Az 5 napos/5 éjszakás ötödik SONUS fesztivál beszámolójának második felében még több, még izgalmasabb élményeket osztunk meg veletek. Az első részt ITT olvashatjátok vissza.

Szerda Day
Bár kicsit sajnáltuk, hogy nem hallhattuk Seth Troxler és The Martinez Brothers b2b szettjét, másnap Seth el is feledtette velünk ezt a kis bakit. Ez egy őrült és elvetemült ember. Az arcára volt írva, hogy még ott is tartott nála az after. A szettje egy valóságos utazás volt a valótlanba. Nagyon nagyban lehetett, mert olyan zenéket tett fel, amiből egyik-másik nem buliba való, de sikerült vele elvinnie a közönséget. Sokan kritizálták, hogy ez élvezhetetlen volt és csak az érti, aki jól be van állva. Ez abszolút hülyeség, totálisan rá tudok cáfolni, én éltem, élveztem és imádtam minden percét. Tudom, hogy van ilyen oldala is egyszer már találkoztam vele, de még olyan társunk is el volt tőle ájulva aki egyébként nem vágta, hogy ő ilyen aljas is tud lenni. A Resident Advisor stream-je kötelezően ajánlott, ezt mindenkinek látnia kell, mert sajnos még csak körül írni sem tudom, hogy mit képzeljetek el.

Szerda Night
Totálisan Chris Liebing-re alapoztam az estét, ugyanis tavaly sajnos a feléről el kellett jönnünk a hazaindulás miatt és a fesztivál egyik legjobb játékáról maradtunk le. Ezúttal nem kockáztattam. Azért Vril végét is elkaptuk illetve közben átmentünk kicsit Adriatique-ra. Utóbbin szintén nagyon jól éreztem magam, de aztán húzott vissza a szívem Liebing-re. A négy órás szettbe minden benne volt, ami csak beleférhetett. Nagyon szépen, aprólékosan volt összerakva. Nem az az elvetemült döngölés volt, hanem kifinomult és kimért játék. Sokaknak nem is biztos, hogy tetszett volna, akik hozzászoktak a tipikus veretéshez azok nagyot néztek volna rajta. Én kifejezetten élveztem, hogy másik oldalát mutatta meg, változatos volt, sok más hangvételű zenét csempészett bele. Végül az estét egy korszakalkotó hatmillió éves zenével, az 1992-es Jam & Spoon – Stella feldolgozásával zárta le. Nagyon betalált ezzel az érzelmes track-el, kivételesen jó záróakkord mely tökéletesen illett a napfelkeltéhez.

21013852_1582959868445046_3025926412839242652_o

Csütörtök Day
Csakis SVEN VAAAATH! Így indultunk neki a napnak, de már a fesztivál előtt ezen kattogtunk. 4 óra Sven, „Feel the sunshine”, naplemente, szabadtéri klub, a Time Warp szervezőinek vendégszeretetével. Tudtuk, hogy ebből csak jó sül majd ki. Hát be kell valljam, sok év alatt sok szettet hallottam már tőle, de ez most nálam mindent vitt! Számomra ez volt életem Sven szettje. Nem volt üres járat benne, elejétől a végéig magával ragadta a népet és el nem eresztette őket. Jó szokását megtartva együtt ünnepelt a közönséggel, mutogatott nekik, face-to-face kommunikált az emberekkel. Az elején még csak lézengtek a tánctéren, de ez őt nem zavarta. Meghitt hangulatot teremtett a nyitótrack-el, Talaboman – Loser’s Hymn. A hideg kirázott és csak azt éreztem boldog vagyok és szerencsés, hogy itt lehetek. Sven Vath egyébként is nagyon impulzív első és utolsó zenéket szokott választani és ez megint csak szőrszálhasogató volt. Mindezt egy hibátlanul felépített 4 órás játék követte, az egész szett folyamatosan csak ívelt felfelé. Ahogy megtelt a klub emberekkel, már erős lendülettel szólt techno. Mikor már komolyan azt gondoltam, hogy ezt tényleg nincs hova fokozni, akkor ő igenis hátulról betámadott, a szívembe szúrta a tört és még megforgatta kétszer ugyanis felcsapta a Dirty Dirty-t, a Sound Of The Third Season egyik legnagyobb zenéjét. Az idén 15 éves album, melyet Hawtin-al készített a mai napig kultúránk egyik legjobb kiadványa, legtöbb ismerősömmel egyetemben szarásig hallgattuk és sosem lehetett megunni. Mikor meghallottam kavarogtak bennem az érzelmek, széles joker-vigyort vágtam és minden energiámat felhasználva ugrálni kezdtem rá. Óriási eufória volt, totál levett a lábamról Sven papa. Az örömteli perceknek ekkor sem lett még vége, az utolsó előtti lemez egy másik nagy klasszikust hordozott, Anthony Rother – Father szintén eszeveszett ugrálásra kényszerített. Sajnos videónk nem maradt használható róla, mert úgy sikítoztam, hogy elrontottam vele a felvételt 😀 Összefoglalva számomra ez volt AZ A Sven Vath szett, ami mintha csak hozzám szólt volna a kedvenc zenéimmel, amire olyan sok évet vártam és nem hiszem, hogy valaha is így el fog tudni varázsolni még egyszer.

