Folytatódik sorozatunk, melyben egykor népszerű, de ma már kevésbé szem előtt lévő elektronikus zenei irányzatoknak nézünk utána jelenleg aktív hazai képviselői segítségével. Ezúttal az egyik legextrémebb, egyben legagyamentebb műfaj, a breakcore jelenét és jövőjét firtattuk – múltja felidézésével – a Make Breakcore Great Again bulikat szervező Borisz és Kirba bevonásával. 

A breakcore a törtütem-alapú elektronikus tánczenék vad elhajlása, a 90-es évek breakbeat hardcore/jungle/drum’n’bass hangzásainak végletekig túlpörgetett, figyelemzavaros, össze-vissza hangmintákban tobzódó 21. századi verziója, felforgató szellemiséggel és mindent szabad attitűddel felturbózva. A két legközelebbi rokona/előképe az Aphex Twin braindance-éből kipattant, IDM-gyökerű „agyas” drill’n’bass, illetve az Alec Empire-től indult, a hc punk és a noise elemeit bevető, anarchista digital hardcore, és ugyan a breakcore sokat átvesz ezen „felmenőitől” is, egy teljességgel önálló, sajátosan egyedi csapást jelöl – ez a csapás viszont szédítően sokrétű és szerteágazó. A közös nevezőt leginkább a felismerhetetlenségig széttrancsírozott ütemek, a követhetetlen és szabálytalan ritmusképletek, a hajmeresztő ritmusváltások és a nyaktörő tempók adják, valamint az egyetemes zene- és popkultúra egészére kiterjedő szabadrablás; black metaltól klasszikus zenén és át a popslágerekig, horrorfilmektől videojátékokon át animékig, a breakcore-ban nincs olyan, amit ne szemplingelnének, vagy hasznosítanának/értelmeznének újra szubverzív módon, az eredeti kontextusából kiragadva.

„Az egész a szabadságról szól, itt a szó legszorosabb értelmében nincsenek szabályok, teljesen dadaista az egész stílus” – véli Kirba, aki budapesti gimnazistaként, a 2000-es évek derekán kattant rá a breakcore-ra, mivel abban egyesült minden zenei preferenciája, az IDM-elektronika széttöredezett válfajai, a metal/hardcore agresszivitása és a trash bűnös élvezete. „A breakcore szerintem nem stílus, inkább gyűjtőfogalom” – kontráz rá Borisz, aki anno még debreceni diákként, az interneten fedezte fel magának ezt a zenei világot. „Egy klasszikus rave/jungle hangzású track éppúgy belefér, mint egy eurodance megamix teljesen idióta gabber alapra” – mondja. Kirba úgy látja, a breakcore-on belül „annyi hatást és leágazást találunk, hogy követni se nagyon lehet”. A summás jellemzést Borisz úgy árnyalja, hogy „van [azért] néhány ‘alaptípusa’. Nagyon erős a ragga jungle-vonal (ez megjelenik Cardopushernél, Bong-Ra-nál, Venetian Snares-nél is), van egy szintén erős metal vonal (ez különösen igaz Bong-Ra cuccaira, vagy ott a Ladyscraper meg a Drumcorps), de ilyen a mashup dancecore is, ami zömmel a múlt rémes popslágereit ülteti 190 bpm-re (Alex Tune, USA Kings és társaik), [vagy éppen] az igazán experimentális vonal ([megint csak] Venetian Snares, Hrvatski, Bogdan Raczynski, DJ/Rupture, a korai Flashbulb stb). Ezek [az ágak] azonban valahogy sosem váltak el élesen, és jellemzően minden előadó bőven él minden ilyen eszközzel.” 

