Beszámoló – Balaton Sound Boat parties

Ragyogó napsütés, csillámló víztömeg, mosolygós arcok, szélben surranó hajó egy celeb kapitánnyal, koktélok, hideg sör, és lélekmelengető elektronikus zene… Ez a Balaton Sound boat party egy csipetnyi fűszerrel, és édes emlékekkel.

Ebben az évben stábunk is részt vett a StreamOn-nal karöltve a Balaton Sound hajós bulijain, ahol nem akármilyen élményekkel lettünk gazdagabbak. Nagyon élveztük minden egyes pillanatát, arról nem is beszélve, hogy meg is örökítettük.

Kezdeném talán azzal, hogy maga a BS kicsit sem az én világom. Vannak mindig a line up-ban olyan fellépők, akiket ugyan szívesen meghallgatnék, de mivel a fesztivál fő vonala nem egészen az amit én favorizálok, így ár-érték arányban nekem nem éri meg, ellenben a populárisabb vonalat, EDM-et kedvelők számára maga a Paradicsom! A fesztiválon soha sem jártam, de nyilván hallottam, olvastam beszámolókat, ahol a közönséget szidta minden jóravaló ítélkező… én azt mondom, senkinek sem tartanak fegyvert a fejéhez azért, hogy olyan közegben bulizzon ahol nem érzi jól magát. Azzal pedig semmi gond nincs, hogy mások az értékrendjeink, hiszen ettől szép a világ. De akik ott vannak, ők felhőtlenül jól érzik magukat együtt. És talán pont ez a lényeg. Ez a fesztivál nekik való!

A kis felvezetőm lényeges pont a hajós bulik kapcsán, már csak azért is, mert ez egy különálló része a Balaton Sound-nak. Egy külön kis közeg, egy sziget, ahol kis létszámú közönséggel, minőségi buliban lehet részed, a látványról már nem is beszélve. A hajó a fesztivál ideje alatt minden nap kifut egy maréknyi vájtfülüvel, és észveszejtő zenei élményeket ad minden résztvevőnek. Itt még a személyzet is partiarc… a kapitány a tetőn táncol, az úszómesterek a kijelölt helyükön ropják az ütemeket, és még a back stage vendégek is sikítozva őrjöngenek a felső szinten, az egyéb személyzetről pedig ne is beszéljünk. Itt mindenki jófej! A közönség pedig… az első napot leszámítva abszolút király volt, zeneszerető és igényes partiarcok, akikkel egy élmény volt együtt kihajózni. Így elmondhatjuk, hogy a Balaton Sound boat hangulata magával ragadó.

Idén olyan művészek színesítették a Balaton Sound hajó line up-ját, mint Max Cooper, Jan Blomqvist, Art Department, Ray Okpara, Eelke Kleijn, és Sasha, a magyar szcénát tekintve pedig Gabor Kraft, Secret Factory, Pöli, és Peter Makto.

1. nap @ Max Cooper, Gabor Kraft – 2017. 07.05. Szerda

Körülbelül délután 2 óra lehetett, amikor a hajó fedélzetére léptünk. Ekkor már javában ment a sürgés-forgás, kábelezés, rakták össze a dj pultot, a hangfalak is a helyükre kerültek, kamerák elhelyezése, hangpróba, míg kicsit ugyan megkésve, de minden készen állt az induláshoz. A hajó 16:00-kor állt át a kikötőbe, ahol megkezdődött a beszállás. Ahogyan említettem már fentebb, ekkor pillantottuk meg az év legbotrányosabb közönségét. Csak külföldi arcok álltak sorba a beszállásnál, és messziről látszott rajtuk, nem sok jóra számíthatunk aznap délután. A fele társaság már akkor részeg volt, amikor felszállt a hajóra, a másik fele pedig a buli alatt tette magát vízre. Hogy őszinte legyek, egy Isten háta mögötti falu kocsmabulijához tudnám hasonlítani a hangulatot ami uralkodott szerdán… lökdösődés, provokálás, dülöngés, ordítozás… és még sorolhatnám, de inkább próbálom elfelejteni minek voltunk tanúi aznap délután… Imádkoztunk az égiekhez hogy ezt ne kelljen minden nap végignéznünk, mert egy ilyen közönség még egy amatőr Mulatós Jocikát sem érdemel, nemhogy Gábort és Maxet! Csaba a kapitányunk is így nyilatkozott: „Sokat láttam már, de ilyet még én sem…” Ezt a kis kellemetlenséget leszámítva viszont nagyon is adta a hajó… fél házzal mentünk, szóval volt hely mozgolódni, a nap sem perzselt már annyira amikor kifutott a hajó, a korlátnál a csodálatos csillámló vizet, a távoli homályos tájat szemlélve, vagy éppen csukott szemmel táncot lejtve, átadtuk magunkat a zenének.

