Minden egy Purple Noise bulival kezdődött a Secret Room-ban. A többi mondhatni már történelem, hiszen azóta már Dávid és Peti is a csapatot erősítve kamatoztatják a közös energiákat. A duó életútja tele van sorsszerű találkozásokkal. Elhivatottságuk, a zenéhez való tudatos és alázatos hozzáállásuk  révén pedig egyre többen ismerik meg nevüket a budapesti éjszakában. Ők mesélnek most nekünk!

Sziasztok! Kérlek meséljetek az első találkozásról. Mikor és hol ismerkedtetek meg?

Ez egy elég izgalmas és sorsszerű történet, ami egészen kiskorunkra nyúlik vissza. Gyerek korunkban mindkettőnk álma az volt, hogy majd egyszer focisták leszünk, amikor majd egyszer kilépünk a nagyvilágba (mint sok más álmodozó kissrácnak is). Mindketten budapesti születésűek vagyunk, ráadásul ugyanabban a kerületben is nevelkedtünk fel, azonban a kerület különböző focicsapatában játszottunk.

2007-ben még az általános iskola megkezdése előtt 1 héttel, csapataink ugyanarra a tornára neveztek be. A végeredményről csak annyit mondanánk, hogy Petiék csapata nem távozott túl boldogan a tornáról a focimeccsünk után…

Az iskola első napján egymás mellé osztottak be minket az iskolapadba, ahol az előző heti tornáról felismertük egymást.

Akármennyire is megrázó volt a vereség korábban, annak ellenére közös nevezőre jutottunk, és igazából „ellenfelekből legjobb barátok” lettünk.

Hogyan jött az ötlet, hogy közösen zenéljetek?

Mindig is szerettük az elektronikus zenét és annak különböző alfajait, legyen szó a Spinnin’ Records kiadásaitól az UKF szerzeményeiig, azonban klubkörnyezetig nem igazán jutottunk el egyszer sem.

A történetünk egészen 2019 októberéig nyúlik vissza, mikor úgy döntöttünk, hogy megnézzük mit rejthet a mindenki számára már ismert budapesti ‘’Secret Room’’.

Egész véletlenül pont egy Purple Noise eseménybe futottunk bele, ahol egyből magával ragadott minket a techno, a közönség és a Purple Noise különleges atmoszférája, ami már szinte megmagyarázhatatlan élményt adott.

Már az első bulink után tudtuk, hogy azt az érzést, amit a Purple Noise ad át az embereknek, azt mi a pult mögül, a saját zenei kiteljesedésünkkel szeretnénk átadni majd a közönségnek.

Gondolkodás nélkül gyűjtöttünk közösen össze egy DDJ-400-as keverőre, amin el is kezdtük hevesen beletanulni a szakma rejtelmeibe.

Egy évvel később, Colbora, a Purple Noise alapítója és rezidense meghallgatta a mixünket, amit kifejezetten a Purple Noise eseménysorozatának csináltunk, és megkaptuk az első lehetőségünket bizonyítani a közönségnek, amiért azóta is hálával tartozunk. Azóta a Purple Noise rezidenseiként felelünk az esték hangulatáért.

Ha már duóként működtök, mit gondoltok külön-külön melyikőtöknek mi az erőssége?

Azt gondoljuk, hogy egyes dolgokban kiegészítjük egymást, meglepő módon valamilyen szinten a kettőnk zenei ízlése is kicsit eltér a másikétól. Azt mondanánk, hogy úgy tudunk igazán jó trackeket szelektálni egy bulinkra, hogyha a két „különböző” ízlésből vegyítjük a zenéket. Mivel duóként működünk, fontos, hogy külön-külön is buli közben jól reagáljunk a közönségre és jól szelektáljuk ki egymás után a zenéket.

Hogyan definiálnátok az általatok játszott zenéket?

