Az egyik meghatározó formátumnak számított évtizedekig. Bár a 7 inchesek ma is léteznek, nincs olyan reneszánsza, mint a 12 inches LP-nek, ami egy évvel hamarabb született meg. A kislemez megjelenésének évfordulója alkalmából a Recorder.hu készített egy átfogó cikket arról a formátumról, amivel a Z generáció nagy valószínűséggel már soha nem is találkozott.
A negyvenes évek végéig egy hanglemeznél már az is komoly eredménynek számított, ha a játékidő meghaladta a négy percet. Aztán az évtized végére gyors egymásutánban két olyan fejlesztés is megjelent, ami hosszú időre meghatározta a zeneipar fejlődését. A lejátszáshoz olyan készüléket kellett venni, ami 33 1/3 RPM-mel forgott.
A Columbia lemezcég 1948-ban mutatta be az LP-t. Ez tartós anyagból, vinylből készült, több barázdát tudtak rányomni, ezáltal egy 12 inches EP 22-23 perc zenét is képes volt lejátszani oldalanként. 1949-ben pedig a Columbia nagy riválisa, az RCA Victor is előállt egy újabb formátummal. Ez volt a single, 45 RPM fordulatszámmal, a mérete 7 inch, a közepén egy másfél inches lyukkal. Nagyjából négy perc játékidő fért mindkét oldalra. De nem kellett gyakran cserélgetni a lemezeket, ugyanis toronyba lehetett őket halmozni az RCA gépén. Amikor lejárt az egyik 7 inches, a kar kátrahúzódott és máris a tányérra pottyant a következő single. Az RCA 1949. március 31-én dobta piacra a lemezjátszóját és egy rakat hozzávaló lemezt, amiket különböző színekben gyártottak stílus szerint: pl. country – zöld, klasszikus – vörös, R&B és gospel – narancssárga.
A 7 inchesek eladásai már az első hónapban meghaladták az egymillió példányt. Jóval olcsóbbak (65 cent, ez ma 7 dollár lenne) voltak, mint a 12 inches EP-k (5 dollár, ez mai áron 60 dollár). A single-t olcsóbban lehetett legyártani és szétszórni a rádióállomásoknak valamint a zenegépekbe. Így aztán az LP lett a „komolyabb” műfajok formátuma, mint például a klasszikus zene vagy pedig a jazz, míg a fiatalok számára sokkal inkább elérhetőbb single a populáris zenéké. A hamarosan berobbanó rock and roll őrület fő formátuma is a single lett. Vannak olyan műfajok, amik kifejezetten a kislemezekhez kötődnek, ilyen például a reggae vagy a dancehall.
A single-ök eladása 1974-ben ért a csúcsra. Ebben az évben csak az Egyesült Államokban 200 millió hanghordozó kelt el. A későbbi hanyatlást az idézte elő, hogy a zenegépek kimentek a divatból, a lemezkiadók pedig a nagyobb profitot hozó LP-formátumot erőltették.
A kilencvenes években aztán a single a múlt kutatásának eszközévé vált, ezek a kislemezek ugyanis sokkal nehezebben beszerezhető, mivel sokkal inkább helyi terjesztésű. A modern popzene a kislemezeken született meg. Ennek a formátumnak manapság nagyjából a Youtube-on megjelenő videoklipek felelnek meg. Ugyanakkor sokkal több felderítetlen zene van kislemezen, mint nagylemezen. Öt afrikai 7 inchesből négyről nem tud az Internet. Kislemezekből nagyobb eséllyel bukkanni igazi kincsekre a lemezboltokban, de a lemeztúrás igazi terepének az ócskások, bolhapiacok, padlások, pincék és hagyatékok számítanak.
Manapság sokkal nagyobb a kereslet kislemezekre, mint nagylemezekre, viszont előbbiből többet lopnak a lemezboltokból, mert az kisebb. Ha a Discogs legdrágább tételeit nézzük, akkor egy csomó kislemez is tanyát vert az élmezőnyben.
Comments are closed for this post.