Kategóriák: Hazai pálya

Azerbajdzsáni-magyar kooprodukcióban készült a Moodyverse új megjelenése

A napokban jelent meg a Moodyverse legújabb kiadványa, ami immáron a label harmadik megjelenése a sorban. A pozsonyi illetőségű kiadó célja, hogy nemzetközileg is meghatározó brand váljon belőlük a melodic / indie dance piacon. Eddig pedig minden jel arra utal, hogy sikerrel veszik az akadályokat. Ismét nagyot gurítottak! 

Az „Open your eyes” címre elkeresztelt EP február 23-án látott napvilágot. A megjelenésen közreműködő fiatal tehetségek névsora pedig garnciát nyújt arra, hogy nem csak bejáratott nevekkel lehet kiemelkedőt alkotni. Nem kell aggódni az utánpótlás kérdése miatt.

Az original track Malov & Aquarius Ezra közös munkájának gyümölcse. A track teljes hosszában érezhetjük a szinergiát, Malov az erős ütemek és a lélekemelő melódiák között balanszol, miközben Aquarius Ezra énekhangja mintegy szőnyegszerűen tapad rá a kompozícióra. A dallamvilágot tördelő arpeggiok hatására pedig a katarzis sem maradhat el!

Malov egyébként egy azerbajdzsáni illetőségű producer, aki dj-ként is erősen jelen van a főváros elektronikus zenei életében. Az általa írt zenék már Solomun, Joris Voorn és Kevin de Vries figyelmét is felkeltették, ami pedig garancia arra, hogy bekerüljön a nemzetközi körforgásba. A frissen megjelent EP kapcsán is hasonlókat várunk, hiszen a Moodyverse kiadványait a stílus legnagyobbjai is szokták pörgetni.

Aquarius Ezra már egészen fiatal korában is kórusban énekelt. A producer és a vokalista kettős szerepét magára öltve tud létrehozni ennyire személyes és a lélek legmélyére hatoló kompozíciókat. Eddig kevesen tudták róla, de remélhetőleg most már messze földre eljut a híre, hogy ő egyébként ráadásul még magyar is!

Az „Open your eyes” című EP két remixet is tartalmaz. ID ID folyamatosan kibontakozó, úszó szintetizátorhangokkal és erőteljes dobleütésekkel megspékelt alkotása különleges utazásra invitálja a hallgatóságot.

Matara átirata egy dallamos, groovy-s elemekkel átitatott verziót készített a zenéből. Interpretációját hallgatva szinte megelevenednek előttünk a hanghullámok, és szinte érezzük bőrünkön a tenger illatát.

A Moodyverse első megjelenése tavaly októberben látott napvilágot. Az első megjelenés a kiadót alapító és igazgató Denes Toth munkájának gyümölcse, a második release pedig Justrice korábban már sokak által keresett zenéjét és egy másik saját track-et tartalmaz. A Moodyverse kiadványait olyan neves dj-k pörgetik, mint például Tale Of Us, Mathame, vagy éppen Innellea. Valami hasonló fogadtatásra számítunk a frissen megjelent anyag kapcsán is!

MALOV & AQUARIUS ELZA – OPEN YOUR EYES
Release Date: 2024-02-23
Label: Moodyverse
Catalog: MV003
Beatport & Spotify: http://fanlink.to/MV003

További hír a Moodyverse háza tájáról, hogy március 30-án Budapesten egy showcase keretein belül debütál a kiadó, melynek a Badhanna ad otthont. Hamarosan jövünk a részletekkel!

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Megjelent a magyar rock történetét bemutató képregény folytatása a ’80-as–’90-es évekről

A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…

28 perc ago

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

https://www.facebook.com/profile.php?id=100076263170470 5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje…

19 óra ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

19 óra ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

2 nap ago

A MAF TV vendégei voltak: Toro Lomo

A nemrégiben újra indult MAF TV legújabb adásában ezúttal egy hazai dj páros érkezett vendégségbe.…

2 nap ago

Gigantikus adatgyűjtésbe kezdett íródó könyvéhez egy hazai die-hard trancer

Koncz Dávid, vagy ahogy a Trancefix fórumozók ismerhetik TheTranceHistoran egy nem éppen hétköznapi fába vágta…

2 nap ago