Mire számíthatunk? Hogyan utazzunk? Milyen árak vannak? Hol vásároljunk? Összegyűjtöttünk nektek minél több hasznos információt a fesztivállal kapcsolatban!
A német szervezésű SONUS-t Horvátország egyik legjobb nyári fesztiváljaként tartják számon. Tökéletes program, ha valaki szívesen nyaralna egy jót horvátba és mellette még szórakozni is szeretne. Ez a hedonista paradicsom a legjobb választás erre a célra a techno és house rajongók számára. Viszont nem árt előre tájékozódni, mi várhat ránk az egyhetes adriai kirándulás során.
Utazás
Pag szigete kevesebb, mint 600 km-re fekszik Budapesttől, autóval alapjáraton 6-7 óra alatt meg lehet járni. Azzal számolni kell, hogy rajtunk kívül több ezer autós akar majd lejutni a horvát tengerpartra Magyarországról és más európai országokból a nyári szezon alatt. Minél később indulunk, annál inkább csökken az esélyünk megúszni a tömeges népvándorlást. Legutóbb fél 4-kor rajtoltunk el BP-ről és így kb. 12 körül érkeztünk meg Novalja-ba. Lefelé autópályán visz az út, majd ahogy közeledünk a tengerhez ki kell találni, hogyan jutunk át a szigetre. Az egyik opció, ha a Prizna – Žigljen komppal kelünk át. Km-ben rövidebb, viszont korábban le kell térni a pályáról és szerpentines úton haladni tovább a tenger mentén. A látvány pazar, főleg mikor a hegyekben haladva előbújik az Adria gyönyörű kék vize a fák mögül. Viszont a sofőrnek nagy kihívás ez az irány a keskeny, élesen kanyargó út miatt. Ha más autós lassan halad előtted, szinte esélyed sincs kielőzni, így több órával is elhúzódhat az utazás. A másik opció, ha tovább tartunk az autópályán és délről hídon át közelítjük meg Pag szigetét. Ez +100 km-t jelent, de ha nincs baleset és dugó a pályán, akkor rövidebb idő alatt leérhetünk. Költség szempontjából nincs sok különbség, komppal ugyanannyiba jövünk ki, mint körbe a plusz fogyasztással és útdíjjal.
Utazási költségek (tavalyi árakkal):
Magyar pályamatrica: 3500Ft/10napos, 4780ft/Havi
Horvát autópálya (fizetős kapuk): csak oda! komp felé 113 kuna, körbe 188 kuna
Prizna – Žigljen komp: 4 fő + autó: 164 kuna
Vásárlási lehetőség
Novalja városa tele van éttermekkel és kávézókkal, meglehetősen széles a kínálat.
Bevásárlásra érdemes hipermarketet keresni, ahol korrekt árak vannak. Ilyen nagyobb áruház található Novalja és a Zrce Beach között félúton, a Hiper Novalis vagy Novalja belvárosában a Plodine Novalja.
Sport
A vízi sportok kedvelőinek több lehetőséget kínálnak Zrce Beach-en napközben. Lehet jet-skizni, vizi-sízni, banánozni. A parton pedig még bungee jumping is van kitelepítve. Kirándulni vágyóknak érdemes quadot bérelni és azzal felfedezni Pag csodálatos tájait.
A Fesztivál
Helyszín/klubok:
A Pag szigeten található Zrce strandra felhúzott partikomplexum ad helyet az eseménynek. Sokan még mindig meglepődnek, hogy nem egy hagyományos, körbekerített fesztiválhelyszínről van szó. A tengerparton több neves klub fekszik egymás mellett. Ezek közül elsősorban a Papaya, Aquarius és Kalypso, ahol a programot a szervezők biztosítják. A Noa Beach Club előző években még csak a Pre-partiknak adott otthont, idén először viszont a két before mellett még egy estére csatlakozik hivatalosan a Sonus-hoz harmadik nap.
Mindegyik klub szabadtéri, színvonalas helyszín, a Dj MAG top100 klub listáján előkelő helyezést érnek el évről évre. Pálmafák, medencék, látványos színpad járul hozzá a komplex feelinghez. A hangrendszer átlagon felüli, ezt a Time Warp szervezői garantálják, hiszen már védjegyükké vált, hogy elengedhetetlen a tökéletes hanghatás. Kiterjesztett VIP részlegek vannak, pazar rálátással a tánctérre és színpadra, külön pultokkal, mosdókkal. Bár tavaly előfordult, hogy sokan nyomorogtunk ott is, ugyanis ha valaki csillagáron lefoglal egy asztalt, akkor elég széles területen kerítik körbe azokat.
Ital árak:
Fel kell készülni, hogy bent az italozás nem túl gazdaságos, horror áron van minden. Továbbá a pultosokkal vigyázni kell, főleg miután csak készpénzzel lehet fizetni és szeretettel vernek át, ha tudnak. Ők a klubok alkalmazottai és még a szervezők is felhívják a figyelmet arra, hogy csak akkor fizess, miután megkaptad a számlát. A tavalyi árlista így nézett ki:
Jegyek/beléptetés:
Mint említettük, nem egy elkerített fesztiválra kell számítani. Az előre vásárolt bérleteseknek először át kell váltaniuk jegyüket karszalagra a parton lévő sátraknál. Érdemes időben érkezni, mert elég hosszú sorok alakulhatnak ki, csúcsidőben lehet, hogy 1 órán át kell várakozni. Bár nyilvánosan nem hirdetik, attól még vásárolható napijegy is. Ezeket csak a helyszínen lehet megváltani, 500/600 kuna attól függően, melyik napra mész.