 

21016130_1584447701629596_649582352268433520_o

 

Csütörtök Night
Ez az utolsó este egy kicsit csalódás volt ennyi szuper jó élmény és kifogásolhatatlan előadói teljesítmények után azt vártam volna, hogy Solomun-tól is hasonlóra számíthatok. Lett volna elég ideje kibontakozni és építkezni, de aztán annyira alulról indított, hogy végül tengerszint alatt is maradt. Először még azt gondoltuk kell egy kis idő neki, ezért átmentünk Sonja Moonear-ra, aki viszont nagyon aljas volt. Nem is csodálom, hiszen a Club der Visionare hostolta aznap este a Kalypso-t, úgyhogy jól elgonoszkodta az előadását. Később visszamentünk Solomun-ra, de olyan volt, mintha el se jöttünk volna. Ez a vélemény aszolút szubjektív. Lehetséges, hogy én voltam már nagyon fáradt az ötödik napra, de nem tudott táncra bírni, inkább csak lötyögtem. Bár az is lehet, hogy nem velem volt a gond, hanem ő volt enyhén befáradva. A reggeli zárásnál óriási őrjöngés volt, de inkább a fesztivált éljenezte a közönség, nem bírtak betelni ezzel a remek héttel. Aminek persze még nem volt vége…

21055087_1584447141629652_3281722082386898111_o

 

21056211_1584447581629608_441635724050635466_o (1)
Péntek After
Mindenki átvonult a Kalypso-ba ugyanis itt folytatódott a hivatalos after, ahová még Solomun is belátogatott egy időre. (nem csodálom, hogy sokan panaszkodtak rá BML-en, nem hiszem, hogy nagyon rápihent volna az esti fellépésére). Ricardo Villalobos és Sonja Moonear b2b-jével nyitották meg a reggeli duhajkodást. Fúúú hát ez azért elég beteg volt. A hangrendszert mintha kimondottan afterre állították volna be. Dübörgött a mély és iszonyat aljas volt a zene. Nagyon élveztem, de azért táncolni már nem tudtam rá, úgy el voltam fáradva. Pont szereztünk ülőhelyet és fejbólintásokkal próbáltam mozogni a lábam helyett. Közben meg moziztunk, ugyanis az egész klub átalakult egy óriási állatkertté. Borzalmasan viselkedtek már itt-ott az emberek, néha szórakoztató volt, néha már kiábrándító. Viszont a zenét nem szívesen hagytam ott ezért tartottam magam amíg bírtam. 9 óra fele mentünk vissza a szállásra pihenni, de még a napot nem engedtük el. Mikor felkeltünk visszamentünk egy utolsó tánc erejéig úgy 18 óra fele. Ekkor Margaret Dygas és Binh játszottak oda-vissza. Én is oda voltam meg vissza úgy tetszett, amit csináltak. A dinamikus, felszínes alap alatt húzódott egy másik vonal, mely aljas, mély hangokból állt össze. Mindez azt eredményezte, hogy táncoltam, de közben azon járt az agyam, milyen gonosz is ez a zene. Idővel újra megtelt a tánctér a végére már egész sokan lettünk és mindenki kitáncolta magából az utolsó szuszt is. A vége fele már kioffolták a nagy hangfalakat is, csak a monitorok szóltak, jelezvén, hogy lassan húzzon mindenki haza. A többség, (köztük mi is) viszont erre felbuzdulva inkább közelebb ment a színpadhoz, hogy jobban hallják. Még azt utolsó utáni pillanatokban is képes volt lenyűgözni és maradandó élményt nyújtani a fesztivál.

