Beszámoló – Mind Against @ Corvin Club

A 2016 év végét szépen sikerült meghúznia a Corvin Club-nak, nincs is okunk panaszra, legalábbis a fellépőlistát tekintve semmiképpen. Tiszteletét tette a lemezjátszók mögött Day Din, Olga Korol, Magda, Alex Schaufel, a Mind Against, valamint a magyar szcéna színe java.

Évek óta nem jártam fenn a Tetőn, nemes egyszerűséggel mert taszított a hely atmoszférája. Meg is fogadtam, nincs az a fellépő aki miatt valaha beteszem oda a lábam. Mindeközben jöttek-mentek az új tulajdonosok, vezetők, formálódott a hely, míg végül eljött a 2016. december 30. (mi ekkor szilvesztereztünk), ezzel együtt a Mind Against, és persze egy roppant kellemes baráti társaság akikkel nem volt kérdés, a srácok után még a pokolba is hajlandóak vagyunk lemenni. Utoljára Sónar fesztiválon hallottam őket, és ahogy akkor a beszámolómban írtam is, felrobbantották a fesztivál területét, őrületes táncolás, ujjongás, ugrálás övezte zenei vezetésüket. Frenetikus élmény volt! Mosolyogva, feltartott kézzel tomboltuk végig a 2 órás szettjüket, még a két betűs kitérő, a szomjúság, és a dohányzás sem érdekelt minket. Egy pillanatáról sem akartunk lemaradni ilyen aprócseprő dolgok miatt. Szóval, valami hasonló élményekre hajazó várakozás töltötte be előző napjainkat, de valami teljesen más lett a vége.
mind2

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek. Az elmúlt napokban sokat gondolkodtam azon, hogy egy amolyan „politikailag korrekt” beszámolóval rukkoljak elő, ne írjak semmit csak tűzdeljek pár videót, vagy inkább legyek őszinte. Mindent egybevetve az őszinteség mellett döntöttem, pláne hogy ezt szokhattátok meg tőlem. Nem fogok kertelni, kemény leszek mint mindig.

Minden tiszteletem a Corvin Club vezetőinek, csináltak egy olyan klubot ami igencsak hiánypótló szerepet tölt be ma Magyarországon. Kiválóan összehozták az underground események színe-javát, ezzel egy kis összefogást teremtve az előző évtizedben darabjaira hullott szcénában. A versengések közepette egy nagy csapatot hoztak létre akik támogatják egymást, és ezzel együtt a magyar partikultúrát. Dicséretes törekvés, szükség volt rá, hasznos, és példaértékű. Ezek tények, amikkel nem igazán lehet vitába szállni. Azonban hogy Budapestnek a Corvin olyan klubja legyen, ami a világ bármely pontján megállja a helyét, még sokat kell dolgozni. Nem elég a nívós fellépő gárda, kell hozzá egy atmoszféra, egy nívós törzsközönség, vagyis egy közeg ahol jól érezheti magát bárki aki betér.

Az első ami megragadott azonnal a klub egyes részeinek hangulatvilágítása. Nagyon kellemes volt, és jó érzéssel töltött el. A kisterem baráti, kissé sötét, egy intimebb környezet, fasza hanggal. Itt nem sokat tartózkodtunk az este folyamán, de azért néha-néha belestünk, és örömmel konstatáltuk milyen lazulós családias bulihangulat uralkodik a tánctéren. Baráti mosolyok, koccintások, kellemes zenei élmények.

A nagyterem világítása is jól néz ki, bár érkezésünkkor (11:30) túl soknak éreztük, és elég hosszú idő telt el, mire viszonylag optimalizálódott a helyzet. Ugyanez volt a hanggal is. Brutálisan sok volt a mély, fejfájdítóan, rezgett az egész emelet, mintha földrengés lett volna… de végül ez a probléma is orvosolva lett, míg végül kifogástalan minőségben élvezhettük tovább az estét, leszámítva azt a két malőrt amikor csak a két monitor láda szólt úgy fél percen keresztül.

Zeneileg nem lehet belekötni az estébe, hiszen Detective Kelly warm up-ja kellőképpen felvillanyozta a népet, bár nekem sok volt a kiállás. Nem nagyon szeretem a hullámvölgyekkel operáló megoldásokat, de ízlések és pofonok, ezen kívül nem igazán tudok negatívumot említeni. A Mind Against óriási imádat volt, megint szédületes utazásban volt részünk, gyönyörűen, precízen felépített szettet hallhattunk. Igazán varázslatos volt. A Secret Factory pedig abszolút méltóképpen zárta az eseményt. Ez így volt teljes, és kerek, ahogyan lezajlott. Hibátlan!
mind3

