Interjú – San Laurentino

Jelen esetben címünk némi pontosításra szorul, ugyanis éppen csak át kell lépnünk a határt. Hogy miért írom ezt? Mai interjúalanyunk, Talpai Lóránt azaz San Laurentino a Vajdaságból származik, később évekig élt Pécsen, így rálátással bír a magyar és déli szomszédunk e-zenei szubkultúrájára is. 2010-et írtunk, mikor elérkezettnek látta az időt első EP-je megjelentetésére, azóta zene karrierje egyenesen ível felfelé. Trackjeit olyan előadők illesztik DJ szettjeikbe, mint Guy Gerber, Nina Kraviz vagy Roman Flügel és azóta már a legendás frankfurti Live At Robert Johnson kiadó művészei közé tartozik! A tavalyi évben itt  jelentette meg Forbidden Fruit címet viselő EP-jét és jövőre egy újabb kiadványok érkeznek. Az egyik természetesen a Live At Robert Johnon-nál a másik pedig egy eddig meg nem nevezett holland a kiadónál is. De nem áll szándékomban lelőni a poént, beszéljen helyettem Lóránt:

Először is köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést és válaszolsz a kérdéseinkre. Kezdjük is egy gyors bemutatkozással: olvastam, hogy már több mint két évtizede vagy rabja az elektronikus zenének. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre és egyáltalán hogy lesz egy politológus hallgatóból deep house producer?
Sajnos az idő megállíthatatlan, az évek múlnak, akárhogyan is nézem immár huszonhárom éve foglalkozom az elektronikus zenével. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a zene iránti érdeklődésem jóval megelőzte a politikatudománnyal való foglalkozást. A modern elektronikus zene szinte első hallásra felkeltette az érdeklődésem, mivel rendkívüli módon eltért a megszokott zenei hangzásoktól. Mintha nem e-világi hangok, illetve dallamok képezték volna a lényegét. Minél több zenét ismertem meg annál nagyobb hatással volt rám. Ráadásul azon szerencsés generációhoz tartozom, amely a nyolcvanas évek végén, illetve a kilencvenes évek legelején közvetlenül átélhette, avagy megtapasztalhatta az elektronikus zene robbanásszerű térhódítását Európa és világszerte. Ez az időszak rendkívül értékes volt a zenerajongók, a szórakozni vágyó fiatalok, a lemezlovasok és a zenészek számára is. Az egykori elődök tevékenységének (gondolok itt főként a hatvanas és hetvenes évek elektronikus zenei úttörőinek munkáira) beérett a gyümölcse. Az elektronikus zene mindenféle erőltetés nélkül szinte pillanatok alatt a világ legnépszerűbb zenéjévé vált. Egy szóval valahogy így kezdődött.
A Vajdaságból származol de tudom, hogy évekig éltél Pécsen. Bár a lakosság számát tekintve jeletős a különbség, de össze tudnád-e hasonlítani az újvidéki szcénát az ittenivel? Nyilván vonatkoztassunk el az EXIT-től, hiszen akkor minden a feje tetejére áll. 🙂
Úgy gondolom, hogy a két elektronikus közeg, vagy kultúra valahol és valamikor kiegyenlítődött. A kilencvenes években inkább az újvidéki, illetve belgrádi elektronikus zenei szcéna volt fejlettebb, mint a budapesti, vagy pécsi. A rave-korszak, illetve a trance-korszak valamiért nagyobb hatással volt a déli, avagy mediterrán térség fiatalságára. Itt nem csak a volt Jugoszlávia tagállamaira gondolok, hanem például Görögországra, vagy Izraelre. Magyarországon pedig inkább a keményebb stílusok kezdetek el hódítani, a drum and bass, jungle és az experimentális elektronikus zene. Ebben vált fejlettebbé a magyar közeg. A minőségi house és a deep house zene azonban eléggé fejletlen maradt mindkét országban. Ezen a területen lenne leginkább mit bepótolni, vagy ledolgozni a nyugati zenevilággal szemben.

