Fókuszban az Airsound Records

2015 novemberében indult útjára az Akos Veecs és Alex Stone által alapított Airsound Records. Szerettek volna az Airsound mögé egy olyan hátteret ami az egészet plusz tartalommal tölti meg és nem merül ki csak a kiadóhöz köthető rendezvények szervezésében. A két fiatal eközben rengeteg hazai és külföldi kapcsolatot alakított ki és szépen lassan eljutottak odáig, hogy elindulhattak a rögös úton. A náluk megjelenő zenék és az előadók a leginkább talán a “proper youth” kifejezéssel írhatók le. Olyan fiatal tehetségek zenéit szeretnék kiadni akiknek igen is van helye az elektronikus zenei szcénában de eddig kevesebb rivaldafény jutott nekik a kelleténél. A tervük sem az, hogy még több a zenével árasszák el az amúgy is telített piacot, ezért is gondolkodnak egy megjelenés/ egy hónap arányban. Mindemellett a digitális kiadványok grafikáira is próbálnak nagy hangsúlyt fektetni. Grafikusuk, Vatsa kézzel rajzol minden egyes borítót, később pedig digitalizálja azokat a srácoknak.

Az AS Records-nál 2016. február 8-án érkezik a harmadik megjelenés, amely egy magyar páros első kiadványa lesz. Ők a Lakvaba és annyit tudni róluk, hogy nemrég ők is csatlakoztak a kiadóhoz.

A trackeket pedig meghallgathatjátok itt:


Szólj hozzá!

Leave a Comment