A hangulat azonban erőteljesen rányomta a bélyegét a rendezvényre. Itt közre játszott az a tény is, hogy indokolatlanul sok embert engedtek be a szervezők, aminek az lett a következménye, hogy egyszer csak a tánctéren elfogyott a hely, és úgy éreztük magunkat, mintha egy olajos heringkonzervbe csomagoltak volna jó szorosan egymás mellé, majd ránk zárták a fedőt. Friss levegő híján pedig megindult a súlyos ízadási folyamat, a nyomorgás, a légszomj. Emlékeztek még a 2006-os Sasha b2b Digweed bulira a Studióban? Na azért annyira koránt sem volt durva a helyzet, de határozottan abba az irányba közelített. Szóval egy ilyen környezetben esélyünk sem volt végighallgatni a srácokat, mert muszáj volt kimennünk levegőzni, inni, vagyis regenerálódni kicsit, mert máshogy nem lehetett bírni.
A másik bélyeg maga a közönség összetétele volt. Ha őszinte akarok lenni, ennyire gáz közönséggel még soha sem találkoztam. Csak a poén kedvéért néhány (immáron visszagondolva) vicces történés:

1. Normál párok, Női párok, Pasik párok… legalább ötöt láttunk, akik kis híján megdugták egymást a tánctéren. Biztosan találkoztak G&I barátnőikkel… mást el sem tudok képzelni, mert amikor az arcukra néztünk, mindent láttuk rajtuk az értelmen kívül.

2. A G&I páros, vagy dj is van akit így hívnak R barát, na meg a jó öreg alkohol úgy megfertőzte a társaság 60%-át, hogy világukat nem tudó, dülöngélő, vadparaszt egyénekkel kellett küzdenünk egész este, védve magunkat a ránk löttyenő italoktól, és a ránk dőlő súlyoktól, persze néha hasztalan, mert ezek csak dőltek és dőltek és dőltek… mindeközben üveges tekintettel bámultak…

3. Ugyanezen kategória más egyedei egész este csak álltak, szinte mozdulatlanul, néha beszélgetve a tánctéren, ritmusérzékük kb a béka picsája alatt 10 emelettel volt egyenlő, miközben olyan zene szólt amire ki kellett volna, hogy ugorjanak a bőrükből. Ahogyan mi is kiugrottunk volna ha nem foglalják feleslegesen a helyet…
mind4

4. Nem hiányozhattak a nagy darab befeszült arcok sem, akik csak úgy törték az utat maguk és a bandájuk előtt, senkit sem kímélve, mint egy elszabadult faltörő golyó.

5. Hülye magyar szokáshoz híven most is voltak telefonos videómesterek, aminek az eredményeit láthatjuk és hallhatjuk a youtube-on… vagyis inkább ne! Fos minőség mind. Nem is értem minek kell az ilyet erőltetni.
(Csak zárójelben jegyezném meg, hogy külföldön magára valamit is adó szórakozóhelyeken bevett szokás a telefonok kameráinak leragasztása, így nem kerülhetnek youtube-ra a nem kívánatos, ráadásul rettenetes minőségű videók, merthogy el sem készülnek)

6 Természetesen a halál kész szelfi művészek sem maradhattak otthon. De még ha csak magukat akarták volna fotózni… Nekik a lényeg az volt, hogy a Mind Against is benne legyen a képbe, mindezt vakuval, vagy amit még jobban szeretek, és ezért mindenki odavan, én tudom… a telefon elemlámpájának világításával, miközben kiégették a körülöttük lévő emberek retináját. Ráadásképpen több fotót is készítettek, merthogy szempont volt az is, hogy ők is jól nézzenek ki a képeken. Yeeehh! Még egy fotó választott el attól, hogy odalépjek egy párhoz, kikapjam a kezükből a telefont, és közöljem velük: „Figyu! Fejezzétek be! Esélyetek sincs jól kinézni, tökmindegy hány képet csináltok.” Egy másik ilyen párral az egyik barátnőm találkozott, aki talpraesetten kiragadta a kezükből a telót, és megcsinálta a képet róluk, csak hogy haladjunk, és ne zavarják tovább az estét.
(Csak zárójelben jegyezném meg, hogy külföldön magára valamit is adó szórakozóhelyeken bevett szokás a telefonok kameráinak leragasztása, az ilyen és ehhez hasonló zavaró tevékenységek elkerülése végett)

mins5

7. Épp a teraszon dohányoztunk, amikor a biztonsági őr odalépett két külföldi sráchoz, hogy legyenek szívesek viselkedni, és nem egymásnak esni. Mint kiderült barátok, csak épp az egyikőjük olyan szinten taccsra tette magát, hogy nem volt képes megérteni a haverját aki jó szándékkal haza akarta vinni. A bizti őr a helyére távozott, ezek után a szétcsúszott gyerek kőkeményen behúzott egy nagyot a haverjának (ez a biztonsági őrt nem nagyon érdekelte, pedig látta), aki jófej volt és csak szelíden rászólt a barátjára, aki sűrű elnézések közepette felajánlotta, hogy visszakapja a sallert. Elkezdett ordibálni, hogy márpedig ő addig nem megy innen sehova, amíg meg nem kapja azt a kurva pofont. És még azt is megmutatta hova kéri. Természetesen a barátja higgadtan csillapítgatta, míg végül hazamentek.

