Kovács Tomival ha jól számolom 18 éve találkoztunk először, még egy Hungexpo-ban megtartott Mayday alkalmából. Nem sokkal később kezdett el Octile néven zenélni, tíz éve ásta bele magát komolyabban a témába. Korábban a Bezometer csapatának egyik fő rugójaként ismerhettük őt. Sajnos ez a kollektíva ma már csak ritkán gyűlik össze, Octile viszont biztos kézzel hasított ki magának egyre nagyobb szeletet a tortából.

A koronavírus okozta bezártságot ő is nehezen viselte, de addig sem tétlenkedett és ez óriási lökést adott a karrierjének. Saját szetteket rögzített különleges helyszíneken, közben pedig létrehozta saját Youtube csatornáját. A DoubleTrouble mára már több, mint 15 ezer feliratkozóval rendelkezik, Octile naptárában szinte alig találunk szabad hétvégi dátumot. Nemcsak a budapesti éjszakában számít rendszeres fellépőnek, hanem egyre több a vidéki, sőt már a külhoni felkérése is.

Van egy olyan érzésünk, hogy a java pedig még csak ezután jön! Már csak azért is, mert a DoubleTrouble nem csak egy – amúgy hivatkozási alapnak számító csatorna – a közösségi médiában, hanem immáron deep / dub / microhouse megjelenésekre fókuszáló kiadóként is megkezdte működését!

Az első kiadvány március 21-én látott napvilágot egy négy részes válogatáslemez formájában, ahol három román producer mellett helyet kapott Octile első saját szerzeménye is! A “Cosmic law” című szerzemény pont olyanra sikerült, ami a leginkább kifejezi az Octile által képviselt zenei világot.

Ugyanitt szerepel Felix egyik szerzeménye is, aki fiatal kora ellenére már egy sor kiadónál jegyzett zenét. Octile és Felix a csatorna indulása óta jó kapcsolatot ápol egymással, így nem is volt kérdés, hogy a debütáló lemezen is szerephez fog jutni! Felix egyébként nem csak producerként tevékenykedik, hanem szorgalmasan végzi más kiadók masterelési feladatait is. A legnagyobb sikert eddig SeeSiF zenéje aratta. A fiatal producer már számos kiadónál megjelent a saját szerzeményeivel, ilyen például az Amaylia, wonderground, PhonicHouse1, Vinymal, Unknown Series, Carpathian Sounds, Zebra Records és a nonymous. Quo Vadis a PhonicHouse1 kiadó tulajdonosa, akik már több mint száz digitális kiadással büszkélkedhetnek. És hogy mi a közös pont Octile és a lemezen szereplő három másik producer között? Mindannyiukat a DoubleTrouble csatornája hozta össze, már a kezdetek óta.

Hiszen másképpen nem is lehet valódi értéket létrehozni, minthogy egymást segítve, alulról építkezve, a zene szeretete által vezérelve. 

https://www.facebook.com/octilemusic
https://www.youtube.com/DoubleTroubleYC