Induláskor Gábor Kraft muzsikált a tőle jól megszokott pajkos stílusban. Seggrázós, riszálós, hangulatos house-ok szóltak, néhány elborult zenével fűszerezve. Magasztos élmény volt. Aztán Max Cooper vette át a stafétabotot. Nagyon vártam már ezt a pillanatot, Max az egyik kedvencem, mindig le tud venni a lábamról, ő az akiben még soha sem csalódtam egy percet sem. Zseniális producernek, és dj-nek tartom. Mondanom sem kell… most is teljesen elvarázsolt minket. Már teljesen végem volt, leszívta a nap minden energiámat, de egyszerűen képtelen voltam leülni… a lábaim nem hagyták, táncolni akart minden porcikám. Így táncoltam is végig… közben néztem a csodaszép tájat, a csillámló vizet bámulva, vagy csukott szemmel élveztem a füleim kényeztetését miközben a szellő belekapott a hajamba… Óriásit varázsolt Max Cooper! Minden egyes másodpercért hálásak vagyunk neki.

2. nap @ Jan Blomqvist, Secret Factory – 2017.07.06. Csütörtök

Csütörtök délután igen kellemes meglepetés ért minket, ami hála Istennek már végig így is maradt. A BS Boat közönsége nemes egyszerűséggel teljesen megváltozott. Jófej, kulturált, zeneszerető arcok jelentek meg a hajó fedélzetén (80%-ban hazaiakkal), mely innentől fogva telt házzal futott ki minden nap a vízre. Azért csütörtökön is volt némi fennforgás a hajón, ugyanis ekkor jött forgatni a BS Official aftermovie stábja, két dekoratív hölggyel, akikkel lehetett fotózkodni, őrültködni kicsit, amennyiben kapható voltál rá. Mindenesetre a fotós/videós srác mindent megtett azért, hogy alaposan felforgassa a hajó életét, és minden anyag elkészüljön úgy, ahogyan azt ő megálmodta, és ehhez megfelelő partnereket is talált. Ezen a napon őrült meg a kapitányunk is… egyszer csak azt vettük észre, hogy a tetőn előre sétált, és táncol… (azért felmerült a kérdés… jó, jó, de akkor most ki vezeti a hajót???) majd hátulról sikítozni, ujjongani kezdtünk neki, mire a közönség lentről észrevette mi folyik felettük, felzendült a tömeg, tapsvihar, füttyszó. Beseperte a sikert még Jan-ék részéről is. Erről még képet is jelentettünk meg a facebook oldalunkon, amikor történt.

Visszatérve a lényegre, vagyis a zenére… csütörtökön is a magyar szcéna képviselői indították be a bulit, mégpedig a Secret Factory pakolta a jobbnál jobb house-okat. Hallottam már tőlük jót is, rosszat is… de most a hajóra igen különleges szettel készültek a srácok, kellemes meglepetés volt számomra, nagyon egyben volt! A zseniális felvezetés után Jan Blomqvist és a dj-je lépett a pultba. Most nem live előadást, hanem dj szettet hallhattunk tőlük. Ez kb úgy nézett ki felépítésre, hogy egy saját zene, majd egy valaki mástól. Csodaszépen átgondolt, hangulatos műsornak lehettünk szem- és fültanúi, nem mellesleg magával ragadó díszletet is kaptunk, ugyanis éppen aznap rendezték meg a Kékszalag vitorlás versenyt, így kapitányunk a vitorlások között szlalomozva tette még hangulatosabbá az élményt.