A breakcore az ezredforduló időszakának terméke, a megszületésében és gyors felfutásában alapvető szerepet játszott az internet fejlődésének megugrása és globális térnyerése; konkrétan az, hogy az első fájlcserélő hálózatokon keresztül a korábbiaknál jóval könnyebben lehetett bármilyen zenét lenyúlni, ha hangminta kellett, ahogy a saját zenék terítése is egyszerűbbé vált. Ugyanekkor, ugyanebből az internetes szürke zónából nőtt ki a mashup szubkultúra, mellyel – és az alapját jelentő plunderphonics gyakorlattal – a breakcore szorosan összekapcsolódott (lásd például a DJ Donna Summer és Duran Duran Duran művészneveket). Egy olyan műfaj jött létre és mutálódott hajmeresztő sebességgel és kaotikus stílusbeli csapongással, amit lehetetlen megfogni és beskatulyázni: sokszor infantilis, de tud halálosan komoly is lenni, a zene legtöbbször brutálisan – gyakran már-már a komikum határáig – deformált, de előfordulnak megejtően szép pillanatok is, a hangulata hol eszementen eufórikus, hol súlyosan beborult, keveredik benne a punk polgárpukkasztása a trash-kultúra olcsó hatásvadászatával, a társadalomkritika a hedonizmussal, a gúnyos irónia a kikacsintó öniróniával. Kirba szerint a breakcore-ban „a sokszor gyilkos és nagyon nem PC fekete humorba csomagolt nihilista, anarchista punk attitűd szerves egységet alkot a dadaista zenei résszel.” E két vetülete elválaszthatatlanságára Borisz példaként hozza fel, hogy „a legenda szerint az első rave-eken azért raktak fel breakcore-t a hollandok, mert akkoriban ellepték a gabber bulikat a neonácik, akik viszont a szétdarált amen breakeket már nem bírták elviselni és eltűntek.” A breakcore olyan zenei platform, amelyben nincsenek határok, gátlások, tabuk, ahol semmi sem szent és minden megengedett, mindezt olyan követhetetlenül hektikus, fejleszedős attakkok formájában kifejezve, ami a zenehallgatók többsége számára már túl sok / deviáns / értelmezhetetlen / befogadhatatlan. Az extrém zenékre – mint a speedcore, a grindcore és hasonló kórságok – fogékony közönség viszont pont emiatt harapott rá, és ez a zene rövid időn belül az alternatív/ellenkultúra kedvencévé vált. „A breakcore-ban a legtermészetesebb teljesen direkt módon reprezentálni az emberi test szekrétumait, a fura vagy problematikus parafíliákat (lásd a Passenger Of Shit projekt), vagy úgy általánosságban viccet csinálni bármiből – szóval itt a politikai korrektséget tényleg lehetetlen számon kérni. Mindeközben ez a közeg már akkor abszolút inkluzív volt, amikor még nem volt fesztiválok tematikája szexuális és etnikai kisebbségek támogatása” – mondja Borisz.

A műfaj fő bástyái ott épültek ki, ahol már a gyökerei is komoly színtérrel bírtak (Franciaország, Hollandia, Belgium, Németország, Nagy-Britannia és az USA), de kisebb-nagyobb tábora-közege szerte a világban kialakult Délkelet-Ázsiától Közép-Európáig, olyan nevekkel (a fent említetteken kívül), mint Aaron Spectre, DJ Scotch Egg, DJ Scud, Doormouse, Drop The Lime, Enduser, Igorrr, Istari Lasterfahrer, Kid606, Knifehandchop, Rotator, Sickboy, Shitmat, vagy hozzánk legközelebb az osztrák Eiterherd és a Widerstand-kollektíva. A breakcore ikonikus figurája és első számú „sztárja”, akivel a legtöbben a műfajt azonosítják, a kanadai Aaron Funk, azaz Venetian Snares. Ahogy sokaknak, úgy Borisz és Kirba számára is az ő zenéje jelentette a belépőt a breakcore-ba, és ő volt az, aki a nemzetközi színtérről elsőként játszott Budapesten, 2004 áprilisában a Kultiplexben. Ez az esemény (melyen a külföldi mezőnyből Jason Forrest, azaz DJ Donna Summer és a német Mr Mrks is fellépett) katalizálta az itthoni történéseket, ezután indultak be a rendszeres breakcore-bulik Budapesten, elsősorban Pándi Balázs fucktothemusic bookingjának szervezésében, valamint egy időben még a Brainpop! és a Breaksh!t elnevezésű esteken. A következő néhány évben sorra jöttek a húzónevek; a nemzetközi élvonalból az eddig felsoroltak többsége megfordult a főváros népszerű klubjaiban, a Trafó Pincétől a MokkaCukán és a Cha-Cha-Chán át az A38-ig. (A trafós bulik a zenéhez hűen legendásan súlyos elhajlások voltak, lásd a képes bizonyítékokat.) Bong-Ra, illetve az amerikai Otto von Schirach szinte hazajáró vendégnek számított, Venetian Snares pedig egyenesen Budapestre tette át a székhelyét jó néhány hónapig; ez ihlette a 2005-ös Rossz csillag alatt született albumot, mely a breakcore egyik csúcsműve, egyúttal jellemző módon a legkiemelkedőbb magyar vonatkozású lemez a műfajban. Míg ugyanis külföldi fellépős rendezvényekben nem volt hiány, hazai dj-kből és még inkább producerekből annál inkább, főleg a kezdeti időszakban; úttöröként Mesterházy, valamint a jungle felől jövő Reza (és társa, C) képviselték lelkesen a breakcore-t a bulikon, rajtuk kívül még elvétve a hardcore/gabber színtérről (Narg Entertainment) és a drum’n’bass közegéből (Migu, Samulkow és netlabelük, a Black Hoe Recordings) mutattak rá nyitottságot.

