Analog Seduction 1.0 pénteken az R33-ban!

Mindig is megvolt annak a varázsa, amikor régóta ismert, sőt, lényegében legendás előadók újra felütik a fejüket a keverőpultok mögött, emlékeztetve a közönséget arra, hogy mitől is lettek ők azok, akik. Mindez pedig akkor különösen izgalmas, ha nem a múltba való parttalan révedés, a már-már retro diszkóba hajló “classic bulik” jegyében történik mindez, hanem a múlt és a jövő találkozásával a jelenben.

Ennek szellemében az Airsound, az Infinity Sounds és a Primate.hu úgy döntött, hogy közösen megszervezik az első Analog Seductiont, ahol rögtön a hazai élvonalat, és annak legendás tagjait prezentálják a budapesti közönségnek.

A felhozatal önmagáért beszél, hiszen a headlinerek olyan nevekből állnak, mint a legendaszámba menő Igor Do’urden és Jay Cortez, a szintén legendás Shockwave-ből ismert Sigee, vagy Dr. Zoidberg, aki egyértelműen a hazai techno legmetálabb arcaként definiálandó.

Mellettük áll a keverőpult mögé Andras Toth, valamint Andre, akiknek sokszínűsége és zenei kifinomultsága ugyancsak nem szorul bemutatásra sem a klubok, sem a legnagyobb hazai fesztiválok közönségének körében. Rajtuk kívül pedig még számos hazai DJ lesz jelen az élvonaból, kezdve Akos Veecs-csel, AgeS-szel, Miss Groove-val, Peet-en, Delay-en, Sylvie-n, Leslie Taylor-on és Smole-n át Adam Pinter-ig, CamberTone-ig, illetve Jozsa & Rosco-ig.

Mindezt az R33 berlini hangulatú, posztindusztriális és műemléki környezetében, ahol két helyszínen, a 150 éves épület báltermében, illetve annak kertjében szólaltatják meg a 4/4 jellegzetes ütemeit.

Az augusztus 1-én startoló Analog Seduction így alighanem a nyári buli szezon egyik legfigyelemreméltóbb bulija lesz, amely koncepciójával jó eséllyel veszi majd az irányt arra, ahonnan első fellépőik jöttek, ahol éppen állnak vagy ahol éppen lesznek: a legendák felé.

Bálterem (Airsound Room):
Igor Do’urden.aka.Reecoba (Official) (Classic vinyl set)
Jay Cortez /Strip Loopz/
Sigee /Minimal Function, Shockwave/ (Classic vinyl set)
Dr. Zoidberg /NVC/
AgeS /AirSound/
Akos Veecs /AirSound / The Save/
Miss Groove /AirSound/

Garden /Infinity Sounds 6. Birthday/:
Andras Toth /Hairy, Alphahouse, LittleHelpers/
Andras Bader aka Andre /Hairy/
Dj Peet Official /Traum Schallpaltten/
Delay /SzobaStudio, Deepfields/
Sylvie /Infinity Sounds, Frisky Radio/
Leslie Taylor /Infinity Sounds/
Smole /Infinity Sounds, Contra Mundum/
Adam Pinter /Infinity Sounds, Election/
CamberTone (Live DJ set) /Infinity Sounds/
Jozsa / Rosco /Spirit Circle/

A helyszín esővédett, a buli pedig délután 17:00-tól pörög.

Extrák: Martin Audio, lézershow, bográcsgulyás
BELÉPŐ: 1000 HUF

Facebook event: https://www.facebook.com/events/521895511244688/


Szólj hozzá!

Leave a Comment