3. nap @ Art Department, Pöli – 2017.07.07. Péntek

Sajnos erről a napról én magam nyilatkozni nem tudok, ugyanis pénteken kezdődött az Alkotótábor, így vessetek rám követ, de inkább bandáztam egyet délután a rég nem látott barátokkal, míg a StreamOn csapata a fedélzeten ügyködött. Elmondásuk szerint ez is egy szuper hajós délután volt, Pöli vezette fel a bulit, a tőle jól megszokott stílusban, majd jött a csavar és elkapta a hajót a vad esőzés… ekkor kicsit megálltak az események, a közönséget letessékelték az alsó szintre, ahol egy kis technikai szünet (villámgyors kábelezés, és dj pult költöztetés) után folytatódott a buli Art Department house-techno szettjével. A hangulatra így sem lehetett panasz, hamar visszazökkent mindenki a hajó felső szintjén kialakult kedélyállapotba, miközben Pimasz úr is jóféle műsort forgatott a csöppet megázott, de ezzel kicsit sem foglalkozó közönséggel.

4. nap @ Ray Okpara, Eelke Kleijn – 2017.07.08. Szombat

Szerintünk ez volt a BS Boat legeslegjobb délutánja. Mindent megért! Ezért érdemes volt Alkotóról reggel 6 körül hazafelé venni az irányt, hogy délután kipihenten érkezhessünk a hajóra. Mivel a srácok új kamera állásokat találtak ki, így ismét korábban érkeztünk, ahol legnagyobb meglepetésünkre, és örömünkre egy raszta, néger csávó pakolgatta a lemezeket. Ray Okpara volt az személyesen… Óriás forma a srác! Előző nap a BS fesztiválon zenélt, és annyira elkapta a feelinget, hogy közölte a szervezőkkel, hogy még maradna kicsit, és szeretne zenélni a hajón! Intézzék el neki, ő csak annyit kér, hogy állják a szállását még egy napra, a többi a menedzsmentje dolga. Szóval már a rendezkedés, és előkészületek alatt is minőségi szórakoztatásban volt részünk, csak nekünk, privátban Ray-től. Az úriember nagyon közvetlen volt mindenkivel, bemutatkozott, mosolygott, kedvesen diskurált, megnézte a kameraállásokat, sőt később még a hajót is vezette egy kis ideig, az Eelke szettje alatt pedig világi partiarccá vált, és végigtombolta a bulit egészen a kikötés pillanatáig. 15:30-kor átállt a hajó, és megkezdődött a beszállás, majd nekivágtunk a nagy világnak követve a napfény vonalát, profin kerülgetve az esőfelhőket, és egy csepp csapadék nélkül átvészelve a komplett hajóutat… hát ezt a parton már nem úszták meg… Mi viszont úsztunk a boldogságban. Ray hipnotikus ütemekkel, dallamokkal szippantotta magába a közönséget, mint valami kölcsönös oda-vissza ható impulzus lelkiállapotában éltük meg a közösségi élmények legfelsőbb fokát. Egyszerűen nincsenek rá szavak! Örökre a szívembe lopta magát. Aztán Eelke Kleijn vette magához a zenei vezetés jogarát, és mindent elsöprő varázslatával a világegyetem legfantasztikusabb hajós bulijává avanzsálta a BS Boat-ot! Mai napig a libabőrös leszek ha csak rá gondolok. Tűkön ülve várom, hogy végre nyilvánossá váljanak ezek a felvételek, mert ezt bűn lenne kihagyni! Még milliószor hallani akarom, és végigmosolyogni, miközben újra és újra rámtalálnak az akkor felszínre kúszó érzések, pillanatok. Szívük, lelkük benne volt! Imádtuk!

