Bár legtöbben a budapesti techno színtér egyik legjelentősebb helyszíneként hivatkoznak az Arzenálra, a Soroksári úti intézmény programjait böngészve megállapítható, hogy a house zene szerelmesei is bőven megtalálhatják a számításaikat. Május 19-én például egy kifejezetten erős programmal készülnek, egy nemzetközi összefogás eredményeként (ami a Memphis és az ABC csapata között született meg) a kortárs francia underground house talán legfontosabb alakja fog érkezni!

A Memphis 2021 óta van jelen a budapesti éjszakában. Az elmúlt két és fél évben megfordultak már a főváros szinte összes kurrens klubjában, a microhouse aktuális hazai és nemzetközi szereplőit felvonultatva. Egyedi koncepciójuk szerint a modernkori hangzást ötvözik az ókori Egyiptom művészetével. Persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a szervezők a Nílus parti országból tették át székhelyüket Magyarországra. Óriási figyelmet fordítanak a vizuális megjelenésre, minden eseményre külön tematikával készülnek, ami ezúttal sem lesz ez másképp.

Az ABC az egyik legjismertebb román szervezőcsapat. A magyar határ közelében, Aradon székelő csoportosulás olyan neveket invitált már a Maros vidékére, mint például az RPR Soundsystem (Raresh, Petre Insperiscu, Rhadoo), Mihigh, Ion Ludwig, Sepp és Nu Zau. Emellett aktívan részt vesznek a régió egyik legnagyobb fesztiváljának számító Arad Open Air szervezésében. A csapatnak egyébként semmi köze az élelmiszerboltokhoz, csupán annyi, hogy a készpénzes vásárlásra ösztönöznek, hiszen a mozaikszó az „always bring cash” rövidítéséből eredetezhető. Saját lemezkiadót működtetnek, és végigturnézták már Európát is. Így aztán biztosak lehetünk abban, hogy az ABC társulásával még magasabb szintre lehet emelni a május 19-i esemény színvonalát.

Ennek a példátlan nemzetközi összefogásnak az eredményeképp pedig nem kisebb nevet sikerült hazánkba csábítani, mint a kortárs francia house színtér egyik legrégebben és legfényesebben ragyogó csillagát. Cabanne már egészen fiatalon elkötelezte magát a zenei pálya mellett, eleinte gitározni tanult, később pedig a jazz és a soul rejtelmeiben sikerült elmélyülnie. A 90-es évek végén Franciaország elsősorban a techno és az electro révén került a nemzetközi figyelem középpontjába, Cabanne azonban a house világában próbált kiteljesedni. Elég nagy sikerrel, ugyanis olyan nagynevű kiadók csaptak le rá, mint a Daniel Bell vezette 7th City, vagy éppen a Zip által igazgatott legendás Perlon.

1999-ben létrehozta saját kiadóját, a Logistics Records sublabel-jeként működő Telegraph-ot, majd a legendás Narod Niki formáció tagjaként  kezdte járni a világot. A veterán partyarcok máig jól emlékezhetnek erre a felállásra, hiszen olyan nevek alkották még ezt a szuperprodukciót, mint Richie Hawtin, Ricardo Villalobos, Luciano, Akufen, Zip, vagy éppen Daniel Bell.

Cabanne nem sokkal később újabb kiadót alapított, a Minibar kapcsán számos label partit rendezett különböző párizsi klubokban, legfőképp az itthon is jól ismert Rex Club falai között.

Cabanne fáradhatatlan lelkesedéssel űzi ma is az ipart, a francia house színtér nagyköveteként jelenleg is a berlini Club der Visionäre rezidense, emellett állandó résztvevője a Panoramabarban megrendezett Get Perlonized eseményeknek, és rendszeresen felbukkan a londoni Fabric pultjában is. Mellette pedig olyan fesztiválok állandó résztvevője, mint például a Sunwaves, Outline vagy éppen a Sonus. Cabanne 2017-ben már zenélt Budapesten, úgyhogy éppen itt az ideje az ismétlésnek!

A fellépők táborát színesíti Herck, aki az ABC rezidenseként érkezik Budapestre. Ő is korán megvetette már lábát a zenei közegben, tinédzser kora óta dj-zik és hamar bekerült a román klubélet körforgásába. 2011-ben jelentette meg első EP-jét, egyedülálló hangzása, – a mély és hipnotikus groove-okkal teletűzdelt minimal techno és house egyvelege – hamar megtalálta magának az utat a nemzetközi porondon.  A szcéna egyik leginnovatívabb DJ-jeként és producerként tartják számon, aki állandóan azon töri a fejét, hoigyan tudná új hangzásokkal színesíteni a munkásságát.

Május 19-én itt lesz az ABC képviseletében érkező Bread & Butter páros is, nevükhöz köthető a kiadó első megjelenése, ami idén látott napvilágot. Az esemény a Memphis csapatát erősítő -U-Seph B2B Mircea-Florin és Adaept játékával lesz teljes.

Ahogy a beharangozó elején már megemlítettük, a Memphis koncepciója alapján ezúttal is nagy figyelmet fordítnak a vizuális megjelenésre, több művészeti ág kerül bemutatásra. Alina Zapphire & Zeus ugyanis a rendezvény ideje alatt egy olyan vizuális projektet fog közösen kidolgozni, ami az ókori egyiptomi művészet és kultúra elemeit fogja magán hordozni és egészen biztos maradandó élményt fog nyújtani a partizó közönség számára is.

Mindenképp fontos megemlíteni azt a tényt, hogy a buli az Arzenál teraszán kerül megrendezésre, a tökéletes hangzásről pedig a VOID Acoustics hangrendszere gondoskodik. A jegyek értékesítése megkezdődött, és az első körös belépők pillanatok alatt gazdára találtak.

Esemény: https://www.facebook.com/events/s/memphis-x-abc-pres-cabanne-her/1896514287393152/
Jegyek:  https://cooltix.hu/event/64203d7c585f99b53d964d21