Régi hitvallásunk, miszerint hazai megjelenésekről beszámolni a leghálásabb feladat. Ha pedig egy kiadóról van szó, akkor ez a megállapítás hatványozottan igaz.

Az idén májusban megalakult Chat Boutique Records elnevezésű zenei műhely tagjai a house elkötelezett hívei. Olyan hazai producerek, akik a zsáner számos alfaját felölelve jelentetik meg zenéjüket, legyen szó chicago house, funky house, disco house, garage house, french house, techno house, vagy éppen acid house szerzeményekről. Ezekből is inkább az oldschool, de máig aktuális és erős hatással bíró vonalra támaszkodva. Hitvallásuk és közös értékrendjük a műfajokon átívelő, felemelő dallamok, illetve érzések prezentálása. A kiadó eddig megjelent munkáit végig hallgatva pedig rögtön megállapíthatjuk, hogy helytálló ez a megállapítás.

Na de kikből is áll a Chat Boutique Records legénysége? Jelen pillanatban összesen öten alkotják a csapatot: Agebeat (Hingyi Balázs), Constant K (Kőváry Dani), DJ Her-Ass-Ment (Zwickl Pali, Sophie M), be_toro (Toró Balázs) valamint Félix Ákos szervező.

Fél évvel ezelőtti megalakulásuk óta havi rendszerességgel zenélnek Budapest különböző klubjaiban, és helyszínen, többek között a Három Hollóban, a Manyiban, a Valyo Rakparton, a Susukában illetve a Központban.

A sikeres bulik mellett szintén havonta jelentkeznek új elektronikus és indie kiadványokkal, videoklipekkel, mixekkel, egyéb installációkkal az igényes és értéket közvetítő zenék iránt fogékonyak számára.

A Chat Boutique Records legújabb megjelenése november 2-án látott napvilágot. be_toro új szerzeménye immáron a hetedik a sorban. Az „Evening in the village” című szerzemény tökéletes zenei aláfestést nyújt ebben napsütéses késő őszi időben. Ha szeretted a Groove Armada, az ezredforduló legendás formációjának zenéjét, akkor ezt is imádni fogod!

Ez a szám a saját magammal kötött kompromisszumok eredménye. Nagyon szeretem az elektronikus hangzást, de nem kevésbé az akusztikusat, szeretem a veretést de nem kevésbé a lötyögést, szeretem az urbánus, indusztriális vonalat, de mégjobban a népiest. Ha tempoját nézzük akkor housenak túl gyors, ravenek túl lassú. Nem volt célom műfajilag kimondottan besorolni valahová, strukturálisan is rendhagyó, 6 perces számhoz képest viszonylag sok a 6 break és buildup. Talán a breakbeatek és akusztikus hangszerek miatt a prodigy féle oldschool ravehez áll a legközelebb. Továbbra sem tervezem abbahagyni a műfajok bántalmazását, következő EP-ben a félperifériás életérzés egyvelegét próbálom meg átadni a népzene és balkáni ízek kíséretében, hogy kb. milyen érzés felnőni nyugat és kelet határán, Európa és a Balkán határán, egy posztkommunista városkában székely falvak határán.” – jellemezte új zenéjét be_toro.

És ha ez még nem lenne elég, akkor hallgasd meg a Chat Boutique Records podcastjének legújabb epizódját, amit be_toro állított össze 50 percben.

CBR#004 || be_toro – evening in the village

Bandcamp: https://betoro.bandcamp.com/track/evening-in-the-village
Soundcloud: https://soundcloud.com/chatboutiquerecords/be_toro-evening-in-the-village
Spotify: https://open.spotify.com/track/2l05YivZwFfEM5wdrPCALz?si=18bc0d69d092493f

Chat Boutique Records social media:

FB: https://www.facebook.com/chatboutiquerecords
IG: https://www.instagram.com/chatboutiquerec
SoundCloud: https://soundcloud.com/chatboutiquerecords
Bandcamp: https://chatboutiquerecords.bandcamp.com/
YouTube: https://www.youtube.com/@chatboutiquerecords
TikTok: https://www.tiktok.com/@chatboutiquerec
Mixcloud: https://www.mixcloud.com/chatboutiquerecords/