A techno őshazája Detroit, ezt talán mindenki tudja. A stílus három ősalapítója (Juan Atkins, Derrick May, Kevin Saunderson) még ma is meghatározó személyiségei az elektronikus zenei színtérnek. Őket szokás Belleville Three-nek nevezni, hiszen egy középiskolába jártak. Pedig volt egy negyedik tagjuk is. Eddie Fowlkes-ról azonban méltatlanul kevés szó esik. Rendhagyó történelmi barangolásunk során egészen a 70-es évekig visszakanyarodunk. A teljes írás megtalálható a techno.hu oldalán, köszönjük, hogy megosztották!

Miért szeretjük úgy általánosságban ezt az alapritmust? A kutatók sokat vitatkoznak ezen a mai napig. Az eddigi két legjobb magyarázat, amit hallhattunk az a következő:
Régen a sámánok meghatározott számú dob ütéstől (és némi tudatmódosító szertől) estek transzba, egy olyan tudatállapotba, amitől tisztelték őket. A másik a szívritmusra vezethető vissza. A roppant egyszerű alapütem hasonló a szív ritmusához, így az agy ösztönösen reagál az efféle hangokra. Egy kapcsolódó elmélet szerint pedig azért van ez így, mert magzatkorában az ember anyja szívritmusát hallja, és ez úgymond örökre beleivódik az elméjébe. Sokan láttunk már olyat, hogy valaki, aki nem szereti a techno zenét, mégis ütemre jár a lába, amikor meghallja a Techno ütemét.
TECHNO
A techno az elektronikus tánczene egyik fajtája, amely az 1980-as évek közepe, vége fele alakult ki az Egyesült Államokban. Azon belül a michigani Detroitban. A techno szót zenei műfaj leírásaként hivatalosan 1988-ban használták először. Manapság sok techno stílus létezik, de a sok alstílus alapjának a Detroit techno tekinthető.
A kezdeti techno az európai szintetizátor-alapú zene és különféle afro-amerikai stílusok, mint például Chicago house, funk, electro, és electric jazz összeolvadásával jött létre. Ehhez hozzáadódott a futurisztikus és fiktív témák befolyása, ami lényeges volt a késői amerikai kapitalista társadalom életében, különösen Alvin Toffler “A harmadik hullám” című könyve. Juan Atkins úttörő producert Toffler frázisának egyik idézete a “techno lázadók” inspirálta, hogy a techno szót használja annak a stílusnak leírásaként, aminek létrejöttében ő is segédkezett. A hatások ezen egyedi keveréke hozta össze a techno-t esztétikus utalásként az afrofuturizmussal. A producereknek, mint például Derrick May, a szellem átvitelének a testből a gépbe gyakran a belefeledkezés a központja; Lényegében egy kifejezés a technológiai szellemiségre. Ebben a “módban” a techno tánczene legyőzi azt, amit Adorno látott, a gépesítés elidegenítő hatását a modern öntudaton.
A zenei újságírók és a techno kedvelői általában különböznek az időszakok használatában; tehát tiszta különbséget lehet tenni az egyes kapcsolódó, de gyakran minőségileg különböző stílusok, mint a tech house és a trance között. A “techno” kifejezést szintén zavarossá teszik az általánosított paraméterek, mint például az elektronikus zene és a tánczene.

