Kategóriák: Hazai pálya

Hamarosan jön Norwell debütáló LP-je

Norwell az egyik legtehetségesebb magyar producer. Pedig erre nem sok minden utal, amennyiben a Facebook lájkok számát vesszük alapul, ugyanis mindössze 2700-an követik a közösségi oldalon. Vannak dolgok, amiket nem lájkokban mértnek. Bizonyíték erre az a számtalan külföldi megjelenés és lejátszás, amivel Norwell büszkélkedhet.

2013-ban jelentette meg az első zenéjét és azóta olyan nagynevű kiadóknál láttak napvilágot a nunkái, mint például a Beachcoma, Mechatronica vagy éppen a Lobster Theremin, Azóta már öt albummal is megörvendeztetett bennünket. Az utolsó 2018-ban jelent meg a szintén hazai vonatkozású Farbwechsel gondozásában, melynek egyébként társalapítója is.

Az „Illúzió” címre elkeresztelt LP április 19-én fog napvilágot látni egy spanyol kiadó, a Riverette gondozásában és ez lesz Norwell első nagylemeze ami nem csak digitális formában, hanem bakeliten is kapható.

A kozmikus utazásra invitáló lemezen összesen 7 db új zene hallható. Közös jellemzőjük, hogy hiányzik belőlük a dob. A hanganyag elkészítéséhez szükséges inspirációt Paul Auster – Mr. Vertigo című könyvéből szerezte Norwell, aki szerzőtársával, Alpárral közösen ültették át az olvasottakat, melynek során a 70-es évek kraut és kozmikus zenéjét is adaptálták.

Öveket bekapcsolni, kilövésre felkészülni, hallgassunk is bele mind a hét zenébe: https://clone.nl/item63065.html
Facebook: https://www.facebook.com/norwellmusic

 

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Pénteken debütál a Gólyában a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

1 óra ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros volt a…

9 óra ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

10 óra ago

Búcsúzik a D9-től a New Generation Rave

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

19 óra ago

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

1 nap ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

1 nap ago