2022-ben rendezik az első siketeknek szóló DJ workshopot, ahol ahol mixelni fogják tanítani az érdeklődőket.

A workshopok kezdőknek szólnak, így semmilyen előképzettség vagy tapasztalat nem lesz szükséges azok számára, akik csatlakohzni szeretnének. A rendezvény Brixtonban, London egyik déli kerületében kerül megrendezésre január 10-én 18:00 és 20:00 óra között.

A kezdeményezést a Deaf Rave nevű szervezet indította el, akik „zenével, szignáldalokkal és vizuális előadásokkal szórakoztatják a közönséget az Egyesült Királyságban és szerte a világon” azzal a céllal, hogy egyesítsék az embereket.

A szervezet megalapítója, Troi DJ Chinaman Lee szerint a Deaf Rave az egyetlen olyan platform a világon, ahol lehetőséget biztosítanak arra, hogy a siket és nagyothalló közösség is ki tudja fejezni a zene iránti elkötelezettségét. Ugyanis már két évtizede dolgoznak azon, hogy különböző technikák segítségével – mint például a színpadi monitorok visszhangjának érzékelése – hogy a fogyatékkal élők is megtapsztalhassák a bulizás élményét.

A Deaf Rave szervezett már bulikat a londoni fabric klubban és megjelentek már a fesztiválokon (Lattitude, Glastonbury) is.