Javában pörög a Szelektor, sorra érkeznek be a pályaművek az idén harmadik alkalommal kiírt produceri pályázatra. Az első megmérettetésre még 2020-ban, a járványügyi időszak kellős közepén került sor. A karantén ebből a szempontból óriási lökést adott a dalszerzőknek, hiszen a hirtelen ránk zúdult szabadidőt sokan zeneírással töltötték. Mondhatni aki korábban nem foglalkozott zenéléssel, most biztosan belekóstolt!
Akkor több, mint 600 jelentkezőből válogatták ki azt a 30+1 zenészt, akiket a zsűri több körben értékelt és végül felkerültek a tripla válogatásalbumra. A POPPING nevű lemezen friss, előremutató popdalok kaptak helyet, a CLUBBINGon az éjjeli táncparketteket célzó szerzemények, az XPERIMENTING pedig a kísérletező kedv, a minden irányba elágazó elektronikák terepe.
Mi elsősorban a klubkategóriára fókuszálunk. Az első kiírás díjazottjai közül sokak neve jól cseng az éjszakában. Elég csak Bekø, Mankind, CT Kidobó, Normal Tamas, CVRDWELL és Mesterháza személyét megemlíteni. Utóbbit például a primate.hu által megálmodott Kindergarten következő eseményén is hallhatjátok zenélni, ami március 22-én lesz a Fabrikában.
A Szelektor következő megmérettetésre két évvel később került sor. Jócskán sikerült túlszárnyalni az előző kiírás számait, ugyanis 2022-ben már több, mint 900-an gondolták úgy, hogy a nagyvilág elé kellene tárni produceri munkásságuk eredményét. Az előző kiírás díjazottjai pedig számos jótanáccsal látták el az újonnan indulókat. A 2022-es válogatásalbumra „CLUBBING” kategóriában 11 producer szerzeménye került, köztük 5Ø71, Kőbánya 3000 és Daniel Meister zenéje.
A Szelektor hűen tartja a kétévenkénti ütemezést, már javában zajlik a 2024-es kiírás. Sorra érkeznek be a pályaművek, a végső leadási határidő március 10! Vagyis vasárnapig még mindenkinek van ideje. Mindenképpen érdemes próbálkozni, hiszen a legrosszabb amit tehetsz, ha meg sem próbálod!
Idén először egyébként friss kategóriaként indul a VIDEÓ, ami Spotify-os animációként jelenik majd meg az egyes válogatások mellett. Ezúttal tehát a tehetséges zenészek mellett már mozgóképes kreatívok, leendő kliprendezők, a jövő animációs szakembereinek jelentkezését is várják.
Pályázni egyébként csak olyan szerzeménnyel lehet, ami hivatalos kiadásban eddig még sehol nem jelent meg. Ha korábban már feltöltötted a Soundcloud-ra, akkor változtasd a track-et privátra! Egyszerre csak egy művet lehet beadni, de ha kollabról van szó, akkor azon a néven is érkezhet anyag. Döntsd el melyik zenédet tartod a legerősebbnek, és gondold át melyik kategóriába tartozik! Ha bizonytalan vagy ez utóbbit illetően, akkor bátran kérd a szervezők segítségét! Ami még nagyon fontos, hogy a zenék hosszúságát illetően idén is nyolc perc a limit, így Ricardo Villalobos sajnos 2024-ben sem pályázhatna, ha közben megszerezné a magyar állampolgárságot. Ha szerinted nem szól olyan jól a zenéd, mint kellene, akkor az Analouge Zone segít neked a mixing és mastering folyamatában, ez nem lehet akadály a pályamű beküldésében! A zenék jogtulajdona pedig a beküldés után is a pályázót illeti.
Érdemes belépni a TED pályaművek elnevezésű FB-csoportba, ahol egymással is megoszthatjátok a beküldött, ám a válogatásra végül fel nem került zenéket.
Ha további kérdésed van, akkor nézd át a Szelektor GYIK szekcióját, ahol egészen biztosan választ kapsz mindenre, ami esetleg nem világos!
A klubtrekkeket értékelő zsűri (Sobek, Technokool és Sikztah) már most is lelkesen hallgatja a beérkezett zenéket. Ne maradj le, ezen a héten még van idő csiszolni a szerzeményedet!
A pályázat pontos menetéért irány a szelektor.electronicbeats.hu!
Comments are closed for this post.