Évtizedek óta tartó szerelem ez. Pedig rengeteg vele a meló és sokkal több a poggyász. De Sven Väth akkor sem fog változtatni a szokásán.

“Számomra ez egy elkötelezettség a lemezek mellett, hogy kizárólag ezeken vagyok hajlandó zenélni.” – nyilatkozta Sven Väth a Mixmag-nek – “De ez nem igazán leterhelő számomra, ez a munkám része.”

1980 óta pörgeti a lemezeket, négy évtizedes tudással a háta mögött. Ez alatt az idő alatt kizárólag csak vinyl-ről zenélt. Persze eleinte nem is volt más opció. Később pedig nem hagyta, hogy őt is elsöpörje a digitális forradalom. Sok pályatársához hasonlóan, ő is a Technics lemezjátszói mellett kötelezte el magát, azóta mióta a szülei bárjában elkezdte bontogatni a szárnyait.

Nagyon örült, amikor megtudta, hogy 2016-ban a Technics újraindította a legendás 1210-es sorozat gyártását. Sven Väth azt is elárulta, hogy kiadójának, a Cocoon logójából ismert négy pöttyöt is a lemezjátszó oldalán található gombok ihlették.

Ők az én hangszereim és még soha nem hagytak cserben. Nagyon sokszor játszottam már velük az esőben és még soha nem álltak le”.

Miután a digitális technika lett a piacvezető a DJ-k körében, gyakran bántak mostohán az analóg eszközökkel, volt ahol italos pultnak használták őket. Ezért aztán azok a DJ-k, akik kitartottak a vinyl mellett, sok esetben tapasztalhattak meghibásodást vagy egyéb problémákat, különösen a fesztiválfellépések ideje alatt. Ennek kiküszöbölése érdekében Sven és az ő jobb keze – Maurizio Schmitz – minden technikai részletre kiterjedő rider-rel rendelkezik.

“Le van írva a keverőpult pontos mérete és magassága, a Sven és lemezei közötti távolság, a monitorhangfalak távolsága és az is pontosan meg van határozva, hogy hova kell elhelyezni az italokat. Arra is megkérjük a promótereket, hogy a soundcheck idején játszanak le egy zenét maximum hangerőn az elejétől a végéig. Ez nagyon fontos. Ha a lemezjátszó karja nincs megfelelően kalibrálva, akkor a lemez könnyen ugrálhat. Minden esetben kérünk legalább két tartalék lemezjátszót a biztonság kedvéért.”

– avat be Maurizio a szakmai titkokba.

Erre pedig szükség is lehet, ahogy az egyik korábbi DC10 bulin is megtörtént a baj. A szervezők két aranyozott lemezjátszót béreltek kifogástalan állapotban, de az egyik mégsem működött tökéletesen, úgyhogy gyorsan le kellett cserélni őket egy régebbire. Bár a klubok 70%-ban általában minden rendben van, Sven és Maurizio mégis inkább saját maguk viszik az abszorbereket és a tűket.”A legkomolyabb feladatot mindig annak az ellenőrzése jelenti, hogy a színpad nem-e rezeg. Főleg fesztiválokon okozhat problémát. Néha még a hangmagasságot sem kalibrálják be megfelelően, nagyon oda kell figyelnünk az áramellátásra és magára a lemezjátszóra. Mégis szinte mindig az általunk használt abszorberek jelentik a megoldást a problémákra.” – folytatta Maurizio.

Ma már egyre kevesebb zenét adnak ki vinyl-en. Sven viszont továbbra is ragaszkodik a formátumhoz: “„Minden fiatal DJ-nek és producernek elmondtam: Ne adj nekem USB-meghajtót. Ha azt akarod, hogy lejátsszam a zenédet, készíts belőle másolatot vinyl-en. Általában minden hétvégén kapok ilyeneket, amikor úton vagyok. Ez történt legutóbb Emmanuel Satie-val, aki azóta már több szerzeményét is kiadta nálunk. Ő nagyon igényes munkát végzett, profi artwork-kel.

“Külön emberem van, aki beszerzi számomra a lemezeket. Adok neki pénzt, ő pedig összegyűjti nekem a zenéket, kéthetente küldi a csomagot. Ezután beülök a hintaszékembe és elvégzem a házifeladatot. Azaz meghallgatom az összeset, az elejétől a végéig. Nem hagyok ki egy másodpercet sem.”

Sven fényesen látja a jövőt: “Még a 10 éves fiamnak, Tiga-nak is megvannak a maga 1210-es lejátszói. Örülök, hogy manapság ilyen sok embert motivál az, hogy saját kiadót vezessen. És hogy mit hoz a jövő? Streaming…és vinyl

The Advent egyébként így kommentálta az eredeti angol cikket a Facebookon:

Kép: ROBERTO CASTAÑO FOR USHUAÏA
Forrás: [Mixmag]