A karszalaggal bármikor ki-be lehet járni a klubokba, de minden alkalommal átnézhet a biztonsági szolgálat! A tengerparton büfés kajáldák és bárok is találhatók, lehetőség van enni-inni, sétálni egyet két fellépő között.
Utazás a szigeten belül:
A fesztivál miatt külön buszok közlekednek néhány közeli faluba és Novaljába.
A shuttle bus tavalyi ára 1 útra 20 kuna volt, a heti jegy pedig 300 kuna.
A taxisokkal érdemes nagyon vigyázni, előre megkérdezni az út árát, eddig sajnos nem hallottunk túl sok jót róluk!
Mi az autós közlekedést preferáljuk, főleg ha a szállás távolabbi faluban van. A klubok mögött közvetlenül van egy nagy parkoló, 7kuna/óra a díjszabása. Előny, hogy a kocsiba tudsz hagyni ruhát, piát. Bárhonnan odaérsz 5 percen belül, lehet iszogatni, hangolódni és így annyival is kevesebb pénzt verünk el bent. Azokhoz az italárakhoz képest ezzel a módszerrel bőven megéri okoskodni (még így is, hogy fizetős parkoló). Hátránya, hogy a csapatból egy embernek felelősségteljesen kell szórakoznia, hogy haza vezessen. Nem érdemes kockáztatni a sofőrnek a többi utas épségét, másrészt a szervekkel sem kell nagyon konfrontálódni, akik azért aránylag keményen ügyelnek is a biztonságra!
Locker boxok:
telefon töltéshez konnektorral felszerelt tárolószekrények vannak kihelyezve a parton, ez elég hasznos, ha gyalog érkeztek táskával, plusz pulóverrel.
Locker bérlés árai (kicsi/nagy):
– 3 napra: 10 €/20 €
– 6 napra: 20 € /40 €
– Deposit: 20 HRK
A szekrények mennyisége limitált, előre lehet foglalni a hivatalos honlapon: https://www.sonus-festival.com/tickets/lockers/
Tavaly volt lehetőség 1 napra is bérelni, de azt valószínű, csak helyben lehet.
Program
A Sonus fesztivált megelőzi két Pre-parti pénteken és szombaton a Noa Beach Club-ba. Ezekre a bérlet nem érvényes, külön kell jegyet venni!
Az 5 napos eseménynek vannak nappali és éjszakai programjai. A Papaya-ban minden nap külön lesz egy délutáni session és külön az esti. A többi klub is korán nyit, este 8-9 fele általában már headlinerek zenélnek. Kedd és péntek hajnalban afterrel folytatódik az éjjeli etap. Minden nap van boatparti is, a hajók Novalja kikötőjéből indulnak. Ezekre külön kell jegyet váltani online, a fesztivál belépő ide nem érvényes. Sajnos már az összes jegy elkelt, esetleg érdemes figyelni a fórumokat, hátha valaki szeretne megválni tőle.
Boat parti program:
Augusztus 18. Luigi Madonna
Augusztus 19. Ben Klock & Urban Pfeifer
Augusztus 20. Kobosil b2b Konstantin Sibold
Augusztus 21. Reinier Zonneveld live
Augusztus 22. Seth Troxler
A line up alapvetően minden évben hibátlan, a techno és house úttörői, ikonjai alkotják. A szervezők mindig felveszik a ritmust az aktuális trendekkel, így évente vannak olyan új előadók, akik ezáltal debütálnak a fesztiválon. A legnagyobbak mellett helyet kapnak a hazai rezidensek illetve a környező országok, mint Szerbia és Szlovénia ismert művészei is. Rajtuk kívül szinte már csak headlinerek szerepelnek a listán. Persze egy nagy név nem garancia rá, hogy az a valaki kielégítő szettet játszon, de itt jön képbe a szervezők nagy múlttal, tapasztalattal és remek kapcsolatokkal rendelkező kompetenciája. Híresen jó házigazdák szerepében állnak, a fellépők imádják a rendezvényeiket.
Sonus Festival Group Hungary
Ha érdekel, vagy biztosan ott is leszel az eseményen, akkor kötelezően ajánlott belépni a Sonus hivatalos magyar facebook csoportjába. Az egyre növekvő csoport tagjai fel tudják tenni kérdéseiket, mindenki készségesen válaszol korábbi tapasztalatok alapján. Sokan próbálják itt eladni feleslegessé vált jegyüket, utas társat keresnek az autóba, de például le lehet csapni jó áras visszamondott szállásokra is. Együtt hangolódnak, a fesztivál ideje alatt pedig magasan aktív a csoport, ha valakik szívesen bandáznának másokkal, meg szokták beszélni ki-merre található.
Sonus Festival Group Hungary: https://www.facebook.com/groups/221126198253997/
Reméljük elég hasznos infóval szolgáltunk, ha mégis kérdésed maradt, a Sonus csoportba nyugodtan felteheted!Hamarosan érkezik a programok időrendjének publikálása is, de a napi leosztás már nyilvános!
További információk:
https://www.sonus-festival.com/
https://www.facebook.com/sonusfestival/
https://www.facebook.com/groups/221126198253997/
Comments are closed for this post.