2008 körül jött aztán egy újabb hulláma itthon a breakcore-nak, Borisz is ekkor kapcsolódott be aktívan a történésekbe. „Mesterházy Syrup kiadójának volt egy mixletöltős oldala, ami vidéken tényleg elég fontos forrás volt, és amin keresztül Debrecenből is közelebb tudtunk kerülni a szcénához. Itt hallottam az első breakcore mixet, ami [nagy lökést adott], hogy elkezdjek feljárni a fucktothemusic bulijaira. Ezzel párhuzamosan jöttek elő különböző [helyi] produkciók, például a zánkai Microbonics, aki még néha most is feltűnik bulikon, illetve Okami, aki az akkori újsulis jungle-raggacore-breakcore lemezeket dobálta. [Majd] 2008 körül szerveztük néhány barátommal az első saját bulikat a Tűzraktérben Dream Sequence Crew név alatt, ami mind elég eklektikus volt, a breakcore mellett ment egy csomó IDM, dubstep, chiptune stb. Ekkor csináltuk az első Breakcore Farsangokat is. Győrben pedig a Rómer Házba szervezett Have a Noise Day bulik voltak meglehetősen gyakoriak”  – eleveníti fel saját hőskorát Borisz. A partiszervezés mellett a dj-zésbe és a zenekészítésbe is ekkor csapott bele, Saboteur néven, aliasához hűen következetesen kerülve a hivatalos megjelenéseket. „Sosem erőltettem, hogy ki legyenek adva, magamnak hegesztgettem [a zenéket]. Talán a Soundcloudon még mindig elérhető néhány” – mondja erről. „Egy ideig, főleg a 2000-es évek végén live-ozgattam is ezzel, aztán most már csak dj-zek, de akkor általában játszok a saját repertoárból„. Ténykedésével mindenesetre Borisz fontos tagja lett annak a szűk körnek, amelybe akkor beletartozott Poor Jiffy (azaz Mikolai Martin aka S Olbricht) és a USA Kings is; előbbinek egy méltán híres-hírhedt tajvani dancecore-válogatáson jelent meg pár száma, utóbbiaknak több albuma is kijött a következő néhány évben. Közben azonban a breakcore-láz világszerte lanyhulni kezdett; itthon a 2009-es tetőzés után fokozatosan csökkent a bulik száma és a közönség érdeklődése, mígnem a 2010-es évek beköszöntével a műfaj szinte teljesen eltűnt a radarról. „Ez [abszolút összhangban volt] az európai trendekkel: a brostep és később az amerikai hatású EDM elmosott mindent itthon is” – véli Borisz.

Néhány éves szünet után, 2016-ban viszont Borisz, Mesterházyval karöltve felélesztette a Breakcore Farsangot (a Müsziben), mivel úgy látta, hogy „jött egy érezhető változás, nagyobb igény a gyorsabb zenékre.” Jól látta: a bulinak – amin az akkor már régi cimborájának számító Kirba is dj-zett – „meglepően nagy sikere volt, szóval ekkor indult újra az egész.” Boriszék mellett mások is mozgolódtak, ha nem is kifejezetten breakcore, de hasonló zenei területeken. „Párhuzamosan ekkor már ment a Davoria, ami politikailag és zeneileg sem áll nagyon távol a breakcore-tól, illetve már alakultak a Pénz bulik. Soundcloudon is újra megjelentek a gyorsabb tört zenék, [amikre ]együtt vigyorogtunk házibulikban.” A Breakcore Farsangokat 2018-ban felváltotta a Make Breakcore Great Again sorozat, amely jelenleg is egyre masszívabb érdeklődés mellett képviseli a műfajt.

