Sztárparádéval érkezik a new Cinema Hall februári menüje

Szokás szerint kemény hajrát tolt a Cinema Hall az előző év végén, ahol esemény-eseményt követett az év utolsó napjain. A nagy szilveszteri és újévi őrület után pedig lecsillapodtak a kedélyek és a klub programjai néhány pihenő hetet engedélyeztek. Már, ami a klubeseményeket illeti, hiszen a the new Cinema Hall rengeteg zártkörű esemény helyszínéül szolgál, így teljes pihenő még sem lehetett az év elején sem.

Szerencsére január végén már a nyilvánosság számára is megtörte a csendet egy nagysikerű esemény, ami mintegy második szilveszterként kínai hangulatban telt, de most már, hogy beköszöntött a távol-keleti újév is, ahogy a természetben, úgy a Cinema Hall programjaiban is újra indul az élet. Nem is akár hogyan!

Rögtön az év első klubdömping időszakában már kimagasló zenei élményekkel kecsegtet az örökéletű mozi tér. Februárban 3 eseményen rögtön 4 világsztár érkezik hozzánk, hogy az underground elektronikus zene mezsgyéjéről szelektáljon nekünk több órányi dallamot. Konkrétan:

Február 9-én este a Lee Burridge és Matthew Dekay nevével fémjelzett Cinematiné Winterparade éjszakai felvonásán rögtön két nagyon is aktuális fellépő érkezik a klub falai közé. Andrea Oliva és Richy Ahmed tavaly már megmutatta legjobb oldalát a budapesti közönségnek, most egy éjszaka vállalják fel újra a leghálásabb szerepet!

Február 15-én, egy pénteki este igazán népszerű olasz ütemekkel telítődik meg a Cinema Hall tánctere, mely ütemekért a méltán híres Mind Against páros lesz a felelős. Alessandro és Federico Fognini várhatóan újra elvarázsol majd minket!

És, ha már varázslat, akkor a február 16-án érkező Eelke Kleijn-t szinte be sem kell már mutatni, elég annyi, hogy az igazi deep house vonalat kedvelők biztos már a zsebükben tartják a jegyüket az év első finomra hangolt éjszakájára. Eelke ráadásul egészen hosszan, 5 órán keresztül játszik majd, amit a szervező Budapest Calling csapatnak köszönhetünk!

Ezzel indul be a várhatóan izgalmas 2019-es év, mely eseményeket követően még biztosan találkozhatunk majd Nick Warren-nel is a CH pultjában, részt vehetünk a Blue Tunes Records label partyján és egy 100% hazai, baráti egyesülésnek is fültanúi lehetünk a Truesounds és DFFRNTLY csapatok által életre hívott The Friendship buli alkalmával.

Ez vár ránk, ha a Cinema Hall-ba látogatunk, de még javában benne van a levegőben több nagy dobás is, úgyhogy érdemes követni a Cinema Hall közösségi oldalát!

 


Szólj hozzá!

Leave a Comment