detroit
Detroiti pillanatkép valamikor a 70/80-as években

SZÁRMAZÁS
A techno eredeti tervét az 1980-as évek közepén fejlődött ki a Michigan-i Detroit-ban Juan Atkins, Kevin Saunderson, Derrick May (az úgynevezett Belleville három) által és Eddie Fowlkes közreműködésével. Mindannyian a Detroit melletti Belleville-i Középiskolába jártak. A 80-as évek végén vettek fel és adtak ki zenéket ők négyen, változatos álnevekkel. Atkins volt Modell 500, Flintstones, és Magic Juan ; Fowlkes egyszerűen Eddie “Flashin” Fowlkes ; Saunderson Reese nevei Keynotes és Kaos ; May pedig Mayday, a K-Tyme, és Rhythm Is Rhythm.
Volt még néhány közös vállalkozásuk is. A kereskedelmileg legsikeresebb ezek közül az Atkins és Saunderson (közösen James Pennington-nal és Arthur Forest-tel) együttműködésével az első Inner City kislemez, a “Big Fun”.
DETROIT SOUND
A korai producerek, engedve a szintetizárok és szekvenszerek növekvő elérhetőségének, egyesítették az európai synth-pop -ot a soul, funk, disco, és az electro aspektusaival. Elektronikus tánczenét téve egy feltérképezetlen terepre. Ők szándékosan visszautasították a Motown örökségét és hagyományos formuláit az R&B -ről és a soul -ról és helyette a technikai kísérletezést választották.
“Az elmúlt 5 évben a Detroit underground a technikával kísérletezett, eléggé kinyújtva a szimpla használatot. Ahogy a szintetizátorok és szekvenszerek árai leestek, a kísérletezés még intenzívebbé vált. Alapvetően belefáradtunk a szerelembe esés és annak elmúlásának hallgatásáról, belefáradtunk az R&B rendszerbe, tehát egy új progresszív hang jelent meg: Techno-nak hívjuk.” – Juan Atkins, 1988
Az így kapott Detroit sound-ot Derrick May és egy újságíró 1988-ban egy “poszt-soul” hangnak értelmezte, ami már nem tartozik a Motown-hoz. Egy másik újságíró egy évtizeddel később egyesíti a Motown beat-centrikus stílusait az akkori zenei technikával, mint “soulful grooves”.
Derrick May remekül leírja a techno hangot:
“olyan, mint Detroit… egy komplett hiba. Olyan, mint amikor George Clinton és a Kraftwerk egy liftbe ragad egy szekvenszerrel.”

belleville
Juan Atkins, Kevin Saunderson és Derrick May munka közben

ISKOLAI NAPOK
A közismertséget megelőzően Atkins, Saunderson, May és Fowlkes kezdő zenészekként közös szerzeményeket osztottak meg mix kereskedőkkel és feltörekvő DJ-kel. Szintén zenés inspirációt alapítanak a ”Midnight Funk Association”-n keresztül, egy öt órás eklektikus késő esti rádióprogramot, amit különféle Detroit rádióállomásokon láttak vendégül, beleértve WCHB, WGPR, és WJLB-FM 1977-től egészen az 1980-as évek közepéig, DJ Charles “The Electrifying Mojo” Johnson által. Mojo műsorát elektronikus zene jellemezte, olyan előadóktól, mint például Giorgio Moroder, Kraftwerk, és a Tangerine Dream, a Parliament-i funk zenék mentén és az új hullámos zenék táncolható változatai, olyan előadóktól, mint Devo és a B-52’s.
Atkins megjegyezte:
“Mojo mindent játszott a Parliament-től és a Funkadelic-től, amit mindenki hallani akart. Az a két csapat tényleg nagy volt Detoit-ban abban az időben. Valójában ők voltak a fő ok abban, hogy a disco stílus miért nem ragadt meg Detroit-ban 1979-ben. Mojo sok funk zenét játszott csak, hogy különbözzön a többi adótól, amik átmentek a disco stílusra. Mikor a ‘Knee Deep kijött betette az utolsó szöget a disco zene koporsójába.”
Detroit-ban a disco rövidéletű virágzása ellenére, ösztönző hatása volt, hogy egyesek mixelni kezdjenek, köztük volt Juan Atkins. Utólag Atkins tanított May-t arra, hogyan mixeljen számokat. 1981-ben ”Magic Juan”, Derrick ”Mayday” három másik DJ-vel együtt, akik közül az egyik Eddie ”Flashin” Fowlkes volt, indították bulicsapatukat Deep Space Soundworks név alatt (ismert még Deep Space névvel is). 1980-ban vagy 1981-ben találkoztak Mojo-val és javasolták, hogy ellátják mixekkel a showját, amit a következő évben meg is tettek.
A késői 70-es évek és a korai 80-as évek alatt olyan középiskolai klubbok, mint Brats, Charivari, Ciabattino, Comrades, Gables, Hardwear, Rafael, Rumours, Snobs, és a Weekends teremtették meg a Techno számára az inkubátort melyekben felnőhetett. Ezek a kezdeményező fiatalok fejlesztették és gondozták a helyi tánczene színhelyeket azzal, hogy kiszolgálták a fiatalokból álló helyi hallgatóság ízlését és azzal hogy partikat szerveztek új DJ-kel és azok zenéivel. Ahogy ezek a helyi klubok növekedtek népszerűségben, DJ-kből álló csoportok kezdek csapattá alakulni, hogy együtt marketingeljék a mixelő képességeiket és hangrendszereiket a klubbokban azért, hogy kiszolgálják a hallgatók növekvő közönségeit. Helyszínek, mint például helyi egyházi közösségi központok, üres raktárak és irodák és YMCA előadótermek voltak a korai helyszínei annak, ahol a fiatal tömegek összegyűltek és a zenei formát nevelték és meghatározták.