8. Ez a pont annyira nem vicces így utólag sem, de ebbe a felsorolásba illik, ha már úgyis a közönséget kritizálom. Nagyon idegesítő volt, hogy sokan csak álltak és beszélgettek, vagyis inkább üvöltöztek a tánctéren beszélgetés címen, így képezve egy alapzajt amire nagyon nem voltunk kíváncsiak. Arról nem is szólva, hogy a kiállások alatt nemhogy hallgatták volna a dallamokat, ezek ujjongani, fütyörészni kezdtek, nehogy véletlen élvezni lehessen kicsit a közjátékot, bár az alapzaj miatt tulajdonképpen majdnem mindegy volt.

9. Mulatságos csajozással is találkoztunk ám. Egy srác a tánctéren észrevette nem mellesleg igen csinos, és mosolygós barátnőmet, és azzal a lendülettel oda dőlöngött mellé, megállt és elkezdte nézni. Meg se szólalt csak nézte rezzenéstelen arccal, üveges tekintettel perceken keresztül. Eltűnődtünk rajta, vajon mit remélt?

10. A kedvencem a női WC-ben esett meg. Épp beléptünk, hogy leeresszük a fáradt olajat, amikor egy pasi toppant be utánunk, mondván, hogy az összes férfi WC foglalt, és ahelyett hogy sorba állt volna nemes egyszerűséggel kirántotta az egyik ajtót, ezzel szemünk elé tárva egy szenvedélyes pásztorórát, majd ezek után még leoltotta a párocskát, majd rájuk csapta az ajtót, és távozott.

Ennyit a poénokról. Most már kacagunk rajta, de akkor elhihetitek, hogy nagyon nem volt vicces. A közönség 60%-a ultragáz volt. A maradék 40%, vagyis a társaság jóarc része próbált mindettől elvonatkoztatni, és kihozni a legjobbat az estéből. Sokan feladták a nagytermes történetet és a Bárban mulatták el az időt, hazamentek, vagy ücsörögve zenét hallgattak, esetleg hátra orientálódtak a fal mellé. Voltak akik a tömegben próbálkoztak táncolni, mi is próbáltuk kiszúrni a vállalható társaságokat és feléjük orientálódni. Néha sikerült, néha nem. Egy dolog volt ami ott tartott minket: a ZENE! És ha a kis társaságunk bármely tagja véletlenül elszontyolodott volna a környező emberek, a lökdösődés, vagy a fejek és hátak bámulása (merthogy mást nem láttunk, és olyan érzésünk volt, mintha sorban állnánk, csak éppen nem jutunk sehova), és a mozi miatt, rögtön öt mosolygós arc rántotta vissza abba a kis külön univerzumba, ahol mi nagyon jól éreztük magunkat együtt, a külvilág nélkül.
mind6

Persze most aztán nyugodtan be lehet szólni nekünk, hogy „A károgóknak nem tudom, hogy a picsába volt kapacitásuk a tömeggel foglalkozni!” vagy hogy „Ti miért foglalkoztok a gáz arcokkal, ahelyett hogy buliznátok?” és ehhez hasonlókat… De sajnos ezek olyan jelenségek amiktől képtelenség elvonatkoztatni. Éppen ezért a Corvin most sem került fel a „kedvenc helyszíneim” listájára. Tetszik, hogy szebbek a fények, jó a hang, kiemelkedőek a programok, de vannak dolgok amikből nem tudok engedni, amikről képtelen vagyok lemondani:

1. Szeretem látni a dj-t mindegy hogy az első sorokban, középen vagy hátul állok. Lássam, hogy ott van, kontaktol a közönséggel, és hogy zenél. Az oda-vissza reakciókat. Ez különös feelinget ad egy bulinak.
2. Szeretem látni a vizuált, mert sokat hozzá tud adni a zenei élményekhez.
3. Szeretem ha elég helyem van táncolni, mert akkor ha úgy érzem ugrálhatok, foroghatok, ölelkezhetek a barátaimmal, és felszabadultan élvezhetem a zenét.
4. Szeretem ha van friss levegő, mert akkor nem kell 10 percenként kivándorolni a tömeg közepéről, hogy kellemes legyen a komfortérzetem.
5. Szeretem ha olyan emberek vesznek körül, akik zenét hallgatni jöttek, élvezik, átélik a zenét, mert velük lehet csak igazán nagyot táncolni, sikítani, felrobbanni a zenével.

Mindezt nem kaptam meg, de még csak egy részét sem, így csalódottan indultam haza. Mindenesetre ez is egy tapasztalat volt, és annak ellenére hogy nem túl jó, a beszámolóm talán tanulsággal szolgál. Mert azt kijelenteni, hogy a Corvin Club fennállása óta ez volt talán az egyik legjobb hangulatú este, hát… hogy is mondjam… nem csak enyhe túlzás. Ha pedig ez ebben a formában igaz, el sem merem képzelni milyen lehetett a többi…

Szívből kívánok a Corvin Club csapatának 2017-re:
– Zeneértő, igényes törzsközönséget,
– A fent említett nem kívánatos mozifilmszereplők, teljes lecserélődést
– Sikerekben, és ennél fényévekkel jobb hangulatú bulikban gazdag, Boldog új évet!


Szólj hozzá!

Leave a Comment