A budapesti éjszakában nem cseng ismeretlenül Micko neve. 15 éve foglalkozik zenével, korábban Bepo néven djzett, foglalkozott hiphoppal, és zenekarokban is dobolt, a zongorával pedig már egészen kisgyerek korában megismerkedett.

Az elmúlt 5-6 évben azonban nem igazán volt aktív a zenei közéletben, de ezalatt az idő alatt sem tétlenkedett. Fokozatosan fejlesztette a technikáját és gyakorolt, szép lassan kialakítva a rá jellemző egyedi stílusát. Zenéjében leginkább az erős ambient, dub, house, techno érvényesül leginkább némi blues-os és soul-os hatásokkal vegyítve. Nemrég a világ egyik vezető stúdióeszköz gyártója, a Novation kérte fel együttműködésre, így jelenleg már a Novation hivatalos endorser csapatát is erősíti. A Munkájának gyümölcse pedig a hamarosan megjelenő debütáló EP, ez lesz az első kiadvány amit ezen a néven fog a nyilvánosság elé tárni.

A frss EP egy olyan montázs, amelyet az elektronikus zenei precizitásának a szépsége és az élő hangszerek sajátos használata tesz igazán egyedi alkotássá. A művész fejlődése és az évek során szerzett tapasztalatok sajátos módszerekké formálódása mind megtalálható az EP-n fellelhető két zenében.

A lemez címe önmagában is beszédes: „Hangok„. Ez a zene nem pusztán dalok sorozata, hanem egy hangokkal teli univerzum, amelyben az alkotó kifejezi önmagát és a világot. A zene mély érzelmeket, hangulatokat és gondolatokat közvetít, és lehetőséget ad arra, hogy a hallgatók saját élményeket kössenek hozzá.

A decemberi megjelenés egy új fejezetet nyit az alkotó zenei pályafutásában, tökéletesen rámutatva az elektronikus zene változatosságára, és esetleges létjogosultságára a laikusok számára is 🙂 Micko mesteri módon övezi a különböző zenei technikák és hangszerek használatát. A két track-hez videóklip is készült, ahol mindezt élőben is prezentálja. A felvételt elindítva igazán különleges zenei élményben lehet része a hallgatóságnak. A primate.hu szerint Micko kétségtelenül az idei év egyik legerősebb hazai elektronikus zenei anyagát hozta létre.

Nyomd meg a start gombot, dőlj hátra, zárj ki magad körül mindent, és mélyülj el a zajok és a csend különleges kapcsolatának világában!

SOCIAL MEDIA:
Micko Facebook: https://www.facebook.com/mickoliveofficial
Micko Instagram: https://instagram.com/micko.micko.micko