Eddie Fowlkes
Eddie Fowlkes

JUAN ATKINS
A négy felelős személy közül, akik saját jogukon megalapították a techno műfajt, Juan Atkins -t ismerik úgy, mint az alapítót. Atkins szerepét hasonlóképpen elismerte 1995-ben az amerikai zene technikai kiadvány a “Keyboard Magazine”, amelyik megtisztelte Atkins-t, azzal, hogy ő az egyik a “12-ből aki számít” a billentyűs zene történetében.
Az 1980-as évek elején, Atkins alapította zenei partnerével Richard “3070” Davis-sel (és később a harmadik emberrel, “Jon-5”-tel) a Cybotron-t. Ez a trió adta ki a számos rock és electro inspirált dalokat, amelyek közül a legsikeresebb a “Clear” (1983) volt és ennek hangulatosabb követője a “Techno City” (1984).
Egy újabb Myspace -s biográfia értelmében Atkins új szót alkotott a techno-val, hogy kifejezze a zenéjét. Tette ezt egy inspirációnak köszönhetően ami a futurista szerzőtől Alvin Toffler-től jött, akitől a “cybotron” és “metroplex” kifejezéseket kölcsönözte. Atkins arra használta a szót, hogy leírja azokat az együtteseket, amelyek szintetizátort használnak, olyanok, mint a Kraftwerk. Bár sok ember a Kraftwerk és Juan korai zenéjét a Cybotron-ban electro -nak tekinti. Atkins a Cybotron-i “Cosmic Cars”-t (1982) egyedinek tekintette, németes, mesterséges funk, de később hallotta az Afrika Bambaataa “Planet Rock” (1982) című dalát és úgy vélte, hogy annak a zenének egy felsőbbrendű példája, amit ő vizionált. Ösztönözte, hogy folytassa a kísérletezést és bátorította Saunderson-t és May-t, hogy hasonlóan tegyenek. Végül Atkins alkotni kezdte saját zenéit Model 500 álnév alatt és 1985-ben megalapította a Metroplex kiadót. Ugyanabban az évben adta ki a munkája magját “No UFOs” címmel, ez egyike az első detroiti techno produkciók közül, amelyik szélesebb körű figyelmet kapott és egy fontos fordulópontot jelentett a zenében.
“Mikor elindítottam Metroplexet 1985 február, március körül és kiadtam a No UFOs-t, azt gondoltam, hogy éppen el fogom érni, hogy a pénz visszajöjjön, de felment az eladás 10.000 és 15.000 közötti másolatra. Nem volt ötletem, hogy mi történhetett a számaimmal Chicago-ban. Derrick szülei mentek oda, és ő rendszeresen utazott Detroit és Chicago között. Szóval mikor kijöttem a No UFOs-zal, ő vitt másolatokat Chicago-ba és adta oda DJ-knek. Ez történt.” – Juan Atkins

