Ha van olyan hely az országban, ahová mindenképpen érdemes ellátogatni ebben az évben, akkor az Veszprém. 2023-ban ugyanis a település és a balatoni régió viseli Európa Kulturális fővárosa címét. Remek programokból pedig nincs hiány, számunkra mindenképpen Carl Craig holnapi fellépésével rakják fel az i-re a pontot.
Veszprém önmagában is megér egy látogatást, a holnapi buli színhelyéül szolgáló Gyárkert pedig kétségtelenül az egyik legmenőbb partyhelyszín idén az országban. Az esemény ráadásul a Technokunst szervezésében valósul meg, akiknek nem titkolt törekvése, hogy rámutasson az elektronikus zene mögötti értékekre és hozzájáruljon a stílus művészi oldalának méltó helyet igényelni a kulturális közegben. Carl Craig július 28-i magyarországi fellépése kapcsán biztosan elmondható, hogy minden elemében tökéletesnek ígérkezik a buli.
Carl Craig a világ egyik legismertebb másodgenerációs detroiti művésze. Planet E kiadójának gondozása mellett közkedvelt remixer is egyben, mely 2008-ban Grammy jelölést is hozott számára. Olyan előadók kérték már fel átirat gyártására, mint a Depeche Mode, Tori Amos, vagy Moritz Von Oswald. Saját zenéi és dj szettjei bővelkednek fúziós elemekben, jazz, latin és folk részleteket felvonultató kortárs esszencia.
A felvezetésről a Technokunst házigazdája Isu és a Lick The Click! egyik alapítója Crimson b2b szettje gondoskodik, illetve előttük a veszprémi Syrup kollektíva népszerű dj-je, Mesterházy lép színpadra.
A belépés díjtalan, de limitált és regisztrációhoz kötött. Bár a helyek pillanatok alatt beteltek, azonban érdemes nyitott szemmel járni, ugyanis többek között a Szakkör by Primate.hu Facebook-csoportunkban is lehet találni felajánlásra szánt jegyeket, ezekben a pillanatokban is.
Esemény: https://www.facebook.com/events/3573543619533410
További információ: https://veszprembalaton2023.hu/
Kapunyitás 15 órakor, Carl Craig 20.00 órakor lép színpadra. Két órás szettje után sem marad techno nélkül a város, az afterparti 22 órától veszi kezdetét, aminek színhelye az Expresszó, Veszprém kultikus szórakozóhelye.
Comments are closed for this post.