A Live from Earth kiadó egyik alappillére, a DJ, MC és producer, MCR-T végre Budapesten debütál. A berlini lázadó, aki fenékrázós ghettotech és energetikus techno számaival saját ösvényt taposott ki magának a szcénában, a rá jellemző hibrid szettjével érkezik a Turbinába, melynek során élő MC-zéssel dobja fel kisportolt beatjeit. Miután az elmúlt egy évben megjelent a „My Voice My Weapon Of Choice” című első nagylemeze és olyan CRIME által már bemutatott előadókkal kollabolt, mint DJ Gigola, Horsegiirl, Miss Bashful vagy épp Partiboi69, ideje volt, hogy ő is megmozgassa az itthoni hátsókat.
Na de mi is az a ghetto tech?
Sokak szerint ez popzene, van aki szerint ez trash, mások csak úgy jellemzik, hogy glam, egyes hangok szerint pedig ez nem más, mint az electroclash újracsomagolt változata.
A ghetto tech kétségtelenül az elmúlt évek egyik legnagyobb zenei durranása, ami tornádóként söpör végig a kontinensen. Berlinben mr átéltük nem is olyan rég, hogy milyen egész éjjel ghetto tech-re pörögni, az erről készült beszámolónkat ITT olvashatjátok.
Pedig semmi új nincs benne, sőt a tengeren túlról DJ Assault már régóta művelője a stílusnak. Ez is Detroitból indult ugyanis, akárcsak a techno.
Szóval ma éjjel MCR-T érkezik a Turbina nagytermébe, akinek Tootsie Pop című albumáról nem túlzás azt állítani, hogy rongyosra hallgattuk idén.
A megfelelő fel- illetve levezetésről Crime, Kobanya3000 és Hexcode fog gondoskodni.
Siess, mert már alig maradt jegy! Egészen pontosan 100 db lesz még elérhető éjjel a bejáratnál.
Comments are closed for this post.