10 indok, amiért Ricardo Villalobos a legmenőbb DJ

Ricardo Villaobos az elektronikus zenei világ egyik legkülönlegesebb művésze. Producerként megannyi érzelmes darab szerzője, DJ-ként hosszú, extravagáns szettjeiről és partyjairól ismert.

1. Nem alszik
“Az álmaink mindig a legnagyobb félelmeinkről szólnak. Ha lesz egy durva álmod, akkor az az egész napodra rányomja a bélyegét.” – ezért ő aztán inkább le se fekszik. De ki akarna aludni, ha olyan életet él, mint ő?

2. Szokott röplabdázni
Ehhez pedig megvan minden fizikai adottsága. Ha nem hiszed, csekkold le az RA Exchange interjúját rögtön az elején!

3. 32-szer hallotta a Depeche Mode együttesét koncertezni, tiniként 3 évig követte őket mindenhová!

4. 32 perces zenéket ír.
Egyike a house és techno szcéna legnagyobb kísérletezőinek.

5. Nem utálja az EDM-et!
“Nem tudom elítélni az EDM-et, ha az emberek demokratikusan úgy döntöttek, hogy ez kell nekik.” 

6. És akkor sem jön zavarba, ha kongán kell dobolni, sőt őrületesen jól csinálja!

7. Már a Snowden-ügy kirobbanása előtt aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a titkosszolgálatok széles körben figyelik az emberek mobiltelefon-hívásait és internetes tevékenységét.
Köztudott róla, hogy tartózkodik az online jelenléttől. Ezt egy korábbi interjúban már részletesen kifejtette.
“Napjainkban a Big Brother beköltözött a házunkba. Megdugja feleségedet. a végén már csak 6-7 szolgáltató fog maradni, a Facebook, Google, Apple TV, akiknek fizetned kell az információkért, az Internet lehúzza a rolót.”

8. Képek, melyek többet mondanak minden szónál 

9. Attól, hogy szereted két végéről égetni a gyertyát, még lehetsz példás családapa

10. Minden hírnév és rajongás ellenére, nem szereti, ha túl komolyan veszik.

Forrás: [Pulseradio.net]


Szólj hozzá!

Leave a Comment