Kategóriák: Hírek

Andrea Oliva: Túl sok a rock & roll életérzés, a drog és a groupie a szcénában

Andrea Oliva több mint 25 éve tevékeny részese a zeneiparnak. A Neue Züricher Zeitung-nak adott interjúban elárulta, hogy nem sok mindent tud a drogokról és a sztársággal járó életmódról.

A 42 éves svájci DJ évente összesen 350-400 alkalommal száll repülőre. Ő az ibizai Ushuaia Club egyik rezidens DJ-je, és hetente több mint 10 000 embert ér el saját rendezvénysorozatával, az „ANTS” keretén belül.

Örül annak, hogy egyre pozitívabb képet alkotnak a fiatalok a DJ-szakmáról. Az elektronikus zene és a kábítószerek kapcsolatáról szóló előítéletekkel is egyet tud érteni, a DJ-szalmát úgy jellemzi, mint „Rock’n’Roll-Lifestyle, tele drogokkal és groupie-kkal.” Elmondása szerint ő valószínűleg az egyetlen DJ, aki még soha nem fogyasztott semmi illegálisat.

A NZZ-nak adott interjúban azt is elmondta, hogy ő maga szigorúan drogellenes, és máshogy gondolkodik, mint a kollégái: „Inkább fizetek többet a nyugdíjalapba, mintsem olyan értelmetlen dolgokba fektessem, mint például a kábítószerek.” Megkapta azt a boldogságot, amire vágyott és ezt semmi esetre sem szeretné túltolni.

 

 

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje lett.…

3 óra ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

3 óra ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

1 nap ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros volt a…

1 nap ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

1 nap ago

Búcsúzik a D9-től a New Generation Rave

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

2 nap ago