Mi a helyzet az ottani producerek és DJ-k tekintetében? Rengeteg a nagyközönség – itt elsősorban külföldi zene-fanatikusokra gondolok – számára ismeretlen house és techno előadő akikkel eddig csak az EXIT-en találkoztam. Többen nagyon jó produkcióval rukkoltak elő, Jan Nemecek és Valada Janjic nevét említeném elsősorban.
Mivel engem mindég is a zenehallgatás és a zenekészítés érdekelt, nem pedig a lemezlovasság, ezért inkább ebből a szemszögből közelítek a feltett kérdés felé. Ilyen szempontból, mint ahogyan az előző kérdés kapcsán is kifejtettem, elég nagy a lemaradás. Ezért jellemző talán az, hogy jobb lemezlovasok vannak, mint producerek. Nem véletlen az sem, hogy a térségből alig jelenik meg valakinek 12”-es lemeze komolyabb nyugati kiadóknál. Az ismertebb lemezlovasok még csak-csak eljutnak komolyabb európai klubokig, de a zenei produkciók már kevésbé.
A technika fejlődése manapság megkerülhetetlen tényező, beszéljünk bármelyik stílusról. Ez a progresszió nálad hogyan befolyásolta a zenekészítés folyamatát? Milyen eszközökkel kezdtél el dolgozni annak idején és miket használsz manapság?
Egyaránt használok zenei szoftvereket és analóg szintetizátorokat. Ezeknek a különleges egyvelege adja a zenei darabjaim nagy részét. Továbbá az is jellemző a munkáimra, hogy mindegyiket egyedi módon, élőben rögzítem. Tehát szinte minden zeneszám megszületését egyfajta élő, organikus folyamathoz hasonlítanám. A zenéket sokszor  az adott pillanat varázsa és valamiféle ösztönös rögtönzés alakítja ki. A technika fejlődése egyébként, természetesen nagyon fontos.  Azonban az elsődleges mozgató rugó a zene szeretete. Anélkül lényegtelen, hogy milyen technikával fogunk bele a zenekészítésbe.

Habár régóta foglalkozol zenével, mégis viszonylag későn, csak 2010-ben jelent meg debütáló Love Potion című korongod. Azóta is évente maximum egy-két San Laurentino lemez lát napvilágot, de a minőségre nem lehet panasz. Ezek szerint te is ezt helyezed előtérbe azokkal szemben akik ha kis túlzással is de hetente kidobnak egy két trackes EP-t?
Minderről Nietzsche jut eszembe, aki szerint ahhoz hogy megtanuljunk repülni, előbb meg kell tanulnunk járni és megállni. Én szinte évtizedekig hallgattam és gyűjtöttem az elektronikus zeneszámok ezreit. Ezáltal értettem meg lényegüket és sajátítottam el a zenei tudást. Manapság ez számos esetben fordítva van. Fiatal tizenévesek kezdenek bele a zenekészítésbe, anélkül, hogy évekig hallgatnák a nagy elődök alkotásait. Egész egyszerűen érződik a zenei produkciókon, ha valaki lemezek tízezreit hallgatta meg élete folyamán. Azonban a befutott zenészek egy részét is elragadja néha a hév és túlzott zenegyártásba kezdenek. Ahelyett, hogy egy minőségi lemezt, vagy albumot kiadnának, kéthavonta próbálnak valamit a zenehallgatókra erőltetni.  Minek és kinek? Mindenki számára köztudott, hogy milyen nehéz helyzetben van a lemezpiac a digitális zenei formák megjelenését követően. A kevesebb, néha több. Arra kellene összpontosítani, hogy kevesebb, de egyben minőségibb lemez jelenjen meg a lemezboltokban. Így lenne tisztességes a zenerajongókkal szemben is. Aki manapság megvásárol egy lemezt, az kapja meg azt amiért fizetett.
Trackjeid egytől egyik minőségi darabok, egyik sem hagy kívánni valót maga után. De azért a frankfurti Live at Robert Johnson label nem mindenkinek jelenteti meg a kiadványait. Elég ha az It’s A Fine Line és az Arto Mwambe duókat vagy Roman Flügel nevét említem. Milyen érzés volt mikor tavaly megkaptad a lehetőséget? Egyáltalán hogyan történt mindez?
Mind számomra mind pedig a kiadó számára értékes együttműködés vette kezdetét valamikor 2011 nyarán. Tulajdonképpen mindezt egy előző lemezemnek, egy Chicago-i székhelyű underground deep house kiadónál, a Mathematics-nél kiadott Traces című EP-nek köszönhettem. A Live At Robert Johnson tulajdonosának és zenei menedzserének nagyon tetszettek a lemezen levő zenék, ennek folyományaképpen küldtem nekik újabb zeneszámokat. Olyanokat mint a Forbidden Fruit, vagy a Somewhere Under The Stars című darabok. Pontosan emlékszem, kevesebb mint tizenöt perc telt el és válaszoltak a megkeresésemre. Oliver Hafenbauer-rel a Live At Robert Johnson zenei menedzserével azóta is remek a kapcsolatunk. Nagyon hasonló a zenei ízlésünk és olyan mintha évtizedek óta ismernénk egymást. Pedig csak néhány éve. A Live At Robert Johnson egyébként fogalom az elektronikus zene kultúra berkeiben. A világ egyik leghíresebb klubja, mindemellett kiváló lemezkiadó, világhírű zenészekkel. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a csapatuk tagja lehetek.