A MBCGA bulikat a CÉGES csapat viszi, amely Kirba megfogalmazásában egy „összművészeti kollektíva”, míg Borisz „meglehetősen ad-hoc [jellegű], több szerencsés szálon összefutó” társulásként definiálja. A „cégcsoport” „portfoliójába” kültéri és klubbulik egyaránt tartoznak, ezeken Borisz és Kirba is játszik különféle nevek alatt; utóbbi saját bevallása szerint hobbi dj-ként mindig azt „ami épp oda kell, a kísérleti elektronikától a technón át a breakcore-ig”.  A MBCGA a CÉGES egyik oldalágaként fogja össze a breakcore-ista törekvéseket. „Igazából annyi történt, hogy rájöttünk, hülyeség a régi név, mivel nem feltétlen farsangkor tartjuk a bulikat és a beöltözés se volt már benne. A MBCGA nevet meg szerintem valami mix címénél láttam, már nem tudom, hol, de nagyon megtetszett. Egyrészt a misszió miatt, másrészt nyilván elég vicces is; az első bulink ilyen néven még a Covid előtt volt, és csináltom rá egy trumpos gumicsirkés grafikát” – eleveníti fel a váltás okait Borisz. Ez a bizonyos misszió pedig, ha a Trump-szlogen kifordítása nem lenne egyértelmű: újra naggyá tenni elevenen tartani itthon ezt a műfajt. Mint Kirba mondja, „fel sem merült, hogy ennek ilyen nosztalgiázás jellege kellene, hogy legyen. Zenékből is elég vegyesen szokott lenni új és régi (nálam mindenképp); nagyon jó a breakcore-ban, hogy ezek tök jól megférnek egymás mellett.” Szerinte ugyanez igaz a közönségére is: „egyformán látok régi és új arcokat is a bulikon.” De hogy látja Kirba és Borisz a breakcore jelenét és jövőjét? Erről beszélnek alább.

– Mi történt a breakcore-ral azóta, hogy az első nagy hulláma lecsengett? Mennyit és hogyan változott a műfaj, mi(lyen) a mai breakcore?

Kirba: – Elég sokan eltűntek, vagy stílust váltottak a régi arcok közül, de vannak azért páran, akik maradtak a kaptafánál, a holland FFF például egy éve nagy bulit tolt itt. Az új generációból sokan jönnek kelet felől, leginkább Ukrajnából és Oroszországból, illetve a japánok továbbra is erősek a műfajban. Az esetükben nyilván meghatározóak a lokális kulturális hatások, mint a manga, a gopnyik vagy a hardbass – ez utóbbi komolyan rányomja a bélyegét a stílus mostani puttyogós hangzására.

Borisz: – Szerintem ennek nagyon sok köze van a médiumhoz is. A rendes vinylről játszó breakcore dj ma már kuriózum, a mashup/dancecore könnyebben keverhető zenéi pedig szinte soha nem jelentek meg vinylen számos okból. A sok szempontból rokon jungle elől pedig a 2000-es évek végére mindent leuraló drum’n’bass mutációk vették el a teret. Ez a helyzet mostanra teljesen megváltozott: valamennyire beépült a köztudatba a pendrive-ozás, a CDJ-k gyártása lassan le fog állni, valamint a műfaji határok is eleve sokkal jobban elmosódtak – és ez szerintem mind a breakcore-nak kedvez. Erre még rájön az, hogy a 2010-es évekre a DAW-ok eljutottak egy olyan szintre, hogy kis befektetéssel kényelmesen lehet szabdalni a hangmintákat, ez a 2000-es évek elején szoftveresen még alig volt elérhető, egy MPC pedig nem kis befektetés volt már akkor sem. Nem a zene felől nézve, mostanra a lázadás helyett sokkal inkább eszképizmust meg egy bizonyos “safe space” létrehozását látom a műfaj körül, bár a rendszerkritikus attitűd is megmaradt.

