Berlin Calling 22 – Szilveszter a Berghainban

Mint minden techno freaknek, természetesen az én listámon is szerepelt a Berghain meglátogatása legalább egyszer az életben. Egy isteni csoda folytán ( köszi ) sikerült szert tennem egy szilveszteri Berghain jegyre. Mivel már 19-én kijöttem, így tervben volt, hogy aznap már felderítem a szentélyt, és megpróbálok a kedves barátaimnak is jegyet szerezni. Sajnos akkorra már minden jegy elfogyott. Az első hétvégén így a Berghain ( és minden más is) kimaradt, mivel a karácsonyra hazautazó barátaimat látogattam sorra, plusz átvettem A jegyet.

Teltek-múltak a napok (karácsony, miegymás), mindenki kitombolta magát a családdal, majd kezdtek visszaszállingózni az ismerősök Berlinbe. Ezzel egyidőben kezdődtek a problémák. Kijövetelemkor még 10-14 fokok szerepeltek az időjárás előrejelzésben, viszont ahogy közeledtünk az év vége felé, annál keményebb mínuszokkal riogatott az Internet…Mivel fel voltam készülve, hogy „valahol”, „valamikor” majd esetleg sorba kell állnom, így a karácsonyi nyitás után az első dolgom az idei második téli kabátomat beszerezni.

Végre elérkezett a december 29. napja, amikor megérkezett a kettesszámú techno-testvérem Stockholmból. A terv aznapra a Tresor volt, ahol Christian Wünsch, Oscar Mulero és Sleeparchive érdekelt minket. Közben kiderült, hogy az egyik barátom feliratott a Boiler Room listára, ami a Tresorral egy épületben zajlott. Sajnos már nagyon erősek voltak a techno elvonási tüneteim, így inkább kivártam a kicsit több, mint egy órás sort, és szerencsésen bejutottam. Az utolsó métereken kicsit féltem, mivel az előttünk lévő 10 franciát a bejárattal ellenkező irányba terelték. Tőlünk csak azt kérdezték, hogy ki játszik aznap este, és már benn is voltunk a klubban. Christian Wünsch nagyon jó volt, Oscar Mulero szintúgy. Sleeparchive most sem ragadott magával.
Másnap az Arena Club-ba mentünk. Természetesen ez a hely is eléggé tömve volt. Utazásaim során az egyik kedvenc időtöltésem a hollandok beazonosítása. Az Arena Club-ban volt pár gyanúsan mozgó egyed, de aztán egyszer csak csoportosan iszonyatmód nekiálltak shuffle-özni. Zseniális volt Itt Truncate-et, Monoloc-ot es Henning Baer-t hallottam.

Elérkezett a december 31. Németországban lehet tüzijátékozni és petárdázni is. Előre felkészítettek, hogy durva világ lesz. De amit tapasztaltam, az minden elképzelésemet felülmúlta, pedig én nem is a legrosszabb helyeken voltam. Tüzijáték minden irányból, petárdákat dobáltak mindenfelé. Így képzelek el egy háborús helyzetet…Szerencsésen megérkeztem a barátaim lakásába, ott vészeltük át a legkritikusabb órákat. Reggel nem volt senki sem Berghain állapotban, de azért kíváncsiságból elmentünk, de a sor láttán inkább pihenni indultunk haza.

Amikor felkeltem, sajnos a világomat nem tudtam…De megerőltettem magam, és nagy bátran elindultam a Berghain felé a jeggyel a zsebemben. Talán éjfél után érhettem oda ( ez már január 2-án volt). Volt egy kicsi kis keveredés, mert az elővételes sor nem üzemelt, így a vendéglistás sorba álltam be. Talán 20 percet várakozhattam, de aztán simán beengedtek. Ezt azért mondom, mert mindenhol ki volt hangsúlyozva, hogy a jegy nem garantálja a bejutást. Nagyon féltem, de mivel elég fekete voltam, azt gondoltam, hogy talán jó leszek.