Hogy látod, merre tart a globális house szcéna? Kiadványaid eddig frankfurti, londoni, Chicago-i és New York-i székhelyű kiadók prezntálták a hallgatóságnak. Ebből kifolyólag és a kiadókkal való kapcsolatok révén valószínűleg másképp a látod ezt, mint aki hű marad egyetlen helyszínhez és labelhez.
Az nagyon szép dolog, ha valaki teljesen elkötelezi magát egy kiadóhoz. Ezáltal munkássága összeforr a kiadó történetével. Rám inkább a függetlenség jellemző. Ezért több jelentős kiadóval is felvettem egykor a kapcsolatot. Egy kis zenei körút, avagy utazás volt mindez a nagyvilágban… De nem szeretném halmozni a célállomásokat. Többek között ezért, számos zenei felkérést is elutasítottam az utóbbi időszakban. Ami a globális house helyzetet illeti, röviden: egyre kevesebb az eredeti ötlet a zenékben.
Mik a terveid a közeljövőre vetítve, mit vársz a 2014-es évtől? Amennyiben nem övezi hétpecsétes titok, áruld el kérlek milyen zenéken dolgozol és ezek mikortól és hol lesznek elérhetők?
Szinte bizonyos, hogy a Live At Robert Johnson-nál, valamikor a jövő év folyamán megjelenik a második lemezem. Ezenkívül egy kiváló holland deep house kiadónál pedig újabb 12”-es bakelitlemez várható. A kiadó nevét egyelőre nem fedném fel.
Végül de nem utolsó sorban pedig nevezz meg kérlek öt tracket, azokat amelyek a legnagyobb hatással voltak Rád. Érdekelen továbbá az is, hogy miért?
Különösebb kommentárt nem szeretnék az alábbi zenékhez fűzni. Mivel mindegyik darab magáért beszél, az elektronikus zene valódi mesterművei, mindenkinek ajánlom őket:
1. Metro Area – Caught Up
2. Doctor Rockit – Café De Flore (Charles Webster Remix)
3. Pantha Du Prince – Asha
5. M1 – Electronic Funk
6. Move D – Sur Un Bateau Avec Eric
Végezetül pedig szeretném megköszönni mindazok támogatását, illetve biztató szavait akik eddig is követték a zenei pályafutásomat és megvásárolták, vagy hallgatták a zenéimet!
Köszönöm a beszélgetést és további felfelé ívelő karriert kívánunk!
San Laurentino on Soundcloud:
[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/users/91326″ width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]]]>