosan elkeződik! Ne maradj le a tavasz legnagyobb nyugat-magyarországi hardtechno bulijáról!

Esemény: https://www.facebook.com/events/342997775404503
Jegyek: https://cooltix.hu/event/65e496db0276b1c20ddbeab0

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje lett.…

11 óra ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

11 óra ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

1 nap ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros volt a…

2 nap ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

2 nap ago

Búcsúzik a D9-től a New Generation Rave

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

2 nap ago