Ezen a napon forgatott a hajón a Yolo világ is, személyesen Vira és Bogi jelentek meg egy óriásit partizni. Miközben teljesen felforgatták a hajó „csendéletét” és még stábunkat is celebbé tették. Jópofa műsor volt, de könyörgünk csajok, ne legyen belőletek hajós kapitány! Ray-nek jobban ment a kormányzás.

5. nap @ Sasha, Peter Makto – 2017.07.09. Vasárnap

Elég régen hallottam már élőben Sashát, és Peter Maktot is hogy egy ilyen alkalommal kíváncsi várakozás fogjon el, bár a stábbal voltak fenntartásaink, azért pozitívan álltunk a helyzet elé, de mi sem gondoltuk komolyan azt hogy a szombati hajót bárhogyan is überelni lehetett volna. Nagy öröm volt újra látni Petit, és Gerit (Gregory S) ennyi év után, bár vicces volt hogy Peti a napszemüvegemben nem ismert meg… haha! Legközelebb talán belefér majd egy kis csacsogás is, de most teljesen lefoglalta a srácokat a jó ismerős közönség, mivelhogy tele volt a hajó törzsgyökeres Truesounds fánokkal! Peter Makto azon magyar lemezlovas/producerek egyike akiben csalódni sosem lehet. Ezúttal is fantasztikus szettet kaptunk tőle a house a jegyében, csillagos ötös mutatványával alaposan mosolygósra alapozta a hangulatot. Fantasztikus utazás volt! Persze hogy az örömben üröm is legyen, a felvételt kis híján tönkretette Sasha balfék technikusa, aki nem csak ezzel az egy húzásával verte ki kb mindenkinél a biztosítékot… Na de nincs baj, egy kis korrekcióval, ráfordított idővel végül sikerült megmenti az anyagot. Ez úton is óriási thx Petinek hogy rászánta az időt. Erre tényleg érdemes volt, majd meglátjátok! Aztán jött Sasha… ha engem kérdeztek, bár ne jött volna… inkább zenélt volna Peti tovább, vagy ha már ott volt Geri akkor ő. Mindenki jobban járt volna, és akkor talán valami hasonlóan jó kerekedett volna ki a vasárnap délutánból is, mint amilyen az előző nap volt. Na de a „lehetett volna…” dolgok sajnos soha sem történtek meg, így kár is sopánkodni rajta. Szóval Sasha… reményeink szerint különleges, vízparti, hajós élményekhez simuló szettet vártunk, ami kicsit elszállós, romantikusan utaztatós… ehelyett egy rém unalmas, monoton, lagymatag több mint 2 órában volt részünk… olyan érzés fogott el, mintha ugyanazt a zenét hallgatnám már egy órája… és basszus ugyanaz az ütem szólt ide-oda színezgetve dallamokkal, effektekkel egy órán keresztül, meg a visszatérő motívumok… értem ezt a fajta építkezést, és tudom pontosan, hogy ez is tud izgalmas, művészi lenni… csak nem ebben a formában ahogy most ő produkálta… Sashának sikerült a legrosszabb formáját hozni… aztán jött a váltás és a lagymatag unalomból lett egy kicsit több élettel bíró valami talán 2-3 értékelhető momentummal megspékelve, és akkor most jóarc voltam a kritikát illetően… Legszívesebben vízbe ugrottunk volna, és menekülve úsztunk volna a part felé… aztán rájöttünk, hogy a legjobb lenne őt magát vízbe dobni, csak hogy térjen magához és legalább a fesztivál közönségének adjon valami értékelhetőt az este folyamán… Tolo sajnos nem rajongott volna az ötletünkért, így Sasha maradt és a kikötőig untatott minket…

Összességében elmondhatjuk, remek fellépők, kiváló közönség, fergeteges hangulat, csillogó víztükör, kifogástalan hang, óriási varázsolódás, napfény, csodálatos táj, suhanó vitorlások… Ez a hamisíthatatlan Balaton Sound Boat parties védjegye.

Nézzétek meg a hajós buli hivatalos aftermovie-ját, amilyennek mi láttuk!


Szólj hozzá!

Leave a Comment