Átjutottam a biztonsági ellenőrzésen, leragasztották a kamerákat a mobilomon, pecsét, aztán nyomultam a ruhatárba. Aztán jött a terepszemle. Az elején kicsit meg voltam illetődve, mert nagyon féltem, hogy hirtelen olyat látok, amit nem szeretnék. Ez elég esélyes lett volna, mivel természetesen a Lab.oratoryt találtam meg először, amit csak bekukucskálva szemléltem meg. Természetesen itt leginkább rettenetesen lengén öltözött férfiakat láttam. Aztán keveregtem tovább, megtaláltam a Halle am Berghain-t, ami szintén nem szokott nyitva lenni a normál bulik alkalmával. Itt pihengettek az emberek, és viszonylag visszafogott zene szólt.

Aztán találtam egy lépcsőt, és elkezdtem felfele hatolni a veretés irányába. Mozdulni sem lehetett itt sem. Valahogy sikerült átkeverednem a bal oldal hátuljára, ahol gyanúsan magas volt a ruhátlan férfiak száma. Akkor raktam össze a képet, hogy igen, ez a Berghain stage. Fura volt, mert nagyobbnak és sötétebbnek képzeltem. Kobosilról pont lemaradtam sajnos. Elég szomorú voltam, mivel átláthatatlan volt a hely, és sehol nem volt hely táncolni. Elindultam tovább a felfedező útra. Utam során megtaláltam a Panorama Bart, ahova csak éppen annyira furakodtam be, hogy lássam, hogy már nem Tama Sumo játszik. Addig mentem, amíg sikeresen kerülőúton visszakerültem a Berghain terembe, a világítós pult mellé. Oda szépen biztonságba befészkeltem magam pár órára. Ezalatt Fiedel játszott. A tömeg a tánctéren csak nem akart oszlani, és már a kis világítós erkélyemen is elkezdtek taszigálni kicsit, ezért úgy döntöttem, hogy ideje egy új kört tenni. Megint a Lab.oratory fele mentem, ahol már valami diszkós zene szólt.
A közönség elég vegyes volt: nagyon sok amerikait, franciát, spanyolt hallottam beszélni. Túlnyomórészt férfiakkal volt tele a hely, és legtöbbük öltözéke leginkább csak egy ágyékkötőből, plusz egy-két bőrdarabból állt.
Tettem még egy utolsó kísérletet arra, hogy találjak a Berghain stage-en helyet, de ez sajnos nem sikerült, így elbúcsúztam a klubtól.

A reggelem aztán Neukölln egy félelmetes környékén folytatódott, ahol a berlini tartózkódásom legjobb buliját éltem át. A Griessmühle nevű helyen már vártak a barátaim. A bejutásnál megkérdezték hány éves vagyok, nagyon cukik voltak. A hely koszos volt, voltak glitteres, meg rasztás hippik, nagy volt a füst, a végén én voltam az egyetlen lány, de D. Carbone olyat játszott, hogy majdnem elsírtam magam. Majd 10 után elindultunk megint a Berghainba, de útközben meggondoltuk magunkat.

A következő éjszaka -10 fok volt, mellé pedig kellemes sarkvidéki szelecske fújdogált. Valami fura oknál fogva megint a Berghainnál kötöttünk ki, de látva a sort azonnal indultunk tovább az ://about blank-be. Mikor ott beálltunk a sorba, már a hó is esett… A klubban Mark Broom b2b-ezett Discrete Circuit-tel, amit a tömegnyomor ellenére sikerült élveznem. 6-tól Rebekah játszott, akinek nem vagyok nagy rajongója, de az első óra határozottan jó volt. A másodikban egyre jobban kezdtem unatkozni, így 8 fele ünnepélyesen befejeztem a berlini veretést.
Majd még jövök.

Doktorje


Szólj hozzá!

Leave a Comment