Műfajilag leginkább melodic house, melodic techno és peak time techno. Jellemzően mély érzést vagy hangulatot fognak meg az emberben, mellette egy felemelő eufórikus energiát sugallva, kialakítva egy teljesen más atmoszférát a bulikban. Szeretjük a vokálos, húzós, jó ütemű, lüktető, lendületes trackeket. Kifejezetten szeretjük a nem felkapott zenéket és artistokat, akiket még csak alig ismernek (vagy egyáltalán nem).

Kik a kedvenc hazai / külföldi zenészeitek, példaképeitek?

Duókat tekintve mindenképp Mind Against, Agents of Time és a Senses of Mind azok, akiknek a zenei világukkal és látásmódjukkal szimpatizálunk. Akit viszont kiemelnénk, és akire szerintünk érdemes odafigyelni a jövőben, hiszen nagy tehetségnek tartjuk, ő Massano. Még elég fiatal, producerként és DJ-ként is megállja a helyét más ,,nagyágyúk” mellett is, nagy jövő állhat előtte.

Mi a legnagyobb tanulság, amit eddig megtanultatok a dj pult mögött?

Leginkább azt, hogy DJ-ként nem elég az, hogy jól keversz és ismered a legjobb, aktuálisan trendingelő trackeket.

Mi szeretünk belenyúlni régi zenék újragondolásaiba, mint például a mindenki számára ismert Armin van Buuren – In and out of love, vagy a Delerium – Silence korszakalkotó trackjeinek feldolgozásaiba.

Úgy gondoljuk, hogy ami a leginkább fontos, és amit a leginkább tanultunk és még tanulunk is a mai napig, hogy egy adott szett közben figyeljük a közönséget és a reakciókat, és arra jól reagálni a következő track kiválasztásakor.

Továbbá fontosnak tartjuk úgy felépíteni a szettünket, hogy egy olyan szerkezetet alkosson, ami az elejétől a végéig egy olyan élményt adjon át, ami elmesél egy teljes „zenei történetet”.

És mi volt az eddigi legkedvesebb emléketek a pult mögött?

Az egyik legkiemelkedőbb emlékünk a Secret Room-hoz köthető, mikor az első pár alkalommal szólaltathattuk meg a klub lejátszóit. Volt egy alkalom, mikor szinte már megmagyarázhatatlan atmoszférát sikerült kialakítani a klubban, rengeteg boldog mosoly, felszabadult hangulat jellemezte az esténket, ekkor éreztük, hogy végre megtettük az első lépést afelé, amit, amikor elkezdtük szerettünk volna, átadni a közönségnek azt a zenei kiteljesedést, amit mi érzünk a techno iránt.

Miben szeretnétek a legtöbbet fejlődni?

Leginkább abban szeretnénk fejlődni, hogy egy teljes agyi összhangba kerüljünk fellépések közben. Emellett nagy cél számunkra, hogy saját eszmei termékeket, zenéket készítsünk, amiket majd megoszthatunk később a világgal, hogy átadhassuk a saját látásmódunkat és elképzeléseinket a műfaj iránt.

Milyen projektekben vagytok benne, hol hallhatunk legközelebb zenélni?

A Purple Noise rezidenseiként legközelebb május 25-én felelünk az est hangulatáért a következő epizódon, ahova egy különleges szettel fogunk érkezni. Továbbá május 10-én egy elég izgalmas új projektben is lehetőségünk nyílik megszólaltatni az Esetleg bisztró lejátszóit, a ’’House of the District’’ rendezvénysorozat keretein belül.

Mi a célotok a jövőben?

Mint ahogy korábban már említettük, nagy mérföldkő és előrelépés lenne számunkra, ha már sajátnak mondható trackeket tudnánk lejátszani a klubokban és a fellépéseinken. Ezért mindenképp azt mondanánk, hogy a közeljövőben elkezdünk majd ezzel is aktívan foglalkozni. Mindenekelőtt a szakmai fejlődés számunkra az elsődleges szempont, az emberek szórakoztatása és minél több zeneszerető ember mindennapjait szebbé tenni a zenénkkel.

Social oldalak linkjei:

https://soundcloud.com/walkinmind
https://www.facebook.com/walkinmind.music/
https://www.instagram.com/walkinmind.music/