CHICAGO
A zenei producerek, mint például May és Saunderson elismerik, hogy megigézte őket a chicagoi klubélet és befolyásolták őket a house stílus elemei. May 1987/1989-es számát a “Strings of Life”-ot (Rhythim Is Rhythim álnév alatt került forgalomba) klasszikusnak tartják a house és a techno stílusban is.
Atkins úgy tartja, hogy az első acid house producerek miközben próbálták elhatárolni a house stílust a disco -tól, emulálták a techno hangot. Azt is sugallmazta, hogy a Chicago house fejlődése Frankie Knuckle dobgép használatának az eredménye, amelyet Derrick May -től vett.
“Derrick eladott Chicago DJ Frankie Knuckle -nak egy TR909 -es dobgépet. Ez visszakerült, mikor a Powerplant megnyitott Chichago-ban, de azelőtt, hogy valamelyik chicagoi DJ számokat készített volna. Mindannyian import olasz számokat játszottak. a No UFOs volt az egyetlen Egyesült Államokbeli független felvétel, amit játszottak. Tehát Frankie Knuckles elkezdte használni a 909-est a Powerplant-i fellépései alkalmával. A főnök éppen akkor hozta ki a kis mintavételes lábpedáljukat és valaki odavitte. Valaki a mikrofonnál volt, mintát vettek belőle aztán lejátszották a mintát a dobsávon. A dobgéppel és a samplerrel képesek voltak elkészíteni a saját hangjaikat, amiket a partikon játszottak. Egyik dolog vezetett a másikhoz és Chip E a 909-est használta, hogy elkészítse saját számait, majd attól kezdve ezek a chicagoi DJ-k kölcsönözték ki a 909-est, hogy kijöhessenek saját számaikkal.” – Juan Atkins
A DETROITI ÚJ TÁNC ZENE – ELECTRONIC DANCE MUSIC (EDM)
Az Egyesült Királyságban a house-t követő klubbok 1985-től folyamatosan nőttek a London-i, Manchester-i, Nottingham-i és később Sheffield-i és Leeds-i közösség hosszantartó érdeklődésével. A Dj-k felelősnek gondolták magukat a house korai Angliai sikerében beleértve Mike Pickering-et, Mark Moore-t, Colin Faver-t és Graeme Park-ot.
1988-ra a house zene berobbant Angliába, és az acid house népszerűsége is egyre nőtt. Volt egy szintén régóta működő raktárpartiszubkultúra amit a “sound system” élet alapozott meg. 1988-ban a raktárpartikon túlnyomórészt house zenét játszottak. Ugyanebben az évben a Balearic partyhangulatot ami az Ibiza-i DJ Alfredo Fiorito -hoz kapcsolódott (Őt láthatod a TECHNO TV-ben is a We Love Ibizia c. sorozatban), átszállították Londonba, illetve amikor Danny Rampling és Paul Oakenfold megnyitották a Shoom és a Spectrum klubbokat. Mindkét éjszakai helyszín az acid house-sal vált gyorsan rokon értelművé és ezalatt az időszak alatt kezdett felemelkedni az Extasy partydrogként való használata.
Más fontos Egyesült Királyságbeli klubbok ebben az időben, beleértve a Leeds-i Back to Basics-et a Sheffield-i Leadmill-t és Music Factory-t és Manchesterben a The Haçienda-t ahol Mike Pickering és Graeme Park tartotta Nude nevű péntek esti műsora voltak a fontos próbaterületei az ameriaki EDM-nek, beleértve az első Detroit-i techno-t.
Az acid house party-láz fokozódott London-ban és Manchaster-ben és gyorsan kulturális jelenséggé vált. MDMA-val “töltött” clubba járók, szembesülve a hajnali 2 órás zárással, a raktárparty helyszíneken kerestek menedéket, amelyek egész éjszaka nyitva tartottak. A sajtó és a hatóságok érdeklődése elől való menekülés miatt ezek a “party utáni órák” gyorsan undergrounddá váltak. Egy éven belül azonban mintegy 10,000 ember vett részt egy időben az első kereskedelmileg szervezett tömegpartikon, amit rave-nek hívtak és médiavihar következett.
DJ Mark Moore szerint: „A house és az acid house sikere kikövezte az utat a Detroit sound szélesebb elfogadásáért és fordítva: a techno-t eleinte egy maroknyi house club támogatta Chicago-ban, New York-ban és Észak-Angliában, a detroiti klubbok később csatlakoztak. 1987-ben a “Strings of Life” enyhített a London-i klubbajárók a house elfogadásában.”

