Interjú – Kölsch

Kölsch-t sokkal jobban ismerhetjük más művésznevek által, de elsősorban a kommerszebb körökből. Népszerűsége folyamatosan nőtt, írt tracket Nicki Minajnak, majd megjelent a Rune alteregó által kiadott Calabria, mely tulajdonképpen az USA Dance Number 1 csúcsára is feltört Destination Unknow sampleje. Kölsch néven ugyanakkor az európai techno valamint house szcénában alapozta meg jövőjét olyan kiadványokkal mint az Opa vagy a Der Alte. A következő néhány percben ezzel a sokoldalú előadóval váltunk pár szót a live szettjéről, a hippikről valamint a dán zenei szcénáról:

Mesélnél nekük a live szettedről és a technikáról?

Abletont használok, megpróbálok a lehető legkevesebb eszközzel megvalósítani mindent. Nem szeretem a sok holmit vonszolni magammal, eléggé lusta vagyok. Van egy kontrollerem, használok egy iPadet amiről az Abletont futtatom. Ezen felül van egy csokor VST-m de legtöbbször átalakítom a dolgokat WAV-ba megpróbálom leegyszerűsíteni. Aztán van még egy vastag master plugin is, ez kifejezetten a liveokhoz készült. Egyszerűnek kell lennie, hogy ha ittas vagyok akkor is tudjam működtetni. Az emberek szórakoznak, megőrülnek. Nem akarok a dolgaim körül állni és intellektuálisnak tűnni. Élvezni akarom amit csinálok. Már 20 húsz éve csinálom ezt de még mindig kell ez az energia és ez a szellem. Ha túl lenne bonyolítva egyszerűen csak nem működne.

Melyiket szereted jobban, liveozni vagy DJzni?

Teljesen más mindkettő. Szeretem a liveot, főként művészi szempontok miatt, szeretek tesztelni különböző dolgokat. Az egész live tulajdonképpen egy kiadatlan egész. Érdekes mikor azon dolgozol milyen lesz az egésznek az elrendezése, milyenek a hangok. De ugyanúgy élvezem a DJzést is, játszani a különböző megjelenéseket meg ezt az egészet. Azt hiszem gyakran be vagy skatulyázva, be vagy határolva azok közé a trackek közé amiket kiadsz. Na ez a különbség a kettő közt. Mert a live szett igazából egy folyamatban lévő munka számomra.

Milyen a dán zenei szcéna?

Elképesztően kommersz, ami rendben is volna, de összesen kettő klub van ami az undergroundnak maradt fenn. Az underground önmagában elveszettnek tűnik. Az underground határai régebben kimerültek abban, hogy egy bizonyos felvételt csak valahol és valamikor hallhattál. Az undergroundot többé nem tudod meghatározni elérhetőség szerint. Stílusként kell meghatározni és én nem szeretem a stílusokat. Életmóddá vált, valami bizonytalanná, mintsem egy tényleges érdeklődéssé. Rengeteg ember tudomást sem vesz a jó zenékről mert azt hiszik nem esik bele abba a kategóriába amit szeretniük kellene.

Melyik volt a legérdekesebb kollaboráció az eddigiek közül?

Elég vicces, mert a Kölsch track az All That Matters Troels Abrahamsennal, mert itt dániában ő egy szupersztár. Ez nekem egy nagyon nagy dolog volt, hogy együtt dolgozhattam vele egy felvétel erejéig. Maga a track is valószínűleg az egyik legfelkapottabb zene amit valaha csináltam. A múlt héten aztán elárulta, hogy a vocal tulajdonképpen a gyerekeiről szól. Ez az ami miatt ennyire érdekes egy vocal, mert elmondhatsz egy szorit amit mondjuk csak a hangszerekkel vagy pusztán a zenével nem tudnál. Rendkívül izgatott voltam és meg kellett hallgatnom újra a felvételt. Ezért tartom ezt nagyon izgalmasnak és egy kihívásnak de még rendkívül sokat kell tanulnom. Még így húsz év után is ugyanúgy feldob ez az egész.

A tánczene mint irányzat, ha szabad így fogalmaznom egy “eldobható”, nem igazán időtálló kultúra. Szerinted fontos megnevezni a trackeket?

Mindig is az affektív zenékben hittem. A legnagyobb inspirációkig egészen Robert Hoodig és Mad Mikeig kell visszamennünk. Úgy gondolom ha beleadsz egy kis szeletet a lelkedből a zenédbe, akkor az a zene fenn is fog maradni. Valójában ez az amiről az egész Kölsch project szól. A trackek mind kapcsolatban állnak a gyerekkorommal, tehát ez valamiféle biográfia egészen onnatól kezdve mikor még kölyök voltam. Régebben néztem egy sorozatot melynek címe Der Alte volt, Loreley pedig egy szikla volt nem messze onnan ahol felnőttem.

Melyik a kedvenc helyszíned?

Nos, ezek sosem a szokványos helyek. Nem a Panorama bar vagy a Berghain. Egyik kedvencem a berlini Ritter Bützke volt. Egy öreg házikó és ami a legjobb volt az egészben, az ott lévő nem szokványos társaság, hogy úgy mondjam, mindenki a szokásosnál jobban elengedte magát. Volt az udvaron egy ugrálóvár és mindannyian magukon kívül voltak, volt aki fel akart mászni a várfalra. Erről szól az egész, én nem szeretem ha az emberek csak úgy állnak körülötted. Nekem ezt jelenti az, hogy bulizunk.

Tanácsok a feltörekvő producereknek?

Csinálj valami mást. Probálj valamit változtatni a világon. Fejezzük be az utánzást. Állj félre. Rengeteg unalmas szar zene van forgalomban. Én nem azért írom ezeket a zenéket, hogy sláger legyen belőlük hanem mert úgy gondoltam érdekesek lesznek.

Csinálnál valamit másképp?

Őszintén szólva nem tudom. Azt hiszem talán az lehet a különbség, hogy én Christianiában nőttem fel, egy koppenhágai hippi közösségben. Felfogásom arról, hogy mi is a normális, úgy gondolom különbözik másokétól hiszen nekem ez az ami szokványos. Nem tudom, mi is az amit csinálok és itt ez a lényeg!


Szólj hozzá!

Leave a Comment