A proper techno rajongói igazán el vannak kényeztetve mostanában, hiszen az óbudai harisnyagyárban ma és holnap is hasonlóban lehet részünk. A fellépők listáját elnézve azonban biztosak lehetük benne, hogy változatos, egymástól markánsan különböző szetteket fogunk hallani a techno legmagasabb polcáról válogatva.

A ROG csapata által második ízben megszervezett Soundwaves keretein belül összesen hatan fognak a pult mögé állni. Hárman live act produkcióval, így aztán a ma esti buli egészen biztosan kihagyhatatlannak ígérkezik a vájtfülű zenefanatikusok számára. Ilyet egyben egy klubest keretein belül nem igazán láthattunk még korábban sehol!

És, hogy kik fognak zenélni? Interflug (live) a legmagasabb szinten műveli a mostanság újra reneszánszát élő stílust, az acid-et. Ő maga viszont megmaradt a régi vonalnál. Első megjelenése rögtön a legendás Hardfloor kiadójánál látott napvilágot még 2015-ben, de az ezredforduló környékének egyik népszerű magyar zenekarának, a Draft egyik zenéjét is remixelte már.

Az Arc Of Yesod novemberben éppen a Fabrikában mutatkozott be először a nagyközönség előtt. De szombathelyi duó neve egyáltalán nem ismeretlen a zenei világban, hiszen több, mint 20 éve szakmai tapasztalattal a hátuk mögött kezdtek el proper techno zenéket gyártani, miközben ezer szállal kötődnek az Anima Sound System csapatához. LIVE fellépésük alkalmából így kizárólag saját zenéket fognak játszani, amit hardware-ek segítségével fognak előadni.

Stilnox is analóg vasakkal fog érkezni, és hipnotikus, eklektikus, üdítő technot fog megszólaltatni. Bordás Máté projektje egzotikus elemekkel dúsított táncoltató kísérletezés, akit az elektronikus zene ambient-vonala mindig is érdekelt, majd 2019-bet vetette bele magát a techno világába. Főleg az analóg és live act formában való zenélés szabadsága és izgalma vonzza. Produkciója bekerült a Keret Kikeltető idei 30-as shortlistjébe is.

A fellépők listáját erősíti K-Why, aki az újranyitott Flashback fő mozgatórugójaként olyan nevekkel osztozott már a pultban, mint például Tommy Four Seven és Takaaki Itoh. Stílusát a gyors groove-ok és funkys megoldások jellemzik.

A fellépők névsora Erik Stefan nevével zárul, akit jól ismerhet a Fabrika közönsége, hiszen a ROG rezidense számos alkalommal fellépett már a klub falai között. Ma éjjel pedig Stim.Ad.-dal közösen lép a lemezjátszók mögé.

A Fabrika a korábbiakhoz képest jelentősen megnövekedett tánctérrel, italpulttal és november óta immáron az egyedi vizuált képező LED-csíkok egész sorával várja a partiarcokat az ehhez megfelelő sötét, gyártelepi feeling megtartása mellett. A kellő hatás pedig nem maradt el, teltházas bulik egész sorával fut az őszi szezon. Nincs még egy hely a városban, ahol ilyen jól megférnek egymás mellett a huszonévesek és az 50+-os korosztály. Ez az egyik utolsó bázis, ami valóban kiérdemli az „underground” jelzőt.

Mivel a helyszín befogadóképessége erősen limitált, érdemes előre megváltani a belépőt a biztos bejutás érdekében!

Esemény: https://www.facebook.com/events/692614596174926
Jegyek: https://cooltix.hu/event/6602eb1f1b10d367938d277f