Magyar nyelvű kislemezt és klipet készített a Black Nail Cabaret

Árvai-Illés Emese énekes és Tarr Zsófia billentyűs duója májusban jelentette meg Harry Me, Marry Me, Burry Me, Bite Me című második nagylemezét a német Basic Unit Productions/Negative Gain Productions gondozásában, ezúttal pedig kimondottan a magyar tábornak kedveskednek Steril című kislemezükkel, mely november 1-jén, a formáció ötödik születésnapján jelent meg.

Steril EP: https://blacknailcabaret.bandcamp.com/

A Budapest-London távolságot legyűrve alkotó dark wave ihletésű formációnak ez az első magyar nyelvű anyaga, születéséről így mesélt Emese: „Annak, hogy ez az első magyar nyelvű EP, az az egyik oka, hogy korábban nem tartottam magam érettnek a feladatra, hogy magyar dalszöveget írjak, mert nagyon könnyű magyarul giccsesen hangzani. Nekem dalban mindig jobban ment angolul az önkifejezés, de nagyon sok verset írtam már magyarul, egészen kicsi korom óta – jelent is meg pár – de amikor megénekeltem, valahogy sosem hangzott elfogadhatónak. Most jött az első olyan szám a Steril formájában, amire úgy gondoltam, hogy vállalható és megállja a helyét a magyar nyelvben”.

A címadó dalt Emke egy régi verse ihlette: „Ez az első dal, ami megszületett és azért született meg, mert nagyon sok minden történik most otthon, amit kénytelen vagyok innen végignézni, illetve olyan érzések kavarognak benne, ami miatt annyira nem érzem magam otthon ebben az országban sem. Ezek adódtak össze egy dallá, ami egy régebbi versemből indult ki és sok év után nyert új értelmet számomra. Például a >>Régen a távol nem volt olyan messze<< sor arra reflektált, hogy mennyire másabb felnőtt fejjel úgy tenni, mintha a felelősségünk 100%-os tudatában lennénk, mint gyerekfejjel megélni a szabadságot, amikor még minden áthidalhatónak tűnik, amikor még annyira nem érezzük távolságnak a távolságot. Most, hogy kijöttünk, teljesen más perspektívából látjuk Magyarországot, nem feltétlenül pozitívabban. A dal írásakor három kérdés mozgatott: a hétköznapok szürkesége és annak csillapítása, a benső gyermek megőrzése és a hazai helyzet. Az egész egy kicsit, szürke, egy kicsit steril, egy kicsit színtelen egy kicsit szagtalan, ennek a szellemében is készült el ez a kislemez. Nyilván minden dal másról szól meg más ihletett, de úgy gondolom, hogy ezt az egész szocreál szürkeséget, ezt a csizmát mindegyikre rá lehet húzni.”

A címadó dalhoz egy különleges, misztikus hangulatú klip is készült: „Az első ötlet az volt, hogy legyenek alteregóink, ránk hasonlító lányok játszanak bennünket. Emke alteregója hamar meglett (Sütő Anna), akinek, mint kiderült volt egy saját készítésű hollófeje. Amikor ezt megtudtam, egyből egyértelművé vált számomra, hogy ki lesz a másik karakter, így elengedtük az alteregó kérdést. Tehát egy Emkeszerű lány (Anna) és a Holló (Tóth Bátor) volt a főszereplőnk, akik ötleteikkel is segítették a produkciót, Anna pedig szakmai tudásával is, mivel médiadizájn szakon tanul a MOME-n.”- Mondja Zsófi. A klipet Ficsór Zsolt készítette, aki a zenekar előző, Satisfaction című klipjében is dolgozott: „A koncepció kiindulási pontja a mesterségesen kialakított tér és a természetes környezet kontrasztját veszi figyelembe. Fontos volt, hogy a városban, kültéren vegyünk fel jeleneteket. Üres, olykor letisztult terekben a sterilitásra visszautalva. A klipben megjelenő két karakter viszonya semleges, hiányérzetet sugall. Találkozásuk története nyitott marad a betekintő számára.”

A lemez ezúttal is Árvai Krisztián produceri munkájával született meg, a Fekete című dalban pedig Celine Righi brácsajátékában gyönyörködhetünk. A lányok legközelebb november 14-én, Londonban koncerteznek, itthon várhatóan jövő év elején találkozhat velük ismét a hazai közönség.

http://www.blacknailcabaret.net/
https://www.facebook.com/bncband


Szólj hozzá!

Leave a Comment