– Ha már a technológia fejlődése szóba került: ez mennyiben változtatta meg a breakcore „kezelhetőségét” dj-szempontból? Ezeket a zenéket a közvélekedés szerint igencsak nagy kihívás keverni.

 Borisz: – Attól függ. Dancecore-t általában elég egyszerű játszani, mert tele van 4/4 gabber kick részekkel, és sokszor a törtség is erre épül rá, kicsit úgy, mint a régi breakbeat hardcore-oknál. Venetian Snarest viszont már tényleg kihívás keverni, mivel eleve az ütemmutató sem 4/4, hanem általában 7/4. A közvélekedéssel ellentétben a drum’n’bass is 4/4, csak ugye nem minden negyedre tesznek kicket, de ugyanúgy négyig kell csak tudni számolni (mint kb. az összes popzenében). Másrészt meg [a breakcore] tényleg kurva sűrű, és korai technológiával, pláne vinylről nagyon nehezen lehet „pontosan keverni”. [Igaz, hogy ez] még nemzetközileg sem volt soha elvárás a breakcore-t dj-zőktől – leginkább sajnos itthon volt [lényeges]. A modern technika persze ebben rengeteget segít: laptop-djzéssel/kontrollerrel már egészen jó eredményeket lehet elérni, vagy egy újabb CDJ/XDJ-vel. Mostanra a technológiának hála a helyzet demokratizálódott, [ami] egy ilyen műfajnak szerintem kifejezetten jót tesz.

– A nagy öregek közük kik azok, akik még mindig viszik előre a műfajt? És kik jelenleg a legfontosabb, legizgalmasabb új képviselői a breakcore.nak?

Borisz: – Venetian Snares még mindig aktív producerként, bár már nem fossa úgy a lemezeket, mint anno. A nagy öregek közül Aaron Spectre/Drumcorps tért vissza. Alex Tune is mindig alkot még, illetve én nagyon szeretem a litván illetőségű Kodeket, aki egyébként az Erica Synths moduláris szintetizátorokat készítő cégnek dolgozik. Aztán ott van Teknoist, aki elég sok breakcore kiadványon szerepel és minden fronton szerintem nagyon király dolgokat csinál. Újak közül Spongebob Squarewave, Wan Bushi, DJ Kurara és Shoebill például közös kedvencünk, de van egy csomó pár számos artist, akik olyan válogatásokon jönnek ki, mint a Favicon kiadó This Is Dancecore! sorozata.

– Mekkora közönsége van most a breakcore-nak? Képes lehet-e nagyobb réteget megszólítani, vagy akár felkapott lenni, úgy, ahogy más extrémzenei műfajoknak (black metal, gabber) sikerült? 

Kirba: – Szerintem mostanában egyre inkább tudna, sőt tud is nagyobb közönséget megfogni. Az elmúlt pár évben egyre több ilyen buli van, a mi breakcore bulijainkon is sokkal többen vannak, mint 5-6 évvel ezelőtt. Az extrém zenék népszerűsödésének szerintem az lehet az oka, hogy maga a mainstream popzene is radikalizálódik, például egyre általánosabb a trash-kultúra jelenléte, lásd a néha egészen szélsőséges hyperpopot, így a breakcore és hasonló műfajok kevésbé vannak túl az közízlés ingerküszöbén, mint 15 éve (mondhatni megelőzték a korukat). Nálunk a közönségben egyéként vegyesen vannak korunkbeliek, akik ott voltak a hőskorban, és még mindig élik ezt a műfajt, plusz egy csomó gen z fiatal, akinek ez a tempó és eklektika már nem egy extrém dolog, hanem az általános bulizós zenéjükhöz hasonló.