 

IMG_5782

A különböző élmények, tapasztalatok leírása még nem volt nehéz, de hogy most miként összegezzem az egész hetet, az már elég nagy falat. Ez az 5 nap életem egyik legintenzívebb periódusa volt. Már sok éve nem voltam ehhez hasonló rendezvényen, ahol ilyen tömény mennyiségben kaptam a jóból. A fesztivál koncepciója egyedülálló és ettől tökéletes. Egy napra kevés fellépő jut, de ők több órát zenélnek, amitől ki tudnak teljesedni. Aki kétszer lép fel, az teljesen különböző arcát mutatja mindkét alkalommal. Számos előadó lepett meg, akiket sokszor hallottam már életemben, de itt éreztem, láttam, hogy mennyire komolyan vették ezt a fellépésüket. Nem lehet letagadni, hogy kik állnak a szervezés hátterében, olyan ez, mint egy Time Warp csak 5 napos kivitelben. A látványtechnika elsőosztályú volt, de a hang még annál is jobban rávert. Főleg a Kalypso-ban tapasztaltam, hogy mennyire pontosan be volt lőve a rendszer, amit teljesen a fellépőkhöz igazítottak és kézzel fogható volt a különbség egy-egy beállítás között. Illetve egy pluszt adott hozzá, hogy az ötödik kiadása volt a SONUS-nak és a kerek számokat szeretik még jobban megtolni. A művészek nem csak úgy eljöttek haknizni valamit, hanem készültek rá és teljesen tudatosan építették fel a játékukat. Remek zenéket szedtek elő a tárházukból, amikkel olyan érzelmeket váltottak ki sok emberből, hogy azt életük végéig emlegetni fogják. Legtöbbjük szívből kommunikált a közönséggel, közvetlenségükkel még jobban fokozni tudták a hangulatot. Közben meg a szervezőkkel együtt ünnepeltek, ittak, szórakoztak és ezt is jó volt látni milyen, amikor ők is elengedik magukat.
Most nehéz visszatérni a hétköznapokba, folyamatosan visszagondolok a legjobb élményeimre, milyen volt Monika Kruse hangulatos szettje, Richie Hawtin „meghitt” nappali fellépése, Seth Troxler rottyolása a Kalypso-ban, Sven Vath egy az egyben és persze amikor leadta a Dirty-t, plusz a zenék az afteren… Össze szorul a szívem még mindig, hogy szeretném átélni mindezt újra meg újra, főleg mikor visszanézek 1-1 videót, olykor könnybe is lábad a szemem.

Köszönöm SONUS, ezt a csodálatos 5 napot sosem felejtem el!

21013852_1582959818445051_7107334379176085735_o

Ha tetszett a beszámoló és kedvet kaptál jövőre a rendezvényhez, csatlakozz a Sonus magyar csoportjához. Sonus Festival Group Hungary
További videókat nézhetsz és élményeket olvashatsz a tagoktól, akik szintén megélték mindezt, hiszen idén már nagyon nagy létszámban vettünk részt magyarok a fesztiválon.