5 years of Move

A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!

De mire is számíthattok május 20-án? A MOVE rezidensei összeszedték gondolataikat:

Ötödik évéhez érkezett a Move a sorozat, még belegondolni is hajmeresztő hány szerda esti partin vagytok túl. Melyik volt számotokra a legemlékezetesebb és miért?

Polraize: Mindegyik partinak megvan maga hangulata es a maga varázsa, de ha ki kellene emelnem valamelyiket akkor az egyik mindenképp a 2013-as Hubble lenne. Akkoriban találtunk otthonra a régi VOLT teremben és ő volt az első nemzetközi vendégünk is. Ezt követően a Molly es a Bella Sarris partik sikerültek eszméletlenül jól. Molly talán a zeneisége kapcsán, Bella pedig a vele sikerült a legdurvább teltházas buli miatt.

Roland Handrick: Nagyon örülök, hogy ilyen sokáig eljutott a sorozat. Nehéz kiemelni egyet a “sok” közül, mindegyik nemzetközi vendég fantasztikus hangulatú bulit varázsolt. Még is, számomra zeneileg Molly és Bill Patrick volt a kedvenc, de nem egyszeri alkalommal produkáltak rezidens kollégák is emlékezetes éjszakát.

Roccha: Minden este fontos a számomra, hiszen saját gyermekünk… ☺

De talán a Bella Saris-al átmulatott estét emelném ki, hiszen mindig nagyszerű érzés telt háznak játszani. Zeneileg a Giovanni Verrina és a Bill Patrick volt rám nagy hatással, illetve külön kiemelném a Rolikával átcsapatott egész estés B2B-et!

Beta: Tényleg sok szerda. Szerencsére úgy szoktak sikerülni, hogy sokszor az előző hetire gondolok egészen a következőig. Persze voltak kiugróan izgalmas esték, főleg mikor különlegesebb vendéget hoztunk, de nem akarok kiemelni külön egyet sem. Számomra a MOVE állandóan ugyanazt a vibe-ot hozza!

BARAC érkezik a VOLT Music Bar-ba május 20-án, hogy veletek ünnepelje ezt a különleges alkalmat. Miért pont őt választottátok a szülinapi bulira?

Polarize:  Először is azért, mert több kapcsolódó rendezvényen is vendégül láttuk már Budapesten, így nagyon jól tudjuk mire képes zeneileg. Barac nagyon komoly karriert futott be az utóbbi években, de továbbra is izgalmas és változatos. Ez az mentalitás, amit mi is próbálunk képviselni a MOVE-on.

Beta: Ez könnyű kérdés. Egész egyszerűen a minket vonzó zenei világban most ő az egyik legérdekesebb, legelőremutatóbb, legnagyobb bulikat levezénylő szelektor. Mindezt hanyag eleganciával teszi, ami még vonzóbbá teszi az amúgy is igen alázatos zenészt.

Roccha: Barac-ot az egyik legnagyobb tehetségnek tartom, mint a Dj pultban, mint pedig a produceri munkái miatt. Hallottam most a Sunwaves-en és rengeteg kedvenc közül, talán Ő tetszett a legjobban, a nagyon energikus és színes szettje miatt. Ezért is rendkívül boldog vagyok, hogy ő lesz a vendégünk!

Úgy hírlik nem csak a külföldi vendég, hanem kivétel nélkül Ti is mindannyian a pultba álltok majd. Mire számítsunk ezen a rendhagyó éjszakán?

Polraize: Ünnepelünk, az tuti. (nevet)

Roland Handrick: Házibuli hangulat és kiváló muzsika!!!

Beta: Tolongásra a pultban, a bárpultban természetesen. Mégis csak 5. évforduló, elengedjük a gyeplőt.

5 years of Move – 2015.05.20 @ VOLT Music Bar
Line Up:
BARAC
Polarize
Beta
Roocha

Start: 22:00
Behopp: 1000 HUF

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1728641674029154/
Move facebook: https://www.facebook.com/moveevent?fref=ts
VOLT Music Bar facebook: https://www.facebook.com/VOLTBarBudapest?fref=ts


Szólj hozzá!

Leave a Comment