Az 1980-as évek végén az EDM iránti érdeklődés robbanása nyújtott egy kontextust a techno fejlesztéséért, mint azonosítható műfaj. Az 1988-as évek közepén jelent meg a “Techno! The New Dance Sound of Detroit” nevű album, amit a volt északi Soul Dj és a Kool Kat Records főnöke Neil Rushton (at the time an A&R scout for Virgin’s “10 Records” imprint) és Derrick May állított össze. Ez egy fontos mérföldkő volt és megjelölte a techno szó bemutatását, mint a zene egy speciális műfajának leírását. Bár az összeállítás beletette a techno szót a zenei újságírás lexikonjába, a zenét egy darabig úgy értelmezték, mint Detroit high-tech értelmezése a Chicago house-ra, inkább mint egy viszonylag tiszta műfaj. Valójában az összeállítás címe a “The House Sound of Detroit” volt, amíg Atkins zenéje a “Techno Music” nem sarkallta ismételt megfontolásra.
Rushtont később idézték, mint aki azt mondta, Atkins, May és Saunderson együtt hozakodott fel az összeállítás végső nevével; a Belleville Hármas (Belleville Three) leszavazta, hogy a stílusukat hívják a house regionális, helyi fajtájának. Ehelyett lett a támogatott kifejezés, amit már eddig is használtak, a Techno.
Derrick May a legelfoglaltabb időszakaként tekint erre. Felidézve azt a korszakot ahol ő együtt dolgozott Carl Craig-gel, segített Kevin-nek, segített Juan-nak, próbálta Neil Rushton-t betenni a jó helyekre, ahol találkozhat mindenkivel, próbálta, hogy Blake Baxter jóváhagyja, tehát mindenki szerette őt. Próbálta meggyőzni Shake-t (Anthony Shakir), hogy legyen rámenősebb:
“csináljon úgy zenét, ahogy a Mayday mixnél is (A Street Beat shownak a Detroit-i WJLB rádiónál) és futtassa a Transmat records-nál. Éveken keresztül nem törődött vele senki, hogy én és Juan mit csinálunk Detroitban, és aztán hirtelen ott találtam magam, ahol féltékeny emberekkel osztoztam a tiszta kék égből.” – mondta Derrick May
Rushton összeállításának a szerény eladásaival a Virgin Records csalódott volt, de ennek ellenére a lemez sikeres volt abban, hogy egy identitást hozott létre a techno-nak és fontos szerepet játszott abban, hogy a zenének és a producereinek megalapított egy platformot Európában.
Végül a kiadvány arra szolgált, hogy megkülönböztesse a Detroit sound-ot a Chicago house-tól és más elektronikus tánczene formációktól, amik a rave korszak alatt merültek fel az 1980-as évek végén és a 90-es évek elején, amelyik időszakban a techno kalandosabbá és megkülönböztethetővé vált.
MUSIC INSTITUTE
1988 közepén Detroit fejlesztései egy night klub megnyitásához vezettek, amit Music Institute-nak (MI) hívtak, ami a 1315 Broadway alatt működött Detroit belvárosában. A helyszínt George Baker, Alton Miller, Darryl Wynn és Derrick May biztosították osztozva péntek esti Dj-kel. Illetve Baker és Chez Damier játszott egy javarészt homoszexuális tömegnek szombat esténként. A klub 1989. november 24-kén zárt be, miközben Derrick May a “Strings of Life” című számot játszotta egy óratorony harangjainak a hangfelvételével egyszerre.
“Az egész pont jó időben történt egy hiba folytán és nem maradt meg, mert nem kívánta, hogy megmaradjon. A karrierünk felfelé ívelt és idővel be kellett zárnunk a klubot. Talán ez volt a legjobb dolog. Azt gondolom, hogy elértük a csúcspontot – annyira tele voltunk energiával és akkor nem tudtuk, hogy kik voltunk, illetve nem voltunk tisztában a tehetségünkkel. Nem voltak gátlásaink, nem voltak alapok, csak csináltuk. Ez az a dolog, amiért annyira frissen és innovatívan jött le és emiatt volt a miénk a legjobbak legjobbika.” – gondol vissza May
Bár rövid életű volt, a Music Institute nemzetközileg ismert volt az egész éjszakás szettjeiről, a ritka fehér szobájáról és a juice bárjáról amit “okos italokkal” töltöttek fel (az Institute soha nem szolgált fel szeszes italt). A Music Institute, Dan Sicko jegyzetei alapján, Detroit korai Techno úttörőivel egyetemben, “segített életet adni a város egyik fontos zenei szubkultúrájának – egynek, amely lassan nőtt nemzetközi színtérré.”
]]>