Jay Lumen intenzív turnéja Ausztráliában: 2 hét, 7 buli!

Jay Lumen 2 hetes turnéja alatt 7 buli alkalmával pörgette a lemezeket Ausztráliában. Így gyakorlatilag a turné minden másnapján a lemezjátszók mögé állt, tehát pihenésre nem sok ideje maradt. Játszott többek között Melbourne-ben, Perth-ben, de Sydney-ben is.

Jay Lumen napjainkra olyannyira népszerűvé vált az egész világon, hogy szinte nincs olyan nap, amikor nem azt halljuk, hogy épp repül valahova. Turné naptára telítettségére jellemző, hogy a szervezők igyekeznek a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb bulira meghívni, amikor egy másik kontinensre látogat, hiszen ki tudja, hogy keresettségét alapul véve mikor tudják legközelebb lekötni Őt. Jay ezúttal Ausztráliába turnézott, méghozzá nem kevesebb, mint 2 héten át.
A helyi szervezők eredetileg 8 rendezvényre szerették volna elhívni, ám végül 7 lett a nyerő szám ugyanis a 8. bulira sehogy sem találtak megfelelő helyközi járatot. A turné azonban így is meglehetősen sűrűre sikeredett, hiszen Jay gyakorlatilag minden másnap a lemezjátszók mögé állt.

Ausztrália – ahogy mondani szokták – a „világ vége”. Földünk legkisebb kontinense, egyben bolygónk legkiesőbb pontja, ahol virágzik a parti kultúra. Az elmúlt időszakban itt is egyre inkább, újra előtérbe kerülnek az igényes elektronikus zenei műfajokat játszó DJ-kre épülő rendezvények.A klubestek, kis és közepes fesztiválok, gomba módra szaporodnak és ez igencsak jót tesz Ausztrália kulturális és éjszakai életének egyaránt.
Jay Lumen-t nagy becsben tartják a kontinensen. Legutóbbi 2013-as turnéja is óriási sikernek örvendett, így borítékolható volt a folytatás. Telített turné naptára okán, csak hosszas szervezést követően 2015-re sikerült tető alá hozni a következő ausztrál turnét. A szervezők ezúttal sem bíztak semmit a véletlenre. A turné 7 állomása a legjobb és egyben legnívósabb rendezvényeket érintette, legyen szó családias hangulatú igazi underground klubról, vagy akár fesztiválról.

–       Brisbane / Alhambra

–       Geelong / Uno

–       Melbourne / The Railway

–       Perth / Geisha

–       QLD Forest / Rabbits Eat Lettuce

–       Sydney / Kit ’n’ Kaboodle

–       Sydney / S.A.S.H.

Jay Lumen így Ausztrália mindkét partján játszott, hiszen míg a fellépések nagy része a jóval ismertebb keleti parton zajlott, addig ellátogathatott a kontinens legnyugatibb csücskében fekvő Perth-be is egy remekbe szabott este erejéig.
A 2 hetes körút Brisbane-ben indult és egy duplázással Sydney-ben ért véget, ugyanis míg szombaton Jay a Kit ’n’ Kaboodle családias klubjában pörgette a lemezeket, addig vasárnap – turnéja záró akkordjaként – a két szintes, összes termével 2500 befogadó képességű S.A.S.H. lemezjátszói mögé állhatott.
Jay népszerűségéről mindent elárul, hogy annak ellenére, hogy egy nappal korábban, tehát szombaton a Flying Circus estje került megrendezésre Martin Buttrich, Audiofly és Blondish fellépésével Jay Lumen vasárnapi bulijára már elővételben, két nappal az esemény előtt elkelt az összes jegy.Ez azért is különösen nagy fegyvertény, hiszen Jay mellett a manapság sokat turnézó Phil Kieran volt a vendég, míg Jay termében Andre Crom játszotta a warm up-ot. Egyértelmű tehát, hogy a klub számára az est meghatározó fellépője Jay Lumen volt.

S.A.S.H. Terrace terme mára olyannyira népszerű Ausztráliában, hogy a DJ-k gyakorlatilag versenyeznek, hogy ott játszhassanak. A helyszín nem a fénytechnikára épít, hanem arra, hogymessze menőkig profi hangtechnikája mellett hagyja érvényesülni a terem adottságait, hiszen annak két oldalán található és a DJ pult mögött egy csúcsra összeérő panoráma ablakokból, ráláthatunk Sydney városára és kikötőjére.  A körülbelül 800-900 fő befogadására képes terem olyannyira megtelt Jay szettje alatt, hogy a klub, az átjárhatóságot biztosító folyosójából a terembe nyíló bejáratához őröket kellett állítani, akik csak akkor és akkora létszámban engedtek be újabb embereket, ha már előzőleg ugyanannyi létszámú ember elhagyta a helyszínt. Épp ezért nagy átmenő forgalom nem is igazán lehetett. A bulik tehát Jay Lumen és a közönség számára egyaránt fantasztikusan sikerültek, így nem sajnálhatjuk Jay-től, hogy szánt időt a nevezetességekre is.

Ellátogatott egy helyi állatkertbe, hogy megetessen néhány kengurut, megsimogasson egy vombatbébit, vagy épp közelről vegyen szemügyre egy az ágon pihenő koalát. Emellett persze ismét jutott idő megnézni Sydney nevezetes hídját, mely a Harbour Bridge névre hallgat, vagy elkattintani néhány képet a Sydney Opera tövében. Végül, de nem utolsó sorban a szakmai vénának engedve még egy bakelit lemezboltba is eljutott, hogy keressen néhány klasszikus bakelitlemez gyöngyszemet.

Jay, így jellemezte ausztrál turnéját: „Fantasztikusan éreztem magam Ausztráliában. Ez a két hét teljesen kikapcsolt, hiszen óriási hangulatú bulikban volt részem és remek emberekkel találkozhattam, legyen szó a közönségről, vagy a lelkes szervező csapatról. Emellett, így mindentől távol kicsit újra is töltődhettem, hiszen az, hogy még jutott időm barangolni is, vagy eljutni egy állatkertbe, szinte vakációvá tette az ott töltött időt. A zene mellett, talán azért is imádom ennyire, amit csinálok! ;)”

Nos cikkünk keltekor Jay Lumen még csak 1 hete érkezett vissza Ausztráliából, de azóta már volt játszott egy teltházas buliban Belgiumban, Gentben a méltán világhírű Decadance színpadán és végre itthon Sopronban is a Secret Fusion szintén megtelt, remek hangulatú rendezvényén. Így tehát biztosak lehetünk benne, hogy Jay ezek után sem hanyagolja el hazai közönségét és továbbra is láthatjuk, hallhatjuk itthoni rendezvényeken, járjon egyébként akár Ausztráliában, vagy bárhol máshol a világban.

 

 


Szólj hozzá!

Leave a Comment