Borisz: – Azok, akik most vannak a felnőtt koruk legelején, meglepő nyitottsággal és érdeklődéssel közelednek a műfaj és annak főleg újabb mutációi felé, mint az újsulis jungle és leginkább a drumfunk. Ezek nem „utódműfajok”, inkább csak sokat merítenek a breakcore-ból és jelenleg elég népszerűek. Ezen kívül vannak a mindenféle hyperpop illetve a nightcore világból érkező fiatalok, akik lényegében a dancecore-ban már nem csak a 90-es éveket, hanem az internet-/mémkultúrát is feldolgozzák (mint az előbb már említett Favicon-válogatások). Itt a produceri versenykényszerből fakadóan a befogadhatóság és ingerküszöb már jóval inkább ki van tolva, mint a 2000-es években.

– Vannak, akik szerint ezek a fiatal producerek – mint Sewerslvt, Machine Girl, goreshit – egyenesen eltérítik és a mémek szintjére degradálják a breakcore-t, vagy azt vetik a szemükre, hogy kisajátítják ezt a zenét, ami náluk inkább már vaporwave breakbeatekkel. Ti mit gondoltok erről? Van egyáltalán értelme ezt firtatni?

Borisz: – Ezt a felvetést először nem értettük, aztán elég jót mosolyogtunk rajta, mert maga breakcore a zenének mint olyannak a degradálásáról és szétszedéséről szól, így ezek az előadók max folytathatják ezt a hagyományt, és nincs is mit rajta kisajátítani. Kicsit olyan ez, mint a komédia paródiája.

– Hogy néz ki a breakcore aktuális közege itthon, kik képviselik még a műfajt rajtatok kívül?

Kirba: – Jelenleg rajtunk kívül két kollektíva is van, akik aktívan csinálnak ilyen bulikat: a Pénz és a Family Fast. Utóbbiak nemrég kiadót is indítottak, innen Granato és a Megtűrtek csinál nagyon izgalmas dolgokat ebben a műfajban, mindkettő leginkább a hyperpop felől közelít a törtek felé. KINZO is HERE is szerepel az első válogatásukon, ő régebb óta csinálja az élőben audiovizuális performansszal megtolt produkcióját. Továbbá DJ Frontin, ő a klasszikusabb breakore/mashcore-ban utazik.

– Hogy látjátok, a breakcore tényleg újra nagy lesz itthon, és a világban?

Kirba: – Pénzék egy éve hozták FFF-et, azóta volt nemrég egy Shitmat buli is, illetve még tavasszal szerveztek egy nagyobb szabású kéttermes bulit, csomó külföldi (német, ukrán) előadóval, amin volt érdeklődés is rendesen, úgyhogy én elég bíztatónak látom a breakcore helyzetét itthon és remélem egyre jobb lesz csak.

Borisz: – Szerintem is jó időszak érkezik. A nemzetközi trendek is eléggé mutatnak erre: visszajött a drum‘n’bass és a jungle, a Bangface-féle neorave is elég nagy összhangban áll ezzel a fajta esztétikával és zeneiséggel, illetve mostanra talán még inkább organikussá vált a stíluskavalkád, ami a breakcore számára kifejezetten jót tud tenni.

– Végezetül mondjatok néhány  klasszikus és aktuélis mai kedvencet a breakcore-ból.

Kirba:  – Klasszikusok: Doormouse – Skelechairs (Venetian Snares Remix); Bong-Ra – Hello, My Coke Is An Aardvark;  Istari Lasterfahrer – Ce Qui Reste De Ce Qui Va. A mostaniak közül Spongebob Squarewave például teljesen töretlenül gyártja az irdatlan gyagya mashcore-t, a nemrég kijött új lemeze is remek. De itt szeretnék patrióta lenni és felhívni a figyelmet pár hazai világslágerre az elmúlt pár évből: DJ Frontin – Speedy Gonzales; granato – devilangel; MEGTŰRTEK – FENT VAGY A LISTÁN.

Borisz:  – Klasszikusok: DJ Donna Summer – Wonder Years; Droon – Cripplefight (Ladyscraper Remix); Venetian Snares – Einstein-Rosen Bridge. Újabbak:  Breakforce One – Virgin By Choice (Wan Bushi Remix); Circus Brekovic – Cara Van Core; Shoebill – top40kore.

A soron következő Make Breakcore Great Again céges breakcore-buli november 17-én lesz, a dő fellépő a műfaj német előfutára, Cristoph de Babalon, Facebook-esemény.

 

Nyitókép: https://www.facebook.com/BLPhotoAndGraphics