Február 17-én első alkalommal érkezik Budapestre a Verknipt, ami napjainkban kétségtelenül a világ elsőszámú eseménye a techno legkeményebb szegmensében. A Verknipt 2012-ben indult el hódító útjára. Zenei irányvonal a hardtechno, industrial techno és egyéb „rave” stílusok a kőkemény vonalon maradva. A fő bázis Amszterdam, de az elmúlt években bejárták már a fél világot. Olyan helyeken rendeztek már partikat, mint például Olaszország, Spanyolország és Kolumbia. A tavalyi évben több, mint negyedmillió látogatójuk volt összesen, és az idei évben az a céljuk, hogy megduplázzák ezt a számot. És mi a siker receptje? A magas BPM számok és és őrült látványvilág kombinációja gondoskodik arról, hogy hosszú órákon át elvesszünk térben és időben.
A Verknipt eleinte house, tech house és techno vonalra szakosodott. Aztán az évek során az egyre keményebb ütemek felé fordultunk. Az első hivatalos Verknipt-bulit egy cukorgyárban rendeztük. Ezután 2-3000 fős beltéri rendezvényeket szerveztünk olyan helyeken, mint például a legendás Westerunie. A 2018-as fesztiválunkon mutatkozott be először az industrial techno. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, és ez arra ösztönzött bennünket, hogy a legkeményebb irányvonalra összpontosítsunk. A house zene viszont egészen a 2022-es Amsterdam Dance Event-ig bezárólag megmaradt a repertoárunkban. 2022 novemberétől jött el az a pont, hogy kizárólag a hardtechno-ra fókuszáltunk.
A kezdetek óta van egy nagy nemzetközi mag, akik a rendezvényeinket látogatják. Sokan szokták kérdezni azt is, hogy mikor visszük el a Verknipt-bulit egy adott országba. Így végülis könnyen adta magát a dolog. Olyan partnerekkel dolgozunk minden egyes országban, akik hasonló vízióval rendelkeznek. Nemzetközi terjeszkedésünk egy olasz kiadással kezdődött, ahol mindig is volt egy jelentős Verknipt-közösség. Olaszország megnyitotta a kaput, ezek után olyan helyekre vittük el a bulit, mint Lengyelország, Németország, Kolumbia, Törökország, Portugália, Horvátország, és február 17-én pedig Magyarország.
Már önmagában az is siker, hogy a Verknipt-et Budapestre hozhatjuk. És hogy ezt miért mondom? Már most több üzenetet kaptunk Hollandiában élő magyaroktól, akik csak azért utaznak Budapestre, hogy szülőhazájukban is megtapasztalják a Verknipt-élményt. Ezt nagyon jó érzés hallani! És hogy mire lehet számítani? A Verknipt nem csak egy zenei esemény, hanem egy olyan magas színvonalú produkció, ami egyedi stílusával különbözteti meg magát a többi techno eseménytől. Célunk, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsuk minden egyes rendezvényünkön a határok feszegetésével, a vizuált, lézereket, LED-es képernyőket, valamint a vendéglátást is beleértve.
Büszkék vagyunk arra, hogy fenntartjuk az egyensúlyt a velünk együtt egyre nagyobb nemzetközi sikereket elérő ismert művészek, és a feltörekvő tehetségek között. A dj-k szívesen lépnek fel rendezvényeinken, nagyon jó munkakapcsolatban állunk velük, látogatóink pedig rendszeresen visszatérnek az egyedülálló, ám mégis családias Verknipt-hangulatért. Sok új követőt hoznak a közösségi média különböző platformjaira feltöltött tartalmaink, mint például az Instagram és a TikTok, aktívan jelen vagyunk olyan streaming oldalakon is, mint a YouTube, a Spotify és a SoundCloud. Ezekre mind számíthattok Budapesten is!
A hírnév és a bizalom szerintem a légkörből, a produkcióból, valamint abból a magas színvonalból és rendezvényélményből fakad, amit mindig igyekszünk átadni. Mint korábban említettük, célunk mindig az, hogy lenyűgöző élményt nyújtsunk lenyűgöző világítással, LED-kijelzőkkel, látványelemekkel és lézerekkel.
Magas minőségű produkció, kurrens fellépők meghívása, akiket a helyi közönség a legszívesebben hallgatna meg. A közösség és a légkör kulcsfontosságú a sikerhez. Ez nem csak a zene szeretetéről, hanem a Verknipt és az itt fellépő előadók szeretetéről szól. A rendezvény és a művészek egymást erősödve nőttek egyre nagyobbra, ezáltal erős a kötelék a dj-k és a Verknipt közössége között.
2021-ben azt vettük észre, hogy az új közönség jelentősen eltér a covid előtti időktől. Alkalmazkodtunk ehhez a változáshoz, ami egy új cél demográfiai csoportot eredményezett, akik erősen érintettek a TikTokon. Mondhatnánk, az elsők között sikerült felismerni a célközönségünket illetően, hogy sok időt töltenek a TikTokon. Ennek eredményeként gyorsan felkaroltuk a platformot, és elkezdtünk tartalmat gyártani kifejezetten a TikTok számára. Ez a stratégia sikeresnek bizonyult, és rövid időn belül sok új követőre tettünk szert a TikTokon. Videóinkat gyakran más felhasználók is megosztják, de ez vonatkozik látogatóink rendezvényeinken forgatott és tömegesen megosztott videóira is, ami természetesen sokat segít a még szélesebb közönség elérésében. Kezdettől fogva a legmagasabb minőségre törekszünk, ami által világszerte elérhetővé tesszük a Verknipt-élményt a rajongók számára. Szándékosan tettük ezt, mert mindig is arra törekedtünk, hogy nemzetközivé váljunk. Azzal, hogy minőségi tartalommal töltjük meg az online csatornáinkat, máris szilárd nemzetközi rajongótábort építettünk ki.
Természetesen! Nem rövid távra tervezünk. Ha sikerrel járunk, és a magyar közösség is így kívánja, akkor évente 2 alkalommal szeretnénk visszatérni.
A rave kultúra legszebb aspektusa számunkra a közösség és az elfogadás érzése, amelyet mindez elősegít. A rave olyan hely, ahol az élet minden területéről érkező emberek összejöhetnek és elengedhetik magukat anélkül, hogy félniük kellene az előítéletektől vagy a megkülönböztetéstől. Ez egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel várnak, korától, faji hovatartozásától, nemétől, szexuális irányultságától vagy társadalmi helyzetétől függetlenül. Klisének tűnik, de őszintén hiszem, hogy a rave kultúra egy gyönyörű és pozitív mozgalom, amely képes összehozni az embereket és egy elfogadóbb világot teremteni. És reméljük, hogy Verknipt rendezvényeinknek is lesz ebben egy kis része.
Képek forrása: https://www.facebook.com/VerkniptEvents
5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje lett.…
Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…
A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…
A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros volt a…
Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…
Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…