Idén is teljes körű kiszolgálással búcsúztatja az évet a Cinema Hall és a The Debut

Kétszer 7 órás programmal, 9 fős hazai fellépői sorral és teljes körű kiszolgálással várja idén is az elektronikus zenékért megmozduló szilveszteri közönséget a Cinema Hall és a The Debut csapata.

Az év legutolsó szórakoztató hajrájában idén is számíthattunk rá, hogy a jól bevált, teljes kiszolgálással és korlátlan italfogyasztással, valamint a The Debut Band tagjai és hazai fellépő barátokkal karöltve tölti meg az év utolsó éjszakáját a Cinema Hall és a The Debut csapata.

A dallamtenger ezúttal is kizárólag a hazai sorok közül csendül fel, hogy a karácsonyi ünnep során felhalmozódott súlytöbbletet és a 2016-os évben felgyülemlett feszültséget legkésőbb 2017 első reggelére, vagy legkésőbb kora délutánjára elfelejthessék az egyáltalán nem hétköznapi esemény résztvevői.

Ez lesz a tradicionális The Debut All Inclusive New Year’s Eve party (23-6 óra között), majd az azt követő újév reggeli Matiné (6-13 óra között).

Az év utolsó és a jövő év első óráinak zenei felhozatalát Andras Garay, Jaffa Surfa, Rizkid & Kormix, azaz a The Debut Band, valamint a teamhez közeli barátokra, Peter Makto és Chriss Ronson szelektálására bízták.



A vidám, cirkuszi hangulat reggel megszakítás nélkül folytatódik a Matiné After hours-on, ahova a fenti sorba még Budai, valamint Chuck & Perge csatlakozik majd, hogy kora délutánra biztosan maguk mögött tudhassák az óévet.

A minőségi hazai line up mellett a már megszokott korlátlan fogyasztás mértéktelen örömével készül a mozi terme, amivel így már most vállalható, hogy ez lesz a belváros legütősebb szilveszteri bulija.

Jegyek már kaphatók; kézzel foghatóan VINYL & WOOD – Get Lost in Wonderland kávé patikában, vagy online a oneticket.hu oldalán.

Event csekk: https://www.facebook.com/events/228410977583977/
Online ticket: https://oneticket.hu/cinema-hall-the-debut-all-inclusive-nye-116


Szólj hozzá!

Leave a Comment