Kategóriák: Hírek

Pacou meggondolatlanul nyilatkozott, emiatt 20 év együttműködés után kivágta a Tresor

Pacou 12 ezer követővel rendelkezik a Facebookon. A német producer egyben a LL Records tulajdonosa, mellette pedig a Tresor rezidenseként tevékenykedett. Egészen mostanáig. Ugyanis egy állítólagos rasszista jellegű nyilatkozata miatt szerződést bontott vele a legendás német klub. A vita DJ Luca friss megjelenése körül robbant ki.

A Tresor rögtön kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint Pacou nyilatkozata összeegyezhetetlen a Tresor-család alapelveivel. Az április 20-án esedékes fellépését is törölték. Bár elismerik a zenei munkásságát, de úgy tűnik, hogy nem ismernek tréfát a tolerancia, tisztelet és összetartozás kérdésében.

Pacou pedig igen régi bútordarab. Több, mint két évtizede töltötte be a Tresor rezidensi pozícióját. Lemezgyűjtőként kezdte, 1993-ban vette meg az első lemezjátszóját, három év múlva pedig már megjelent az első saját zenéje Agent Cooper néven, a Raw Music gondozásában. 1997-ben jelent meg a „Symbolic Language” című albuma a Tresor házi kiadójánál, ami után a klub rezidense lett. DJ-karrierje meredeken ívelt felfelé, beutazta az egész világot és otthagyta a polgári állását. A fentebb már említett saját kiadóját 1998. szeptemberében alapította. Összesen 4 albuma és 35 EP-je jelent meg. DJ-karrierje során negyvennél is több helyen lépett fel. Szóval letett már valamit az asztalra.

Elég nehezen viseli a szakítás körülményeit.

Egy hazai kommentelő így értékeli a történéseket:

Úgy tűnik, hogy a közösségi média haragja újabb karriert törhet ketté. Az első ilyen Ten Walls emlékezetes kirohanása volt 2015-ben. Ő akkor épp a karrierje csúcsán járt, a legnagyobb rendezvények állandó résztvevőjeként. Bár azóta is folyamatosan járja körbe a világot, a legnevesebb bulik szervezői és DJ-i azóta sem kérnek belőle.

bendover

Legfrissebb posztok

Pénteken debütál a Gólyában a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

6 óra ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros volt a…

14 óra ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

14 óra ago

Búcsúzik a D9-től a New Generation Rave

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

23 óra ago

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

1 nap ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

1 nap ago