A  lengyelek szerencsés helyzetben vannak, mert náluk 2000 óta minden évben megrendezik az eseményt. A Mayday eredetileg a DT64 rádióadó megmentésére szervezett jótékonysági rendezvény volt, először Berlinben rendezték meg 1991 decemberében. Hatalmas méretei, extravagáns díszletei, népszerű fellépői miatt hamar Európa-szerte híres eseménnyé vált, korábban Magyarországra is több alkalommal elhozták.

Bár tavaly a lengyel Mayday is elmaradt a pandémia miatt, idén azonban újra megrendezésre kerül, mégpedig a hagyományoknak megfelelően november 10-én.

A 2021-ben is Katowice. Ez nekünk magyaroknak azért is jó, mert tök közel van. Budapesttől légvonalban mindössze 307 kilométerre található. Kocsival mehetünk Szlovákia és Csehország irányába, nagyjából hat órás az út. Onnan már csak egy karnyújtásnyira fekszik Krakkó, ahová mindenkinek érdemes ellátogatnia. A korábbi években Krakkóba és Katowice-be igen olcsón eljuthatunk tömegközlekedéssel (busszal és repülővel is). Most azonban érdemes előre tájékozódni, mert sokat változott a menetrend. Arra is érdemes odafigyelni, hogy a buli másnapja nemzeti ünnep Lengyelországban.

Igazán impozáns a fellépők idei listája is. Itt lesz Sven Väth, Chris Liebing, Charlotte de Witte, Joris Voorn, Westbam, Pet Duo, Rodhad, Recondite, Klaudia Gawlas, Kobosil, Dax J, Blazej Malinovski vagy éppen Clara Cuvé is.

A 2021-es lengyel Mayday-re 229 zlotyiba kerülnek a jegyek (17 000 Ft), míg a VIP-ért ennek több, mint a dupláját kell kifizetni (549 zlotyi).

Esemény: https://www.facebook.com/events/68564281195386

Borítókép: Mayday Poland FB