Óriásokkal is bátran szembe megy az Felsőtárkányra szervezett UbikEklektik fesztivál: titkos program, új helyszín, még erősebb közösségösszetartó gravitáció az Ubikverzumban.

Többen észreveszik egymást. Ezt mások is észreveszik, akiket ugyancsak észrevesznek páran, ugyanakkor olyanok is akadnak, akiket már olyan vesznek észre, akik minderről majd csak jóval később szereznek boldog tudomást. Ők az ubikutazók, az Ubikverzum, a csúszkáló valóságok örökmozgó hírnökei, akik útra keltek, hogy szóval, tánccal és mozdulattal, dobbanó ritmusokkal és hangos jókedvvel köszöntsék az együttállást, amikor a minden a helyére kerül.

Idén hét éve, hogy kitárultak az Ubikverzum kapui, és az egyik legnagyobb kisfesztivál olyan bátrat lépett, amit itthon korábban senki: a virtuális térben is párhuzamos valóságot nyitottak meg. Az UbikEklektik közösségi varázsa, az őselemek köré szerveződő törzsi kapcsolódások eddig is csodákat teremtettek, de most ki is lépnek az utolsó formális keretek közül is, lerázták magukról a facebook béklyóit és saját Slack-csatornát indítottak, a programokat, fellépőket, és minden olyan infót, ami érdekes lehet, csak ott osztanak meg.

“Minden valósággá válhat, csak a megfelelő fülekbe kell belesúgnod.” /Ubiciták – Ködmondások könyve/

Ubik Dimension Jump DJ set

A szervezők döntése mögött elsősorban az az ok áll, hogy elcsendesüljön körülöttük a social média zaja és átvegye helyét a madárcsicsergés és dobbanó ritmusok akkor is, amikor épp nincs fesztivál. Idén a varázslatos felsőtárkányi erdőben gyűlnek össze régi és új barátok az Ubikverzum legnagyobb örömtáncára augusztus 25-től 29-ig, kedvcsinálónak pedig itt a tavalyi együttállás képesmozgó, mozgásképes szelete:

Ha szeretnél többet tudni és egybefonódni hasontalpú ubikutazókkal, csusszanj be Slack-en a párhuzamos valóságba és szerezd be a Mindentjáró tikettet.

web: https://ubikeklektik.com/
Slack: https://ubikverzum.slack.com/ssb/redirect
fb esemény: https://www.facebook.com/events/1101869040320170